Nagybajomi hírek oldala

Virág Benedek

Nagybajom:
2008-01-30.

Ma, vagy egyes források szernit egy hete múlt annak, hogy százhetvennyolc esztendővel ezelőtt halt meg Virág Benedek.
Nem az a fontos, hogy hol született, hol élt, hol halt meg, hanem az, hogy egy település mennyire tekinti magáénak, és mennyit tesz azért, hogy neve fenn maradjon.

Virág Benedek
1775-ig Virág Ádám (Dióskál, Zala vm.?, 1754. – Buda, 1830. jan. 23.? 30?)

Paptanár, költő, műfordító, történetíró, a magyar ódaköltészet első mestere. A kor legnagyobb ódaköltője.  Berzsenyi Dánielig ő volt a magyar ódaköltészet legjelentékenyebb alakja. Kortársai „magyar Horácnak” (Horáciusz) nevezték a tabáni poétát. Jobbágycsaládban született. Gyermekéveit Nagybajomban töltötte. Egyes állítások szerint itt született.

Élete, munkássága
Szülőhelye bizonytalan, a legtöbb forrás dióskálinak tekinti, a templom falára 1930-ban elhelyezett emléktábla is ezt állítja. Gyermekkorát részben itt, részben Nagybajomban töltötte, tanulmányait a nagykanizsai és a pesti piaristáknál végezte, 1775-ben pálos szerzetes lett. Pesten teológiai és bölcsészeti tanulmányokat folytatott. Székesfehérváron tanár, majd világi pap, nevelő, három évtizeden át nyugdíjából szerény viszonyok közt Budán élt. Kedves egyéniségével, verseivel, műfordításaival nagy tekintélyt szerzett magának. Főleg a Magyar századok c. nagy történelmi műve gyakorolt maradandó hatást a reformkor elejének közgondolkodására.
http://zalai.dfmk.hu/zalaiak?p=876

Honművész: 1836. szept.01. 70.sz. (553. oldal)

A Pesti Hírlap Lexikona (Bp. A Pesti Hírlap kiadása 1937.)
(Nagybajom, nk., Somogy vm., kaposvári j., 5412 l., vasút, posta, távíró. Virág Benedek szülőfaluja.)
http://epa.oszk.hu/00000/00030/00180/datum04260/cim204261.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vir%C3%A1g_Benedek

http://mek.niif.hu/01100/01149/html/viragben.htm

http://enciklopedia.fazekas.hu/eletrajz/Virag_Benedek.htm
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/viragben.htm
http://www.mimi.hu/magyarok/virag_benedek.html
http://www.vjrktf.hu/carus/honisme/ho000343.htm

http://nagybajomfigyelo.freeblog.hu/search/vir%c3%a1g+benedek/

Intreneten olvasható művei:
Magyar Elektronikus Könyvtár:
http://mek.niif.hu/01100/01120/01120.htm
http://mek.niif.hu/04900/04919/html/

Virág Benedek Békesség óhajtás: 1801. esztendő című versét Kodály Zoltán azzal tette ma is ismerté, hogy 1953-ban megzenésítette.

VIRÁG BENEDEK: BÉKESSÉG-ÓHAJTÁS

Szállj le felséges palotád egéből
Béke! mennyeknek koronás leánya!
Szállj le, s Európánk mezején jelenj meg
Már valahára!

A vadon Marsnak dühödött kezéből
Üsd ki dárdáját: raboló vitézit
Puszta honnyoknak telekére vissza
-Menni parancsold.

Ily soká tartó viadal piaccán
A szeled lelkek fene tigrisekké
Válnak, elszokván az igaz, s az érző
Emberi szívtől.

A dühösséggel keresett dicsőség
Vesszen el, Músám szabadon kiáltja:
A borostyánág, ha vereslik, undok
Címer előttem.

Szállj le! s vigasztald meg az árvaságot,
Béke, mennyeknek koronás leánya!
Hajh! sok országok szava kér, jelenj meg
Már valahára.

Kodály Z.: Gömöri dal és Békességóhajtás / Wish for Peace Vox Humana Choir of Vác (HUN), conducted by József Maklári in 1976.
http://www.youtube.com/watch?v=v1dEU5Qt_lw

A feledett Virág Benedek, Nagybajom Figyelő: 2010.01.12.

Tabán-anno:TÉNYEK, TALÁNYOK,TÉVHITEK ÉS TÉVEDÉSEK VIRÁG BENEDEK KÖRÜL
http://taban-anno.blogspot.hu/2013/12/tenyektevhitek-es-tevedesek-virag.html
(Bejegyezve:2013.12.30.)

Szerkesztette: Kiss Zoltán

Előző

CREDO – 2007. archivum

Következő

Vers- és prózamondó verseny

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

52  −    =  48

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén