Nagybajomi hírek oldala

Kategória: Nem kategorizált 1 / 274 oldal

SZENKERA (második rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. október 7.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Kiss Miklós lakodalmán: az alsoki sógor Kiss István, özv.Felső Cserepes Porcsa Mihályné nagymamánk, ifj Imrankó Varga János, Szentpáli Porcsa Sándorné, Kiss Margit, az alsoki (gyékényesi) Kiss Istvánné sz, Vjndis Piroska, ifj. Kiss István, Kiss Katalin

Rokonok

Az apai ág Zákánytelephez, míg az anyai ág Porrogszentkirályhoz köt.

Apám a foci révén került a csurgói érettségi (1927) után Nagyatádra egy  ügyvédi irodába, majd a taranyi jegyzőségre írnoknak.
Középcsatára lett az akkori atádi csapatnak. Emlékét az Ormai polgármester úr interneten is elérhető visszaemlékezése is őrzi.
Jól focizott. Középcsatárként jól használta gyorsaságát, testi erejét.
Megkérdeztem tőle, kihez hasonlítaná játékát? Bene Ferencet nevezte meg.
Sose láttam focizni. Anyám számára tabu volt a foci. Az utolsó, még Gyékényesből származó emlék szerint kificamodott bokával két játékostársa nyakába kapaszkodva érkezett haza. Szerintem ezen a napon focizott utoljára.  
A taranyi jegyzőségről jelentkezett a szombathelyi jegyzőképzőbe, melyet saját erőből elvégzett. Kisebb kitérők után került a porrogi jegyzőségre segédjegyzőnek. A főjegyző ekkor Petes nevezetű volt.
A főjegyző nyugdíjazása után megpályázta a főjegyzői állást. Pályázatát azonban nem terjesztették a képviselőtestület elé. Amikor ezt apám a szolgabírónak szóvá tette, a szolgabíró kihúzta íróasztala fiókját, az íróasztalra tette pisztolyát és ezt mondta neki: ha ennyire dehonesztáló ez az ön számára, lője főbe magát.
A szolgabíró döntését anyám még évtizedekig felemlegette: a szolgabíró nem akart „kezétcsókolomot” köszönni egy parasztlánynak.
 A főjegyző Szabó Ferenc lett.
Apám nevéhez két somogyi focipálya építése köthető: a szentkirályi temető melletti porrog-porrogszentkirályi és a Gyékényes falusi.
Építése idején a gyékényesi malom mellett állt a focipálya.
Apám munkája során ismerkedett meg a porrogszentkirályi községi bíró Porcsa Mihály leányával.
Nagyapám köztiszteletbe álló lakos volt Szentkirályon. Nem nagyon emlékszem rá. Öt éves voltam, amikor meghalt.
Nagyanyám szerint nagykorúságának elérésétől haláláig a település választott képviselő-testületi tagja volt. A kommün után neki is köszönhetően nem volt megtorlás Szentkirályon.
Nagyapám negyven kataszteri hold szántóföldön és hat hold körüli erdőn gazdálkodott. Gazdaságát folyamatosan fejlesztette. Fiatal korában lovakkal foglalkozott, később szimentáli fajtájú bikákat nevelt. Két állandó cseléd és azok (napszámosként) hozzátartozói segítették munkáját. Alkalmazottait családtagjainak tekintette. Az előszobában volt egy cseresznyefából készíttetett kihúzható asztal, mely az ő keresztelőjére készült. Ezt ülte körül a cselédség és a család. (Akkora volt az asztal, hogy kihúzva gyermekként pingpong-asztalnak használtuk. Amikor már nem lakott senki az épületben utoljára az ablakon át törtek be a betörők és ott lopták el az asztalt.)
Gyakran került az asztalra baromfi. Melynek húsosabb részeit az erősebb fizikai munkát végzők kapták.
Volt olyan, hogy a frontra induló bevonulót nagyanyám tarisznyázta fel. Itt látták gyermekei utoljára bevonuló édesapjukat.

Nagyanyám, drága nagyanyám, aki terhességébe belerokkant. Életét görbén élte le. Ő dagasztotta, sütötte a kenyeret. Hajnalban dagasztott „padláscsurogásig”. Délre kisült az egész héten fogyasztott kenyér. Elvégezte a házkörüli munkákat, segített az állatok etetésében, fejvékában vitte a früstököt, az ebédet a határban dolgozóknak. Kapálta a határban a kukoricát és szőlőt, egyelte a répát, mákot. Majd gyalogmunkás lett a kaposvári állami gazdaságban. Később a helyi tsz-ben mint téesz tag munkaegységért dolgozott.
Vonaton szállította szalmával bélelt, vászonnal levarrt nagy vesszővékákban az almát a piacra.
Főiskolás koromban Pécsre hetente hozta sporttáskában az almát és az anyám által sütött és dobozolt süteményt. Én, ha ráértem, vártam a vasút állomáson az esti húszasnál, vagy cipelte egyedül a kollégiumba a nekem készített táskában lévő csomagot.
Szobatársaim ismerték. A pakk az asztalra került. Másnap az üres táskát vittem, vagy vitte valamelyik szobatársam a piacra.
Családja az Imrejankó Varga Ferenc családja volt. Imrankó Jancsi bátyám és családja, amiben csak tudott segített bennünket. Szükségünk is volt rá.

Dédanyám leánykori neve Porcsa Erzsébet, dédapám Cserepes Porcsa Mihály. Két különböző Porcsa család gyermekei. Úgy gondolom, hogy dédanyám családja volt a gazdagabb. A Porcsa családok általában a módosabbak közé tartoztak Szentkirályon. Abból gondolom, hogy dédanyám édesapja volt a gazdagabb, mert ő ajándékozta az evangélikus templom csillárait. Tudomásom szerint az adományozás tényét a szentkirályi evangélikus matrikula is őrzi.
 
Porcsa Mihálynak és a porrogi származású korán elhalt Lakatos Katalinnak három gyermeke született. Mihály, Katalin és Erzsébet. Közülük Mihály és Katalin Porrogszentpálon alapított családot. Ahogy megítélem jó partit csináltak.
Katalin korai halála után gyermekét Zsófi nénémet dédanyám nevelte. Zsófi néném Gyékényesre ment férjhez Ritecz nevezetűhöz – ugyancsak jól.
Az 1928-ban épült családi házunk részben hitelből készült. A kezes Zsófi néném volt. A hiteleket nagyapám még a háború befejezése után is fizette.

Gyékényesen, amíg le nem bontották, az evangélikus templomban barokk oltár és padjai őrizték a Riteczek emlékét. Ugyan csak fájt a családnak, amikor eljutott a bontás híre hozzájuk.
Érdekes módon nem találhatók a gyékényesi filia honlapján Kapi Béláné (Marjai Böbi) visszaemlékezései sem. Pedig valaha ott voltak.

Dédanyám szülei a falu közepén laktak. Velük szemben lakott a Komorás Porcsa család, akiknek házát az 1950-es évek elején államosították. Ez lett a szentkirályi orvosi lakás és rendelő (Dr. Kocsmár József, Dr. Ratkai Imre, Dr. Jekisa Sándor.) Ma nem tudom, kik lakják. Komorás Porcsa Pista bácsi – feltételezem – feleségének házába költözött, a Fülöp féle házba, melyet átalakíttatott. Ma Ureczky Attila leánya és családja lakja.
Porcsa Mihály és felesége Lakatos Erzsébet telkén lévő két házat két zsidó családnak adták ki az örökösök. A zsidók mindkét házban szatócsboltot üzemeltettek. Deportálásuk után az egyik házat a ma is a házban lakó Kránicz Ferencné felmenői, a másikat Gőbölös Jenő szülei vették meg. Mind a kettőt átépítették, az utcafronton egy szobát építve hozzá. A Gőbölös Jenő féle ház kertje megmaradt, Alsókertként használtuk. Ekkor a kertben néhány almafa mellett szilvafák voltak. A kert végét szántónak használtunk. Még kenderre is emlékszem, melyet itt termesztettünk. A telek végéből – bizonyos időjárás viszonyok között – felsejlettek a horvát hegyek. A kertet később Gőbölös Jenő vette meg az egyik csugói-högyi szőlőnkkel együtt, amelyen egy borona alapra épült paticsfalú présház állt. A telken oltás szőlőt termeltünk. A hajlatban egy áthatolhatatlan gyepűvel, rajta kívül talán a negyvenes évekbe ültetett aranyparmin fajtájú almafákkal. A présház helyén Jenő egy emeletes présházat épített. Ez a szőlő valószínű Cserepes Porcsa örökség volt.
A legenda szerint valamelyik felmenőm jó viszonyt ápolt a betyárokkal. Gyakran éjszakázott a högyön. Az itt tanyázó betyárok nappal a szőlő végén lévő gyepűben húzódtak meg és hallgatták ki a kapáló asszonyokat, melyet másnap a papának elmeséltek.
Dédanyám határozott egyéniség volt. Dédapám halála után (talán előtte is) ő viselte, akarta viselni a kalapot a családban. Jól főzött. A főzést, amikor egybe költöztünk, édesanyám vette át a cukros süteményekkel együtt. Míg a kelt tészták és sós sütemények sütése édesanyámon kívül a két nagymamára hárult.

Az interneten valahol találtam egy régi térképet Porrogszentkirályról mely a Cserepes Porcsa házhelyet jelölte, melyen ma Lakatosné és szomszédjában családi házunk áll. Az a manzárdtetős ház, mely jelenleg a helyi háziorvos feleségének tulajdona, öregek otthonaként funkcionál.

Az eredeti házhelyen valamikor régen a második világháborút, talán még az első világháborút megelőzően is három Cserepes Porcsa család gazdálkodott. Cserepes Porcsa Mihály, Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családja.
Valamikor a telket ketté osztották. A jelenlegi állapotot figyelembe véve a mostani Lakatos féle házon, melynek még ma is két bejárata van Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családjaik osztoztak. Ők lettek az Alsók. A másik telken Cserepes Porcsa Mihályék laktak. Ők lettek a Felsők.
A Felsők – a rendelkezésemre álló anyakönyvek szerint – vitték magukkal özvegy Cserepes Porcsa Mihálné született Biacs Erzsébetet.  Arról nincsenek ismereteim, hogy az osztozkodás milyen körülmények között ment végbe. Arra emlékszem, hogy Jancsi bátyámékkal jó volt a kapcsolatunk, míg Ferkó bátyám második özvegy feleségét épp, hogy látásból ismertem. Ezért lepődtem meg azon, hogy a második házasságból származó (Vármosné) Cserepes Porcsa Margitot édesanyám határozott kérésére halotti torára meg kellett hívnom. Ferkó bátyámék válásának oka a kierőszakolt házasság volt. Ferkó bátyám és első felesége ugyanis első unokatestvérek voltak. Mi jó kapcsolatba voltunk az első feleséggel Bózsiék Ángyommal és Bózsi Bözsi nénémmel (sz. Alsó Cserepes Porcsa Erzsébettel). Bözsi néném keresztanyám, míg gyermekeiknek szüleim keresztszülei lettek. A kereszttestvéri kapcsolatot még ma is tartjuk.
Dédapámék a saját telkükön a meglévő istálló elé házat építettek. Ezt a házat – az érzésem szerin dédanyám hatására – nagyapám lebontatta, helyére épült a mai ház. A telek gazdasági épületekkel is bővült.

Kiss Zoltán

Kapcsolódó képek, írások (facebook):

https://www.facebook.com/pkisszoltan/posts/pfbid0o9ArqNYdJ6yq2kEPkytTQeUV6kunee7hn9Cr865gvcibgotRyHk8P7H642WxtL6Pl

Kapcsolódó cikkek:

https://www.nagybajom-figyelo.hu/nem-felejthetunk/

https://www.nagybajom-figyelo.hu/a-szabadsag-napja-2/

 

SZENKERA (első rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

A térkép alatt lévő utalás Porrog-Szent-Király a 19, század végén készült kataszteri térképeihez vezet. Az 5-ös számú fénykép a belterületi ingatlanokat is mutatja.

 

Így talán senki sem írta le Porrogszentkirály nevét. Valaha a címben szereplő névvel találkoztam már így is: Porrog-Szent-Király.
Az írás címe azonban számomra mégis ismerősen hangzik.

A faluból és környékéről – az atádi kórház megnyitása előtt – a kórházi ellátásra szorulókat a nagykanizsai kórházba szállították.

A környéken a dombok högyekké magasztosultak (Szentmihályi-högy, Látó-högy, Zákányi-högy, Pápai-högy, Porrogi-högy, Csurgói-högy).
Horhosait Zrínyi vitézeinek lovai is koptatták.

Ez az írás nem tekinthető hitelesnek. Még a nevek esetében sem. Ezek csupán saját emlékek, melyek az idők folyamán torzulhattak.
A leírtak több mint egy évszázad családi és saját emlékeimet tartalmazzák.

Porrogszentkirállyal kapcsolatosan – hallomásom szerint – két könyv is keletkezett. Az egyik a Cser tanító úr által írt írás.
A másik Siflin Jancsi bátyám által mesélt történeteket tartalmazza. Leírja többek között Szent László király legendáját.
Valamikor én is olvastam.
A könyvből, ami családunkat érinti az igaz, hogy az első világháború idején dédapám és nagyapám is katona volt. Dédapám azonban nem a fronton, hanem a pécsi honvédkórházban a fronton szerzett vesebetegségben halt meg. A szentkirályi temetőben nyugszik.
Az említett könyv a rendszerváltozás első ciklusában jelent meg Barát Feri, Siflin Jancsi bátyám porrogi származású veje szentkirályi polgármestersége idején.
Jancsi bátyám régi történeteket mesélő, relikviákat gyűjtő, erdőjáró ember volt. Ügyesen dolgozott a fával. Talán még hordókat is készített.  Apám első temetői keresztjét is ő készítette. Hogy hivatalosan hogy hívták, Varga vagy Kardos már nem emlékszem.
A csurgói Wittné egy tanulmányban a szentkirályi tisztálkodási szokásokat jegyezte le. Az adatközlő Bózsiék ángyom (Alsó Cserepes Porcsa Ferencné) volt. Ángyom az adatszolgáltatáskor Wittné csurgói szomszédságában élt.
Wittnét a porrogszentpáli születésű Papp Imre tanár fertőzte meg a honismerettel. Papp Imre második munkahelye a porrogszenkirályi iskola volt. Innen került a csurgói 1. sz. iskolához, melynek telkén épült iskola ma Eötvös néven ismert. Valamikor ennek az iskolának az elődjében működött a prepa (tanítóképző), majd a polgári iskola.
Wittné írására az interneten leltem.
Papp Imre és felesége, Magdi írásait, gyűjtéseit minden bizonnyal a csurgói múzeum őrzi. A porrogi gyűjtéseket tanítóképzősként a porrogi Pintér Ilona (később Tóthné) szervezte. A gyűjtésben én is segédkeztem. Az anyag egy ideig szentkirályi házunk padlásán pihent.

Porrogszentkirály minden bizonnyal ősi magyar település, mely lakossága a török időkben megritkulhatott. Határában fekszik Kispápa, ami a török-járás idején elpusztult. Helyét a Pápai-högy őrzi. Feltételezésem szerint a szőlőjében Csokonai Vitéz Mihály valamelyik Kovács nevű tanítványa révén járhatott.
A török-járás után a „Szenkirált” és a környező települések népességét vend telepesekkel pótolták. Emléküket egyes tájszavak, vezeték és ragadványnevek is őrzik. Vend beszédre felmenőim még a legöregebbek sem emlékeztek. Arról viszont meséltek, hogy lovas-kocsival Toplicára jártak fürdeni.

A faluban tájnyelven beszéltek. A boltban elhangozhatott: „Halli. halli: aggyon cájgot!” (élesztőt), vagy családban, este: „Ögyél könyeret möggye, ha nem kő, mögöszöd hónap rögge!
Számomra Kaposvár ma is Kapozsvár.
(Az idézetek nem Porroszentkirályra, hanem elsősorban a nyelvjárásra utalnak, amit Szentkirályon is beszéltek.)

Valamikor a következő Porrogszenkirályról szóló adalékot az interneten leltem. Most ide másolom:

“Porrogszentkirály. E néven még nem említtetik XVI. és XVII. századbeli egyházi jegyző­könyveinkben. 1550-ben Enyingi Török János, 1583. pedig a Zrinyi család birtoka volt. Zalanthay Pétert 1631. jún. 25. Csepregben Kis Bertalan püspök a somogymegyei Szent­királyra avatta fel. (Ordinatus in pagum Szent Király Comitatus Somogiensis.) Garázda életü lelkész volt. Nagybajomban Laskói Sándor proszenior s több lelkész és más hallgató jelenlétében a reformátusoknak esküdött fel. Kisbajomban volt ezután református lelkész, mint ilyen részt vett 1634. jún. 7. a kiskomáromi gyűlésen. De sok volt a panasz ellene. Mikor lerészegedett, összeveszett a polgárokkal és késhez is kapott. Nem lehetetlen, hogy Légrádi Gergely is, akit 1626. Újkéren avattak fel Somodi Gergellyel együtt, már ezen a Szentkirályon lelkészkedett. Ellenben Horváth Györgyöt 1645. és Miskolczy Mihályt 1648. már valószinüleg a vasmegyei Szentkirályra avatták fel. Musay püspök 1661. a somogyi Szentkirályt is az anyagyülekezetek közé sorolja.[1]

De a türelmi rendelet után 2 évre – 1783-ban – újra feléledt a környék és vele Csurgó evangélikussága is. Ebben nagy szerepe volt a szomszédos Porrogszentkirály erõs hitű lelkészének, Balliér Istvánnak, a késõbbi esperesnek. 1784-ben a csurgói evangélikusok már Porrogszentkirály fiókegyházaként vettek részt az ottani zsúptetõs, fatemplom építésében. Ezt követõen pedig – növekvõ lélekszámban – hosszú évtizedeken át csapatostul jártak Porrogszentkirályra istentiszteletre.

[1] Eht. Eml. 69. 72. 83. 148. Thury E. 283. 287. Somogy m. mon. 130.”

Kiss Zoltán

 

SZENKERA (utolsó rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.

SZENKERA
SZENKIRÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Nem ez az első írásom mely Porrogszentkirállyal foglalkozik. Van közöttük olyan, ami az interneten is olvasható.
Az írásaim megjelenését az életem eseményei befolyásolják.

 

Erdő, erdő, erdő …

Szeptember végén kaptam egy tértivevényes levelet melyben a Porrogszentkirályi Pápai-erdei Erdőhasznosító Erdőbirtokossági Társulat közgyűlésére invitálnak. Az aláírók közül a három szentkirályit személyesen is ismerem. A negyediket nem. A neve ismerősen cseng (Berzence), de soha sem találkoztunk. A negyedik – akit nem ismerek – felajánlja és küldi az általa már aláírt meghatalmazást, mely a társulat közgyűléseire szól, és arra vonatkozik, hogy tulajdoni részem arányában helyettem szavazhat. Nahát, elmehet az én tulajdoni részemmel.
Ez még csak hagyján, de tudomásom szerint ezt a megbízólevelet minden társulati tagnak elküldte. Konkrétan a porrogszentkirályiaknak is. Azoknak is, akik részt tudnak venni a közgyűlésen. A társulat elnöke 2024. szeptember 8-án hunyt el. Még örököse sem tud részt venni a közgyűlésen, mert a hagyatéki eljárás sem zajlódhatott le. Az igaz, hogy a meghívóban szabálytalanságra hivatkoznak.

Ha épek a kezeim és szabad mindkettő, akkor vajon a jobb fülemet melyik kezemmel vakarom meg?
Normális esetben a megbízó bízza meg a megbízottat – nem fordítva.
Elvi okokból –még akkor is, ha szavazatom gyakorlatilag nem ér semmit- a meghatalmazást nem neki adom, hanem rokonomnak, vagy valamelyik tősgyökeres szentkirályi ismerősömnek.

Harminckét évig voltam Porrogszentkirály állandó lakója, még akkor is, ha pár évig állandó lakhelyem nem Porrogszentkirály volt.
Szentkirály mindig kis község volt. Mindenki mindenkit ismert.
Szüleim arra tanítottak, hogy a településen mindenkinek előre köszönjek, mert ha én nem ismerem, ő biztosan tudja, hogy én ki vagyok. Anyai felmenőim évszázadokig szentkirályiak voltak. Apám –bár ezt soha nem mondták- amolyan „gyütt-mönt” volt. Felmenői berzenceiek, zákányiak voltak. Ő maga otthon érezte magát Zákányban, Gyékényesen és Szentkirályon is.
Ötven éve nem Szentkirályon élek. Egykori rokonaim legnagyobb része meghalt, ahogy egyre kevesebben vannak közvetlen ismerőseim is.
Mi köt Szentkirályhoz?
Az emlékeim, a temető, a még élő rokon család, a még mindig meglévő szentkirályi bútorok és a közbirtokossági tagság.

Anyai nagyapámnak annyi erdeje volt a környék erdeiben, hogy évente a kitermelt ritkításból fel tudta volna fűteni négyszobás, nagy légterű, betonfödémű házát. Igaz, ameddig volt, a konyhákat ágfával, sipróval fűtötték.
A nagy ház első kifestését a festő tűzifáért vállalta.
Első favágási élményem épp a Pápai-erdőhöz köt. Itt láttam először gyermekként favágást, ettem a rőzsén sütött szalonnát. Utolsó emlékem erdeinkről: késő este a petróleum lámpa fénye alatt a bükkösdi Vicsori erdőnkből szállított akácfát vártuk.
Nagyanyám – aki a szentkirályi tsz tagja volt – halála után a frissen tar-vágott erdőt a gyékényesi tsz elnöke a törvényes határidő után vissza akarta adni az örökös édesanyámnak.

A kisállomás és a falu közötti út csak jó időben és fagyottan volt jól járható. Főiskolából hazautazva éjszaka az erdő mellett lábbal tapogattam ki a gyalogutat.

Kiss Zoltán

Gyíkény – gyákány

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. június 13.

Gondolkodom, tehát vagyok

Van egy gyermekmondóka, mely valamikor eszmélésemkor ragadt rám és csak az első két-három sorára emlékszem, a többit később ragasztottam hozzá. Ezt talán 4-5 évesen hallottam először Gyékényesen (Gyikönyösön).
Így hangzik:

Gyíkény – gyákány
Gyün a Gyura bátyám.
Tököt hoz a hátán.
Ha könnyü fővöszi,
Ha nehéz, letöszi.

Erről a mondókáról eszembe jut Gyékényes állomásával együtt, és Zákány.

A gyékényesi vasút állomás vasúti csomópont, melyből vonatok indulnak Zákány – Őrtilos (Légrád – még az ötvenes évek elején is – Nagykanizsa – Székesfehérvár – Budapest,

Gyékényes – Porrogszentkirály – Csurgó – Somogyszob – Kaposvár – Dombóvár – Pusztaszabolcs – Budapest,

Gyékényes – Berzence – Szigetvár – Pécs,

Gyékényes – (a drávai hídon keresztül) Kotor – Zágráb – Fiume felé.

Minden irányban az Ős-Dráva kavicsos talaján haladnak a töltések. Bizonyítják ezt a vasútvonal mellett levő működő, vagy elhagyott kavicsbányák.

Mi indokolta ezeknek a vasúti megállóhelyeknek az elnevezését? Szerintem az, hogy a vasút építésekor a megállók ezeknek a településeknek a közigazgatási területén épültek. Így a Porrogszentkirályi-állomás, Gyékényesi-állomás, Zákányi-állomás. Szerintem ez igaz a Légrádi-állomásra is, amit ma Őrtilosi-állomásnak hívnak.
Véleményem szerint az a település melyet ma Zákánynak neveznek csak a vasút építése után alakult ki. Vasutasok telepedtek le a Gyékényesi-vasútállomás és a Zákányi-vasútállomás között, ezért nevezték valaha Zákánytelepnek.

Mi közöm van Gyékényeshez?
Apám itt volt háború után főjegyző.
Itt voltam első osztályos.

Mi közöm volt Zákánytelephez, a Gyékényesi-állomáshoz?
Nagyszüleim, nagynénéim, nagybátyám itt laktak, itt dolgoztak. Apám itt gyerekeskedett.
Itt jártam harmadik osztályba apám rokkant nyugdíjazása után, rettegve a kitelepítésektől itt húztuk meg magunkat.
A kis utca, melyben nagyszüleim háza állt nagyjából a zákányi vasútállomásról indult és a látóhegyi feljáró és az akkor már álló betonhíd között ért ki. Ma talán Rózsa utcának hívják. Egyik szomszédunk annak a háznak a tulajdonosa volt, akinek az épületét megvette az egykori tanács. Később itt lakott az egykori tanácselnök, majd az iskola egykori Vida nevű tanára. A másik szomszédban Magyar Terkáék laktak, akivel udvarukon sokat játszottam.
Az utca végén a kovácsműhely állt. Szabó bácsit és gyermekeit is már Gyékényesből ismertem. Dodi már nagyobb fiú volt, elsősorban Pityuval barátkoztam. Tőlük kaptam egy okarínát. Előbb Pityu megtanított furulyázni, majd okarinázni.
Pajtásaimmal sokat játszottunk az utca végén elterülő, általunk Háromszögnek nevezett réten. Játszottunk a zákányi állmás mögötti patak dzsumbujában. Vagy szánkóztunk az utca végén levő lejtőn a patak felé.
Az iskola jelenleg is a Gyékényesi-vasútállomás közelében van. Naponta a környékbeli gyerekekkel a vasút mellett jártunk iskolába. Tóth Sanyira, Flór Lacira emlékszem. Mindketten a Zákányi-vasútállomás melletti vasutas kaszárnyában laktak. Utunk a focipálya és a mellette fekvő vasúti őrház előtt vezetett el. Az őrház melletti gödörbe megállt a víz, mely télen befagyott. Hazafelé ennek jegén csúszkáltunk. Iskolába-, hazafelé menet huzigáltuk a teherkocsik alján lévő kart. Tetszett, hogy pisszegett. Az őrházzal szemben vasúti átjáró nyílott, melyen át (ha jól emlékszem) meg lehetett közelíteni a vasúti fordítót és a Barákát.
Egy alkalommal magasra nőtt magos sóskát szedtem az őrházzal szemben, melyet iskolatáskám fedele alá fogattam. Hazaérve édesanyámmal főzeléket főzettem belőle. Azóta szeretem a sóska főzeléket tükörtojással, párolt-krumplival.
A Baráka egy vízzel teli elhagyott kavicsbánya gödör volt, melyben fürödni is szoktunk.
Nagybátyám, Géza bácsi fiatalon vasúti kocsi rendezés közben megsérült. Összenyomta a kocsi ütközője. Túlélte. Nyugdíjazták. Lelki sérüléséből talán haláláig nem gyógyult meg. Feleségétől elvált. Talán a család sem tudta, hogy a későbbiek során mi történt feleségével, kisfiával. Ügyes kezű ember volt. Ma is emlékszem arra az elég nagyméretű vasúti személykocsira és teherkocsira melyet számunkra barkácsolt.
Zákánytelepen nagyon szűkösen éltünk. A három szobás házban nagyszüleim, Manci néném, Géza bátyám, és négytagú családunk. Géza bátyámat csak ritkán láttuk. Napközben eltűnt.
A konyhakert mögött folyt el a patak. A rengeteg béka mellett, melyeket összefogdostunk, a patakban láttam először élő halat. Egy színes naphal volt.
Géza bátyám mogyorófa vesszőből, zsinegből, parafa dugóból készített egy horgászfelszerelést. A végére egy gombostűből horgot hajlított. Kivitt a Baráka partra egy bokor alá és otthagyott. Ekkor horgásztam életemben először és utoljára. Amint bedobtam a horgot, a kukacokat a békák leették. Alig vártam, hogy jöjjenek értem.

Vajon mit írjak le több mint hetven éve történtek után? Amit az akkor nyiladozó értelmű nyolc éves kisfiú átélt, akire ráragadt szüleinek félelme. Azt, hogy bármelyik éjszaka jöhet a fekete kocsi és az azt követő teherautó, elhurcoljon bennünket és az Ötvöskónyiba menekült özvegy déd-mamámat és nagymamámat. A rendszer ellenségnek tekintett bennünket, csak azért, mert éjjel nappal robotolt, nélkülözött és gyűjtögette a vagyont a család, vagy az apám a családja szegénysége miatt csak úgy tudta a jegyzőtanfolyamot elvégezni, hogy szegénykonyhán, majd később valamelyik  szombathelyi parókián ebédelt.
A rendszer nem volt tekintettel semmire.
A tágabb rokonságban: szétszakították kereszt-szüleimet gyermeküktől. Hortobágyra vitték őket. A nagyszülők a Duna másik oldalára menekültek az unokával.
Nagybátyám unokájával, fiatal terhes unokamenyével Hortobágyon találta magát egy trágyával telt birka-hodályban.
A környékből éjszaka a kitelepítendőket a Gyékényesi-vasútállomáson vagonírozták be. A gyékényesi-állomáson dolgozó vasutasok sejtették a transzport indításának idejét a látszólag indokolatlan szerelvény összeállítás miatt. Ennek híre a kisgyerek füléhez is eljutott éjszakai rettegést okozva.
A falvak értelmes, törekvő lakosságának egy részét kitelepítették, másik részének egy része csapot, papot, vagyont hagyva elmenekült. Beolvadt a „munkásosztályba”. Később nagyon kevesen költöztek haza. Sőt a favak értelmes tanult gyermekeinek jó része is a városokban kötött ki.

Zákánytelp 1951-52. 3. osztály
Az első sor bal szélén ülök

Az iskolában Belénessy Alajosné, Zsóka néni lett a harmadikos tanító nénim.
Az osztályban az ablak felőli sor bal oldali részén ültem, valahol a sor közepén. Geszti Öcsi (Gyula) volt a padtársam. Ennek az oszlopnak első sorában ült jobb oldalon Hargitai Tibike. Akik ismerték tudják, miért írok róla. Elfogadást, kitartást, szorgalmat tanultam tőle. Szégyelltem magam, amikor hangosan kellett olvasnom, amikor a füzetemet kellett összehasonlítani az övével. Én, utólag magam által megállapítva, diszlexiás, diszgáfiás és bizonyos mértékig talán diszkalkuliás is voltam. Mégis matematika tanár lettem. Ezt talán Hargitai Tibi példájának is köszönhetem.
Egy alkalommal Zsóka néni korrepetálásra hívott lakásukra. Épp a száz szorzattá bontását tanultuk. Konyhájukban az asztalnál ültünk. Csabi fia akkor talán 2-3 éves lehetett. Hallottam és láttam, hogy a szobából a konyhába lopakodott és csendben figyelt.
Jó kis osztály voltunk. A gimnáziumban osztálytársam lett Óvári Marika és Rengel Margit. Még legalább öt évfolyamtársam volt a párhuzamos osztályokban.
Szüleim ismerték a Geszti családot. Az is előfordulhat, hogy Öcsivel együtt végeztük az első osztályt Gyékényesen.
Geszti tanító bácsi rábeszélte édesapámat, hogy írasson be furulya szakkörre, mert tisztítja a hallásomat. Máig el tudom furulyázni a Szulikómot.
A gimnáziumból emlékszem Gyula húgára Matildra. Nővérére, aki harmadikos koromban talán nyolcadik osztályos és halálosan szerelmes volt. Mindkét lány pedagógus lett.

Az iskola utcájának végét és a vasútállomás épületét egy fekete út kötötte össze. A Fekete-út a rá hordott salaktól volt fekete. Ezen az úton keresztül gyakran látogattam Gizi nénémet akkori munkahelyén a vasúti személypénztárban. Egy-egy vonat érkezése előtt a folyosóról behallatszott amint Tarjányi bácsi kulcsait csörgetve nyitja az ajtókat, kapukat.

A szűkös helyen rosszul éreztük magunkat. Elsősorban édesanyám. Amint enyhült a politikai helyzet Porrogszenkirályra – haza – költöztünk. Nem a családi házunkba, hanem albérletbe a bolt és Makárék közé a Csicseri féle házba. Az udvari házban lakott a község párttitkára. A hátsó szobába tanyáztak a berényi gépállomás traktorosai.

FÉNYKÉPEK ÉS TÖRTÉNETEK

Kiss Zoltán

Kapcsolódó írások:

Feltámadunk (első rész)

FELTÁMADUNK (második rész)

FELTÁMADUNK (második rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. június 13.

Panasz

Emlékezem, tehát vagyok

„… és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;…”
Miatyánk

„Fájó szívem majd meghasad,
Nem találom sírhantodat…”
Grúz népdal (Szulikó)

2022-ben mindenszentekkor a telepi temetőben jutott tudomásunkra, hogy meghalt Dénes Vince unokaöccse. A közös sírban nyugvó nagyszüleimre, nagynénémre és az ő férjére, Vince bácsira lett temetve.
(Talán váratlanul történt halála?  Nem fekszenek felmenői (apja, anyja) a temetőben? Talán nincsen felesége, gyermekei, unokái?)
Megdöbbentett, de túltettük rajta magunkat.
Nem kellett volna.

Öcsémék Dunaújvárosban laknak. Ők is látogatják a temetőt.  2023. október 27-én este szól a telefon. Öcsém keresett, hogy nem találták nagyszüleink és Gizi nénénk sírját. Nem tudtak nagyszüleink sírján mécsest gyújtani. Helyén egy új síremlék áll, melyen egy idegen név szerepel. Mondanom sem kell, éjjel nem tudtam aludni. Rendkívül bántottak a történtek.

Feleségemmel, egyik fiammal mindenszentek napján mi is a temetőbe látogattunk, mint minden évben.
Az öcsém által elmondotthoz képest valamelyest változott a helyzet.
Az új síremléken van a régi síremlékből kivágott gránittábla, mely rögzítése miatt bármikor széttörhet.

Az új síremlék felállítása a síremléket építtető család azon szándékát mutatja, hogy a régi márványtábla eltávolítását követően, szeretett nagynéném halála után közel 50 évvel, szülei és saját sírja a temetőből eltűnjön. A sír egy számunkra idegen család sírhelye legyen.

Nem tudok belenyugodni abba, hogy nagyszüleim sírja a számunkra idegen család családi sírhelye lesz.  Ahogy leszármazottaim, öcsém leszármazottai sem felejthetik el dédszüleiket.

Felháborodásomban panaszomat már talán másnap egyéb kéréssel e-mailben elküldtem a település polgármesterének, melyet ajánlott levélben megismételtem. A levélnek ott kell leni az önkormányzat irattárában, mert ellenőriztem. Megkapták.

Miért éppen a polgármesternek panaszkodtam?

A helyi rendeleteket az önkormányzat alkotja. Melynek irányítója a polgármester. Olvastam az önkormányzat az üggyel kapcsolatos rendeletét. Ők a rendelet szerint nem hibáztak. Ahhoz, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő, a helyi rendeleten kellene változtatni.

A polgármester kötött szerződést a temető üzemeltetőjével. Végső soron az önkormányzat felelős az üzemeltető által elkövetett törvényességi és egyéb (pl. szokásjogi) hibákért.
Én úgy látom, hogy mivel a temetőnek két tulajdonosa is van, az új tulajdonos által vásárolt temetőrészen (önkormányzati) nincs temetkezés. Anyagi okokból a régi temetőrész lehető legteljesebb kegyeletet is sértő kihasználását az önkormányzat az üzemetetőknek, temettetőknek elnézi. Ez a saját képzelgésem.

A hatósági feladatokat a település jegyzője látja el. A jegyző „főnöke” a polgármester. (A megállapításba bele lehet kötni, de ez a tényen nem változtat.)

Az ügyben lényeges szerepe van a temető üzemeltetőjének. Több szempontból is. A szerződést az üzemeltetővel a polgármester kötötte. Tevékenységéért a polgármester is felelős. A szerződésben az is bent van (nem szó szerint idézem), hogy szakmailag segít a helyi rendelet módosításában is.

Panaszomra a polgármester máig nem reagált. (Igaz nem is kértem.)  Hogy intézkedett-e, nem tudom.

Polgári pert indíthatnék. De hát több mint nyolcvan évesen?

Kiss Zoltán

Kapcsolódó írások:

Feltámadunk (első rész)

Gyíkény – gyákány

A NAGYBAJOMI 2024. ÉVI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSSAL KAPCSOLATOS HIVATKOZÁSOK (LINKEK)

Utoljára frissítve: 2024.06.04. 15:30 óra

NEMZETI VÁLASZTÁSI IRODA:
https://www.valasztas.hu/onk2024

HELYI VÁLASZTÁSI IRODA:
https://nagybajom.hu/valasztas-2024/

 A választás menete:

Minden választópolgár értesítést kapott a Nemzeti Választási Bizottságtól a szavazóköri névjegyzékbe vételről. Kérjük, alaposan olvassa át. Az ott leírtak szerint járjon el.

A szavazókörben a szavazatszámláló bizottságtól a választók négy, a nemzetiségi választójegyzékbe felvettek öt szavazólapot kapnak.
Érvényes a szavazatuk Nagybajomban, ha szavazólapjukon lévő karikákba két egymáskeresztező vonallal adják le szavazatukat

1 polgármester jelöltre

6 képviselő jelöltre

1-1 (párt)listára

illetve a nemzetiségi névjegyzékben felvettek
5 nemzetiségi jelöltre adják le szavazatukat.

KÉRJÜK, MINDENBEN KÖVESSÉK A SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁG KÉRÉSEIT! 
SZABÁLYOSAN SZAVAZZANAK!

POLGÁRMESTER  JELÖLTEK:

https://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/15/telepulesek/131?tab=candidates&filter=mayor

3 jelölt

A választólapon lévő sorrend a 42/2024. (V.06.) számú HVB határozat szerint

 

https://www.facebook.com/profile.php?id=61558392223830

 

KÉPVISELŐJELÖLTEK:

https://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/15/telepulesek/131?tab=candidates&filter=individual-list

12 jelölt

A választólapon lévő sorrend a 43/2024. (V.06.) számú HVB határozat szerint
 
ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT:
 

BAJOMI KRÓNIKA 2023. december

Történelmi és emberi lecke fiúknak, lányoknak

NAGYBAJOMfigyelő:
2023. december 08.

 

Salai Lidia emlékére

Szalai Lidia emlékére

Mostanában ritkán veszek kezembe könyvet, érdeklődésemet mégis felkeltette egy nemrég megjelent mű. Településem, vagy az itt élő emberek sorsa, életútja mindig is érdekelt, mert nekem ez a „történelem”, a valóság.

A Milbacher név a maga szokatlanságával, ritkaságával kitűnt a többi családnév közül, de a család sem volt átlagos. Volt szerencsém ismerni mindegyik tagját, ideig – óráig egy munkahelyen is dolgoztam velük. Tudtam, hogy több, talán tizenöt másik családdal együtt a világháború alatt menekültek délről a szerb és horvát nacionalisták elől. Többször felvetődött bennem, hogy jó lenne megörökíteni ezeknek a családoknak a történetét, mielőtt mindenki elfelejti, de azt hiszem, ma már késő. Éppen emiatt nagy örömömre szolgált, amikor kezembe vehettem Milbacher Róbert Keserű víz című könyvét.

A könyv központi alakja nagyanyja, azonban felmenői életével is megismerkedhetünk a jobbágyfelszabadítás körüli időkig. A mű a levéltári dokumentumok, a hiányos családi emlékezet, és a bevallottan tévedéseket is feltételező fantázia elegye, a szerzőre jellemző, a nagy klasszikusoktól eltérő, a családra jellemző, néha nyers stílusban. Mai világunkhoz képest a család és a nagyanya elképzelhetetlenül küzdelmes életéről szól a regény. Őszinte, a családi szennyesbe is betekintést engedő, ennek ellenére nagyon emberi, szimpátiát keltő az én értelmezésemben. Felkavaró élmény egy ilyen könyv elolvasása, de valószínű, hogy még sokan vagyunk, akik értjük, mit és miért akart közölni velünk a szerző. Köszönöm Róbert, köszönöm docens úr!

 

Nagybajom, 2023. dec.7.                                         Major Tibor   

 

Major Tibor a NAGYBAJOMfigyelőn megjelent írásai:

BAJOM HUMORA I.

BAJOM HUMORA II.

BAJOM HUMORA III.

BAJOM HUMORA IV.

BAJOM HUMORA V.

BAJOM HUMORA VI.

Litera-díjat nyert a Gyergyai falujából indult író

 NAGYBAJOMfigyelő:
2023. november 4.

  Milbacher Róbert nagybajomi származású író, irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének docense, Átkelés a városon című novellájával Litera -díjat nyert. A Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából kiírt novellapályázatban a fiatal irodalmárokból álló zsűri arra volt kíváncsi, hogy egy nem Budapesten született ember szemszögéből milyenek a budapestiek. Kik ők, különböznek-e az úgynevezett vidékiektől. Van-e budapesti, illetve vidéki identitás, életérzés, világlátás, létezik-e valójában a Budapest-vidék ellentét. Ezért meghívásos pályázatukra nem budapesti születésű és többnyire vidéken vagy Budapesttől távol élő írókat kértek fel, hogy írásaikkal mutassák be, hogy milyen az egyes település lakóinak viszonya a fővároshoz. A nagybajomból indult szerző több regényében is gyermekkorának helyszínére, a falusi világra tekint vissza. A Literának nemrégiben az irodalommal való találkozásról beszél, felidézve gyermekkori emlékeit: -Ebben a zárt világban nagyon jónak számított az iskola, és volt egy könyvtár a faluban. A könyvtáros, Éva néni nekem második, szellemi anyukám volt tulajdonképpen. Egyedül élt és gyermekévé fogadott egy kicsit. Nekem tőle jött az irodalmi kultúra. A nagyanyámtól jöttek a mesék, mert tényleg nagy mesélő volt. A könyvtárból pedig Éva néni által eléggé megválogatott és személyre szabott könyvajánlatok. A Delfin-sorozatok például fantasztikusak voltak. Meg is vettem a gyerekeimnek vagy nyolcvanat belőle egy egyetemi könyvvásáron. Alap volt, hogy klasszikusokat olvastunk, indiános könyveket, Winnetout, Verne Gyulát. Fekete Istváné volt a másik fontos hatás, aki annak idején nagyon inspiráló volt, nagy élmény. Nem azért, mert kulturális útvonalat nyitott, mint Gyergyai, hanem nála találkozhattam azzal a tapasztalattal, hogy minden, ami körülvesz élettel van teli és a világ beszél hozzánk.

Andricz Gabriella
      újságíró

  Fotó: facebook

 

Feltámadunk (első rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2023. november 2.

Gondolkodom, tehát vagyok.

Kegyelet

Scripta manent

Emlékezem, tehát vagyok

 Úgy érzem, túl a nyolcvanon megoszthatom a következő gondolatokat.

Saját történelmem van, mely a tanultakból, a számomra fontos emberekből, halottakból, saját emlékeimből rakódott össze. Lehet, hogy ez – sőt szinte biztos – hogy nem esik egybe a hivatalos történelemmel, az egyének saját történeteivel, saját történelmével.
Ez a saját történelem sok mindent meghatároz az egyén életében.  A dolgokhoz való hozzáállását, de politikai nézeteit is.

Apám szüleinek családja: Kiss József, Kiss Józsefné született Loncsár Anna. Gyermekek: József, Anna, Margit, Géza és Gizella.
Nagyapám, talán nagyanyám is berzencei – nagyanyám vagy talán szentai -születésűek voltak. Nagyapám egy szegény berzencei földműves, egykori uradalmi cseléd (Kiss Vendel) második gyermeke a déli vasút építése után a vasútnál helyezkedett el. (Megjegyzem, az 1940-es évek elején a köztisztviselőknek bizonyítani kellett magyar származásukat (zsidó-törvény). Apám köztisztviselő – jegyző – volt. Beszerezte felmenői anyakönyvi kivonatait, melyek valamelyik fiókban megvannak. Bizonyos következtetéseket ezekből vontam le.)
Nagyapám a monarchia idején Zágrábban szolgált utazó vasutasként (fékező). Bejárta szinte az egész Magyarországot. Fiumétól Budapestig, Zágrábtól Brassóig. 1912-ben költöztek Zákánytelepre. Később vonatvezető lett. A vonatvezető nem egyezik a mozdonyvezetővel. Személyszállító vonatokon az első kocsiban teljesített szolgálatot. Felelt a menetrend betartásáért, a vonat rendjéért. Hozzá tartoztak a kalauzok (jegyvizsgálók) is.
Első lakásuk az a vasutas-laktanya volt, mely a zákányi és a gyékényesi állomás között állt. Ha jól emlékszem az egykori MÉK helyén. Az első világháború kitörésekor az utolsó géppel (mozdonnyal) mozdonyvezető társával a zágrábi állomás utolsó bevételét ők menekítették Gyékényesre.
A hivatalos munkahelyén kívül gazdálkodott is. Emlékszem rá, két kocsiba fogott tehenével a Dráva menti földecskéjén kaszált sást hozta haza, ahova a határ közelsége miatt csak engedéllyel léphetett. Volt egy kis szőlője is a Látóhegyen, melyre nagyanyám halála előtt egy kis épületet (pincét) építtetett. Ezt a szőlőt adta el Vince bácsi és osztotta el igazságosan az örökösök között. Feleségem kapott még Manci nénémtől egy gyűrűt.
Vince bácsi halála után megkaptuk Gizi néniék fényképeit. Ennyi a zákányi örökségünk.
Nagyanyám hivatalosan háztartásbeli volt. Főzött, nevelte öt gyermekét. Apám öt éves korában költöztek Zákánytelepre. Ekkor apám horvátul jobban beszélt, mint magyarul.
Felnőtt korára a következők maradtak meg emlékezetében. „Vlaska ulica devet deszet csetri á Zágreb. Opaznoevan szenagnuti; szoldát.” –  Ha jól idéztem. –
Nagyapám soha nem tanult meg horvátul. Apám szerint nagyanyámra a szomszédasszonyoktól ráragadt a konyha-horvát.

Apám gyermekként sokat dolgozott a Rózsa utcában felépített családi házukon.

Gizi nénémék először egy négy családos szolgálati lakásban laktak a vasút mögött. Majd építkeztek a Május 1. utcában, eladva azt a telket, melyet szülei vettek számára a Május 1. utcában a domb tetején. Ha jól emlékszem, akkor még egy „tornyos” ház állt a telek állomás felé eső részén. Télen ide jártunk szánkózni a dombos telken lecsúszva.
Dénes Vincéné Gizi néném a polgári iskola elvégzése után eladó volt a porrogi hangyaszövetkezeti botban.( Apám ekkor segédjegyző volt a porrogi községházán.) Majd nyugdíjazásáig a gyékényesi állomáson dolgozott személy-, később árú-pénztárosként.
Férje Dénes Vince vasúti tisztként a gyékényesi állomás gazdasági ügyeit vezette. Rovancsolni járt a vasútvonal menti állomásfőnökségekre.
A gyékényesi állomás mögött 1945 előtt egy országzászló állt. Az országzászló megszüntetése után a zászlót évtizedekig a Május 1 utcai lakásukon rejtegette.

Gyermektelenek lévén kivették részüket a falu fejlődésében. Nagynéném sokat tett a Zákánytelepi Takarékszövetkezet létrehozásáért. Gizi néni és Vince bácsi, akik bérma keresztszüleim voltak, köztiszteletben álltak munkahelyükön és a településen is.

Először Gizi néném halt meg. Vince bácsi temetésén a halálos csöndben a gyászolók között megszólalt egy hang: – szavaira pontosan nem emlékszem lényegét írom le a hallottaknak – Szégyen az, hogy a halottat és halott feleségét volt munkahelyük képviselői nem tisztelték meg azzal, hogy utolsó útjára elkísérik, pedig életükben mennyit tettek. Nem szólt senki, hogy itt vagyunk.

Gizi néni, drága Gizi néni.

Ő volt a család összetartója férjével Vince bácsival együtt.
Nem csak nagynéném volt, hanem keresztanyám és bérmakeresztanyám is.

Egy családi történet:
Vince bácsinak odatette a csirkecombot. Ő tiltakozott, nem akarta elfogadni. Tette át Gizi néninek. Végül Gizi néni kidobta az ablakon.

A főiskolai kollégiumból hazajövet (a két vonat között) be kellett mennem irodájába. Kolbásszal várt, Megetetett. Állítom, családja kolbászkészletét én ettem meg. Távozásom után bűzlött az irodája a kolbász szagtól.

Rajongott a gyerekekért. Nem lehetett gyerekük.

Emlékeim szerint hosszabb időre soha nem ment el. Egy kivételt azért tudok. Császárral született első gyermekem születése után egy hétre eljött hozzánk segíteni. Gábort babusgatta, segített pelenkázni, pelenkát mosni, a babát etetni.

Minden évben a Rózsa utcai családi házat, ahol Manci néni lakott , az Érdről hazautazó nővérével, Annus nénivel, kitakarították.

Az EMBERNEK, minden embernek vannak vérszerinti szülei, rokonai, felmenői.
Ez nem hitbéli-, jogi-, nem politikai-, még csak nem is biológiai kérdés, ez egyszerűen tény.

Írta:

Kiss Zoltán
a berzencei  temetőbe pihenő idősebb Kiss Vendel dédunokája,
a zákányfelepi temetőben eltemetett idősebb Kiss József unokája,
és a porrogszentkirályi temetőbe temetett Kiss József fia.

Kapcsolódó írások:

Feltámadunk (első rész)

Gyíkény – gyákány

FÉNYKÉPEK ÉS TÖRTÉNETEK

 

1 / 274 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén