NAGYBAJOMfigyelő:
2024. június 13.
Gondolkodom, tehát vagyok
Van egy gyermekmondóka, mely valamikor eszmélésemkor ragadt rám és csak az első két-három sorára emlékszem, a többit később ragasztottam hozzá. Ezt talán 4-5 évesen hallottam először Gyékényesen (Gyikönyösön).
Így hangzik:
Gyíkény – gyákány
Gyün a Gyura bátyám.
Tököt hoz a hátán.
Ha könnyü fővöszi,
Ha nehéz, letöszi.
Erről a mondókáról eszembe jut Gyékényes állomásával együtt, és Zákány.
A gyékényesi vasút állomás vasúti csomópont, melyből vonatok indulnak Zákány – Őrtilos (Légrád – még az ötvenes évek elején is – Nagykanizsa – Székesfehérvár – Budapest,
Gyékényes – Porrogszentkirály – Csurgó – Somogyszob – Kaposvár – Dombóvár – Pusztaszabolcs – Budapest,
Gyékényes – Berzence – Szigetvár – Pécs,
Gyékényes – (a drávai hídon keresztül) Kotor – Zágráb – Fiume felé.
Minden irányban az Ős-Dráva kavicsos talaján haladnak a töltések. Bizonyítják ezt a vasútvonal mellett levő működő, vagy elhagyott kavicsbányák.
Mi indokolta ezeknek a vasúti megállóhelyeknek az elnevezését? Szerintem az, hogy a vasút építésekor a megállók ezeknek a településeknek a közigazgatási területén épültek. Így a Porrogszentkirályi-állomás, Gyékényesi-állomás, Zákányi-állomás. Szerintem ez igaz a Légrádi-állomásra is, amit ma Őrtilosi-állomásnak hívnak.
Véleményem szerint az a település melyet ma Zákánynak neveznek csak a vasút építése után alakult ki. Vasutasok telepedtek le a Gyékényesi-vasútállomás és a Zákányi-vasútállomás között, ezért nevezték valaha Zákánytelepnek.
Mi közöm van Gyékényeshez?
Apám itt volt háború után főjegyző.
Itt voltam első osztályos.
Mi közöm volt Zákánytelephez, a Gyékényesi-állomáshoz?
Nagyszüleim, nagynénéim, nagybátyám itt laktak, itt dolgoztak. Apám itt gyerekeskedett.
Itt jártam harmadik osztályba apám rokkant nyugdíjazása után, rettegve a kitelepítésektől itt húztuk meg magunkat.
A kis utca, melyben nagyszüleim háza állt nagyjából a zákányi vasútállomásról indult és a látóhegyi feljáró és az akkor már álló betonhíd között ért ki. Ma talán Rózsa utcának hívják. Egyik szomszédunk annak a háznak a tulajdonosa volt, akinek az épületét megvette az egykori tanács. Később itt lakott az egykori tanácselnök, majd az iskola egykori Vida nevű tanára. A másik szomszédban Magyar Terkáék laktak, akivel udvarukon sokat játszottam.
Az utca végén a kovácsműhely állt. Szabó bácsit és gyermekeit is már Gyékényesből ismertem. Dodi már nagyobb fiú volt, elsősorban Pityuval barátkoztam. Tőlük kaptam egy okarínát. Előbb Pityu megtanított furulyázni, majd okarinázni.
Pajtásaimmal sokat játszottunk az utca végén elterülő, általunk Háromszögnek nevezett réten. Játszottunk a zákányi állmás mögötti patak dzsumbujában. Vagy szánkóztunk az utca végén levő lejtőn a patak felé.
Az iskola jelenleg is a Gyékényesi-vasútállomás közelében van. Naponta a környékbeli gyerekekkel a vasút mellett jártunk iskolába. Tóth Sanyira, Flór Lacira emlékszem. Mindketten a Zákányi-vasútállomás melletti vasutas kaszárnyában laktak. Utunk a focipálya és a mellette fekvő vasúti őrház előtt vezetett el. Az őrház melletti gödörbe megállt a víz, mely télen befagyott. Hazafelé ennek jegén csúszkáltunk. Iskolába-, hazafelé menet huzigáltuk a teherkocsik alján lévő kart. Tetszett, hogy pisszegett. Az őrházzal szemben vasúti átjáró nyílott, melyen át (ha jól emlékszem) meg lehetett közelíteni a vasúti fordítót és a Barákát.
Egy alkalommal magasra nőtt magos sóskát szedtem az őrházzal szemben, melyet iskolatáskám fedele alá fogattam. Hazaérve édesanyámmal főzeléket főzettem belőle. Azóta szeretem a sóska főzeléket tükörtojással, párolt-krumplival.
A Baráka egy vízzel teli elhagyott kavicsbánya gödör volt, melyben fürödni is szoktunk.
Nagybátyám, Géza bácsi fiatalon vasúti kocsi rendezés közben megsérült. Összenyomta a kocsi ütközője. Túlélte. Nyugdíjazták. Lelki sérüléséből talán haláláig nem gyógyult meg. Feleségétől elvált. Talán a család sem tudta, hogy a későbbiek során mi történt feleségével, kisfiával. Ügyes kezű ember volt. Ma is emlékszem arra az elég nagyméretű vasúti személykocsira és teherkocsira melyet számunkra barkácsolt.
Zákánytelepen nagyon szűkösen éltünk. A három szobás házban nagyszüleim, Manci néném, Géza bátyám, és négytagú családunk. Géza bátyámat csak ritkán láttuk. Napközben eltűnt.
A konyhakert mögött folyt el a patak. A rengeteg béka mellett, melyeket összefogdostunk, a patakban láttam először élő halat. Egy színes naphal volt.
Géza bátyám mogyorófa vesszőből, zsinegből, parafa dugóból készített egy horgászfelszerelést. A végére egy gombostűből horgot hajlított. Kivitt a Baráka partra egy bokor alá és otthagyott. Ekkor horgásztam életemben először és utoljára. Amint bedobtam a horgot, a kukacokat a békák leették. Alig vártam, hogy jöjjenek értem.
Vajon mit írjak le több mint hetven éve történtek után? Amit az akkor nyiladozó értelmű nyolc éves kisfiú átélt, akire ráragadt szüleinek félelme. Azt, hogy bármelyik éjszaka jöhet a fekete kocsi és az azt követő teherautó, elhurcoljon bennünket és az Ötvöskónyiba menekült özvegy déd-mamámat és nagymamámat. A rendszer ellenségnek tekintett bennünket, csak azért, mert éjjel nappal robotolt, nélkülözött és gyűjtögette a vagyont a család, vagy az apám a családja szegénysége miatt csak úgy tudta a jegyzőtanfolyamot elvégezni, hogy szegénykonyhán, majd később valamelyik szombathelyi parókián ebédelt.
A rendszer nem volt tekintettel semmire.
A tágabb rokonságban: szétszakították kereszt-szüleimet gyermeküktől. Hortobágyra vitték őket. A nagyszülők a Duna másik oldalára menekültek az unokával.
Nagybátyám unokájával, fiatal terhes unokamenyével Hortobágyon találta magát egy trágyával telt birka-hodályban.
A környékből éjszaka a kitelepítendőket a Gyékényesi-vasútállomáson vagonírozták be. A gyékényesi-állomáson dolgozó vasutasok sejtették a transzport indításának idejét a látszólag indokolatlan szerelvény összeállítás miatt. Ennek híre a kisgyerek füléhez is eljutott éjszakai rettegést okozva.
A falvak értelmes, törekvő lakosságának egy részét kitelepítették, másik részének egy része csapot, papot, vagyont hagyva elmenekült. Beolvadt a „munkásosztályba”. Később nagyon kevesen költöztek haza. Sőt a favak értelmes tanult gyermekeinek jó része is a városokban kötött ki.
Zákánytelp 1951-52. 3. osztály
Az első sor bal szélén ülök
Az iskolában Belénessy Alajosné, Zsóka néni lett a harmadikos tanító nénim.
Az osztályban az ablak felőli sor bal oldali részén ültem, valahol a sor közepén. Geszti Öcsi (Gyula) volt a padtársam. Ennek az oszlopnak első sorában ült jobb oldalon Hargitai Tibike. Akik ismerték tudják, miért írok róla. Elfogadást, kitartást, szorgalmat tanultam tőle. Szégyelltem magam, amikor hangosan kellett olvasnom, amikor a füzetemet kellett összehasonlítani az övével. Én, utólag magam által megállapítva, diszlexiás, diszgáfiás és bizonyos mértékig talán diszkalkuliás is voltam. Mégis matematika tanár lettem. Ezt talán Hargitai Tibi példájának is köszönhetem.
Egy alkalommal Zsóka néni korrepetálásra hívott lakásukra. Épp a száz szorzattá bontását tanultuk. Konyhájukban az asztalnál ültünk. Csabi fia akkor talán 2-3 éves lehetett. Hallottam és láttam, hogy a szobából a konyhába lopakodott és csendben figyelt.
Jó kis osztály voltunk. A gimnáziumban osztálytársam lett Óvári Marika és Rengel Margit. Még legalább öt évfolyamtársam volt a párhuzamos osztályokban.
Szüleim ismerték a Geszti családot. Az is előfordulhat, hogy Öcsivel együtt végeztük az első osztályt Gyékényesen.
Geszti tanító bácsi rábeszélte édesapámat, hogy írasson be furulya szakkörre, mert tisztítja a hallásomat. Máig el tudom furulyázni a Szulikómot.
A gimnáziumból emlékszem Gyula húgára Matildra. Nővérére, aki harmadikos koromban talán nyolcadik osztályos és halálosan szerelmes volt. Mindkét lány pedagógus lett.
Az iskola utcájának végét és a vasútállomás épületét egy fekete út kötötte össze. A Fekete-út a rá hordott salaktól volt fekete. Ezen az úton keresztül gyakran látogattam Gizi nénémet akkori munkahelyén a vasúti személypénztárban. Egy-egy vonat érkezése előtt a folyosóról behallatszott amint Tarjányi bácsi kulcsait csörgetve nyitja az ajtókat, kapukat.
A szűkös helyen rosszul éreztük magunkat. Elsősorban édesanyám. Amint enyhült a politikai helyzet Porrogszenkirályra – haza – költöztünk. Nem a családi házunkba, hanem albérletbe a bolt és Makárék közé a Csicseri féle házba. Az udvari házban lakott a község párttitkára. A hátsó szobába tanyáztak a berényi gépállomás traktorosai.
Kiss Zoltán
Kapcsolódó írások:
Milbacher Róbert nagybajomi származású író, irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének docense, Átkelés a városon című novellájával Litera -díjat nyert. A Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából kiírt novellapályázatban a fiatal irodalmárokból álló zsűri arra volt kíváncsi, hogy egy nem Budapesten született ember szemszögéből milyenek a budapestiek. Kik ők, különböznek-e az úgynevezett vidékiektől. Van-e budapesti, illetve vidéki identitás, életérzés, világlátás, létezik-e valójában a Budapest-vidék ellentét. Ezért meghívásos pályázatukra nem budapesti születésű és többnyire vidéken vagy Budapesttől távol élő írókat kértek fel, hogy írásaikkal mutassák be, hogy milyen az egyes település lakóinak viszonya a fővároshoz. A nagybajomból indult szerző több regényében is gyermekkorának helyszínére, a falusi világra tekint vissza. A Literának nemrégiben az irodalommal való találkozásról beszél, felidézve gyermekkori emlékeit: -Ebben a zárt világban nagyon jónak számított az iskola, és volt egy könyvtár a faluban. A könyvtáros, Éva néni nekem második, szellemi anyukám volt tulajdonképpen. Egyedül élt és gyermekévé fogadott egy kicsit. Nekem tőle jött az irodalmi kultúra. A nagyanyámtól jöttek a mesék, mert tényleg nagy mesélő volt. A könyvtárból pedig Éva néni által eléggé megválogatott és személyre szabott könyvajánlatok. A Delfin-sorozatok például fantasztikusak voltak. Meg is vettem a gyerekeimnek vagy nyolcvanat belőle egy egyetemi könyvvásáron. Alap volt, hogy klasszikusokat olvastunk, indiános könyveket, Winnetout, Verne Gyulát. Fekete Istváné volt a másik fontos hatás, aki annak idején nagyon inspiráló volt, nagy élmény. Nem azért, mert kulturális útvonalat nyitott, mint Gyergyai, hanem nála találkozhattam azzal a tapasztalattal, hogy minden, ami körülvesz élettel van teli és a világ beszél hozzánk.
