Nagybajomi hírek oldala

Címke: blog 1 / 4 oldal

SZENKERA (második rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. október 7.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Kiss Miklós lakodalmán: az alsoki sógor Kiss István, özv.Felső Cserepes Porcsa Mihályné nagymamánk, ifj Imrankó Varga János, Szentpáli Porcsa Sándorné, Kiss Margit, az alsoki (gyékényesi) Kiss Istvánné sz, Vjndis Piroska, ifj. Kiss István, Kiss Katalin

Rokonok

Az apai ág Zákánytelephez, míg az anyai ág Porrogszentkirályhoz köt.

Apám a foci révén került a csurgói érettségi (1927) után Nagyatádra egy  ügyvédi irodába, majd a taranyi jegyzőségre írnoknak.
Középcsatára lett az akkori atádi csapatnak. Emlékét az Ormai polgármester úr interneten is elérhető visszaemlékezése is őrzi.
Jól focizott. Középcsatárként jól használta gyorsaságát, testi erejét.
Megkérdeztem tőle, kihez hasonlítaná játékát? Bene Ferencet nevezte meg.
Sose láttam focizni. Anyám számára tabu volt a foci. Az utolsó, még Gyékényesből származó emlék szerint kificamodott bokával két játékostársa nyakába kapaszkodva érkezett haza. Szerintem ezen a napon focizott utoljára.  
A taranyi jegyzőségről jelentkezett a szombathelyi jegyzőképzőbe, melyet saját erőből elvégzett. Kisebb kitérők után került a porrogi jegyzőségre segédjegyzőnek. A főjegyző ekkor Petes nevezetű volt.
A főjegyző nyugdíjazása után megpályázta a főjegyzői állást. Pályázatát azonban nem terjesztették a képviselőtestület elé. Amikor ezt apám a szolgabírónak szóvá tette, a szolgabíró kihúzta íróasztala fiókját, az íróasztalra tette pisztolyát és ezt mondta neki: ha ennyire dehonesztáló ez az ön számára, lője főbe magát.
A szolgabíró döntését anyám még évtizedekig felemlegette: a szolgabíró nem akart „kezétcsókolomot” köszönni egy parasztlánynak.
 A főjegyző Szabó Ferenc lett.
Apám nevéhez két somogyi focipálya építése köthető: a szentkirályi temető melletti porrog-porrogszentkirályi és a Gyékényes falusi.
Építése idején a gyékényesi malom mellett állt a focipálya.
Apám munkája során ismerkedett meg a porrogszentkirályi községi bíró Porcsa Mihály leányával.
Nagyapám köztiszteletbe álló lakos volt Szentkirályon. Nem nagyon emlékszem rá. Öt éves voltam, amikor meghalt.
Nagyanyám szerint nagykorúságának elérésétől haláláig a település választott képviselő-testületi tagja volt. A kommün után neki is köszönhetően nem volt megtorlás Szentkirályon.
Nagyapám negyven kataszteri hold szántóföldön és hat hold körüli erdőn gazdálkodott. Gazdaságát folyamatosan fejlesztette. Fiatal korában lovakkal foglalkozott, később szimentáli fajtájú bikákat nevelt. Két állandó cseléd és azok (napszámosként) hozzátartozói segítették munkáját. Alkalmazottait családtagjainak tekintette. Az előszobában volt egy cseresznyefából készíttetett kihúzható asztal, mely az ő keresztelőjére készült. Ezt ülte körül a cselédség és a család. (Akkora volt az asztal, hogy kihúzva gyermekként pingpong-asztalnak használtuk. Amikor már nem lakott senki az épületben utoljára az ablakon át törtek be a betörők és ott lopták el az asztalt.)
Gyakran került az asztalra baromfi. Melynek húsosabb részeit az erősebb fizikai munkát végzők kapták.
Volt olyan, hogy a frontra induló bevonulót nagyanyám tarisznyázta fel. Itt látták gyermekei utoljára bevonuló édesapjukat.

Nagyanyám, drága nagyanyám, aki terhességébe belerokkant. Életét görbén élte le. Ő dagasztotta, sütötte a kenyeret. Hajnalban dagasztott „padláscsurogásig”. Délre kisült az egész héten fogyasztott kenyér. Elvégezte a házkörüli munkákat, segített az állatok etetésében, fejvékában vitte a früstököt, az ebédet a határban dolgozóknak. Kapálta a határban a kukoricát és szőlőt, egyelte a répát, mákot. Majd gyalogmunkás lett a kaposvári állami gazdaságban. Később a helyi tsz-ben mint téesz tag munkaegységért dolgozott.
Vonaton szállította szalmával bélelt, vászonnal levarrt nagy vesszővékákban az almát a piacra.
Főiskolás koromban Pécsre hetente hozta sporttáskában az almát és az anyám által sütött és dobozolt süteményt. Én, ha ráértem, vártam a vasút állomáson az esti húszasnál, vagy cipelte egyedül a kollégiumba a nekem készített táskában lévő csomagot.
Szobatársaim ismerték. A pakk az asztalra került. Másnap az üres táskát vittem, vagy vitte valamelyik szobatársam a piacra.
Családja az Imrejankó Varga Ferenc családja volt. Imrankó Jancsi bátyám és családja, amiben csak tudott segített bennünket. Szükségünk is volt rá.

Dédanyám leánykori neve Porcsa Erzsébet, dédapám Cserepes Porcsa Mihály. Két különböző Porcsa család gyermekei. Úgy gondolom, hogy dédanyám családja volt a gazdagabb. A Porcsa családok általában a módosabbak közé tartoztak Szentkirályon. Abból gondolom, hogy dédanyám édesapja volt a gazdagabb, mert ő ajándékozta az evangélikus templom csillárait. Tudomásom szerint az adományozás tényét a szentkirályi evangélikus matrikula is őrzi.
 
Porcsa Mihálynak és a porrogi származású korán elhalt Lakatos Katalinnak három gyermeke született. Mihály, Katalin és Erzsébet. Közülük Mihály és Katalin Porrogszentpálon alapított családot. Ahogy megítélem jó partit csináltak.
Katalin korai halála után gyermekét Zsófi nénémet dédanyám nevelte. Zsófi néném Gyékényesre ment férjhez Ritecz nevezetűhöz – ugyancsak jól.
Az 1928-ban épült családi házunk részben hitelből készült. A kezes Zsófi néném volt. A hiteleket nagyapám még a háború befejezése után is fizette.

Gyékényesen, amíg le nem bontották, az evangélikus templomban barokk oltár és padjai őrizték a Riteczek emlékét. Ugyan csak fájt a családnak, amikor eljutott a bontás híre hozzájuk.
Érdekes módon nem találhatók a gyékényesi filia honlapján Kapi Béláné (Marjai Böbi) visszaemlékezései sem. Pedig valaha ott voltak.

Dédanyám szülei a falu közepén laktak. Velük szemben lakott a Komorás Porcsa család, akiknek házát az 1950-es évek elején államosították. Ez lett a szentkirályi orvosi lakás és rendelő (Dr. Kocsmár József, Dr. Ratkai Imre, Dr. Jekisa Sándor.) Ma nem tudom, kik lakják. Komorás Porcsa Pista bácsi – feltételezem – feleségének házába költözött, a Fülöp féle házba, melyet átalakíttatott. Ma Ureczky Attila leánya és családja lakja.
Porcsa Mihály és felesége Lakatos Erzsébet telkén lévő két házat két zsidó családnak adták ki az örökösök. A zsidók mindkét házban szatócsboltot üzemeltettek. Deportálásuk után az egyik házat a ma is a házban lakó Kránicz Ferencné felmenői, a másikat Gőbölös Jenő szülei vették meg. Mind a kettőt átépítették, az utcafronton egy szobát építve hozzá. A Gőbölös Jenő féle ház kertje megmaradt, Alsókertként használtuk. Ekkor a kertben néhány almafa mellett szilvafák voltak. A kert végét szántónak használtunk. Még kenderre is emlékszem, melyet itt termesztettünk. A telek végéből – bizonyos időjárás viszonyok között – felsejlettek a horvát hegyek. A kertet később Gőbölös Jenő vette meg az egyik csugói-högyi szőlőnkkel együtt, amelyen egy borona alapra épült paticsfalú présház állt. A telken oltás szőlőt termeltünk. A hajlatban egy áthatolhatatlan gyepűvel, rajta kívül talán a negyvenes évekbe ültetett aranyparmin fajtájú almafákkal. A présház helyén Jenő egy emeletes présházat épített. Ez a szőlő valószínű Cserepes Porcsa örökség volt.
A legenda szerint valamelyik felmenőm jó viszonyt ápolt a betyárokkal. Gyakran éjszakázott a högyön. Az itt tanyázó betyárok nappal a szőlő végén lévő gyepűben húzódtak meg és hallgatták ki a kapáló asszonyokat, melyet másnap a papának elmeséltek.
Dédanyám határozott egyéniség volt. Dédapám halála után (talán előtte is) ő viselte, akarta viselni a kalapot a családban. Jól főzött. A főzést, amikor egybe költöztünk, édesanyám vette át a cukros süteményekkel együtt. Míg a kelt tészták és sós sütemények sütése édesanyámon kívül a két nagymamára hárult.

Az interneten valahol találtam egy régi térképet Porrogszentkirályról mely a Cserepes Porcsa házhelyet jelölte, melyen ma Lakatosné és szomszédjában családi házunk áll. Az a manzárdtetős ház, mely jelenleg a helyi háziorvos feleségének tulajdona, öregek otthonaként funkcionál.

Az eredeti házhelyen valamikor régen a második világháborút, talán még az első világháborút megelőzően is három Cserepes Porcsa család gazdálkodott. Cserepes Porcsa Mihály, Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családja.
Valamikor a telket ketté osztották. A jelenlegi állapotot figyelembe véve a mostani Lakatos féle házon, melynek még ma is két bejárata van Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családjaik osztoztak. Ők lettek az Alsók. A másik telken Cserepes Porcsa Mihályék laktak. Ők lettek a Felsők.
A Felsők – a rendelkezésemre álló anyakönyvek szerint – vitték magukkal özvegy Cserepes Porcsa Mihálné született Biacs Erzsébetet.  Arról nincsenek ismereteim, hogy az osztozkodás milyen körülmények között ment végbe. Arra emlékszem, hogy Jancsi bátyámékkal jó volt a kapcsolatunk, míg Ferkó bátyám második özvegy feleségét épp, hogy látásból ismertem. Ezért lepődtem meg azon, hogy a második házasságból származó (Vármosné) Cserepes Porcsa Margitot édesanyám határozott kérésére halotti torára meg kellett hívnom. Ferkó bátyámék válásának oka a kierőszakolt házasság volt. Ferkó bátyám és első felesége ugyanis első unokatestvérek voltak. Mi jó kapcsolatba voltunk az első feleséggel Bózsiék Ángyommal és Bózsi Bözsi nénémmel (sz. Alsó Cserepes Porcsa Erzsébettel). Bözsi néném keresztanyám, míg gyermekeiknek szüleim keresztszülei lettek. A kereszttestvéri kapcsolatot még ma is tartjuk.
Dédapámék a saját telkükön a meglévő istálló elé házat építettek. Ezt a házat – az érzésem szerin dédanyám hatására – nagyapám lebontatta, helyére épült a mai ház. A telek gazdasági épületekkel is bővült.

Kiss Zoltán

Kapcsolódó képek, írások (facebook):

https://www.facebook.com/pkisszoltan/posts/pfbid0o9ArqNYdJ6yq2kEPkytTQeUV6kunee7hn9Cr865gvcibgotRyHk8P7H642WxtL6Pl

Kapcsolódó cikkek:

https://www.nagybajom-figyelo.hu/nem-felejthetunk/

https://www.nagybajom-figyelo.hu/a-szabadsag-napja-2/

 

SZENKERA (első rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

A térkép alatt lévő utalás Porrog-Szent-Király a 19, század végén készült kataszteri térképeihez vezet. Az 5-ös számú fénykép a belterületi ingatlanokat is mutatja.

 

Így talán senki sem írta le Porrogszentkirály nevét. Valaha a címben szereplő névvel találkoztam már így is: Porrog-Szent-Király.
Az írás címe azonban számomra mégis ismerősen hangzik.

A faluból és környékéről – az atádi kórház megnyitása előtt – a kórházi ellátásra szorulókat a nagykanizsai kórházba szállították.

A környéken a dombok högyekké magasztosultak (Szentmihályi-högy, Látó-högy, Zákányi-högy, Pápai-högy, Porrogi-högy, Csurgói-högy).
Horhosait Zrínyi vitézeinek lovai is koptatták.

Ez az írás nem tekinthető hitelesnek. Még a nevek esetében sem. Ezek csupán saját emlékek, melyek az idők folyamán torzulhattak.
A leírtak több mint egy évszázad családi és saját emlékeimet tartalmazzák.

Porrogszentkirállyal kapcsolatosan – hallomásom szerint – két könyv is keletkezett. Az egyik a Cser tanító úr által írt írás.
A másik Siflin Jancsi bátyám által mesélt történeteket tartalmazza. Leírja többek között Szent László király legendáját.
Valamikor én is olvastam.
A könyvből, ami családunkat érinti az igaz, hogy az első világháború idején dédapám és nagyapám is katona volt. Dédapám azonban nem a fronton, hanem a pécsi honvédkórházban a fronton szerzett vesebetegségben halt meg. A szentkirályi temetőben nyugszik.
Az említett könyv a rendszerváltozás első ciklusában jelent meg Barát Feri, Siflin Jancsi bátyám porrogi származású veje szentkirályi polgármestersége idején.
Jancsi bátyám régi történeteket mesélő, relikviákat gyűjtő, erdőjáró ember volt. Ügyesen dolgozott a fával. Talán még hordókat is készített.  Apám első temetői keresztjét is ő készítette. Hogy hivatalosan hogy hívták, Varga vagy Kardos már nem emlékszem.
A csurgói Wittné egy tanulmányban a szentkirályi tisztálkodási szokásokat jegyezte le. Az adatközlő Bózsiék ángyom (Alsó Cserepes Porcsa Ferencné) volt. Ángyom az adatszolgáltatáskor Wittné csurgói szomszédságában élt.
Wittnét a porrogszentpáli születésű Papp Imre tanár fertőzte meg a honismerettel. Papp Imre második munkahelye a porrogszenkirályi iskola volt. Innen került a csurgói 1. sz. iskolához, melynek telkén épült iskola ma Eötvös néven ismert. Valamikor ennek az iskolának az elődjében működött a prepa (tanítóképző), majd a polgári iskola.
Wittné írására az interneten leltem.
Papp Imre és felesége, Magdi írásait, gyűjtéseit minden bizonnyal a csurgói múzeum őrzi. A porrogi gyűjtéseket tanítóképzősként a porrogi Pintér Ilona (később Tóthné) szervezte. A gyűjtésben én is segédkeztem. Az anyag egy ideig szentkirályi házunk padlásán pihent.

Porrogszentkirály minden bizonnyal ősi magyar település, mely lakossága a török időkben megritkulhatott. Határában fekszik Kispápa, ami a török-járás idején elpusztult. Helyét a Pápai-högy őrzi. Feltételezésem szerint a szőlőjében Csokonai Vitéz Mihály valamelyik Kovács nevű tanítványa révén járhatott.
A török-járás után a „Szenkirált” és a környező települések népességét vend telepesekkel pótolták. Emléküket egyes tájszavak, vezeték és ragadványnevek is őrzik. Vend beszédre felmenőim még a legöregebbek sem emlékeztek. Arról viszont meséltek, hogy lovas-kocsival Toplicára jártak fürdeni.

A faluban tájnyelven beszéltek. A boltban elhangozhatott: „Halli. halli: aggyon cájgot!” (élesztőt), vagy családban, este: „Ögyél könyeret möggye, ha nem kő, mögöszöd hónap rögge!
Számomra Kaposvár ma is Kapozsvár.
(Az idézetek nem Porroszentkirályra, hanem elsősorban a nyelvjárásra utalnak, amit Szentkirályon is beszéltek.)

Valamikor a következő Porrogszenkirályról szóló adalékot az interneten leltem. Most ide másolom:

“Porrogszentkirály. E néven még nem említtetik XVI. és XVII. századbeli egyházi jegyző­könyveinkben. 1550-ben Enyingi Török János, 1583. pedig a Zrinyi család birtoka volt. Zalanthay Pétert 1631. jún. 25. Csepregben Kis Bertalan püspök a somogymegyei Szent­királyra avatta fel. (Ordinatus in pagum Szent Király Comitatus Somogiensis.) Garázda életü lelkész volt. Nagybajomban Laskói Sándor proszenior s több lelkész és más hallgató jelenlétében a reformátusoknak esküdött fel. Kisbajomban volt ezután református lelkész, mint ilyen részt vett 1634. jún. 7. a kiskomáromi gyűlésen. De sok volt a panasz ellene. Mikor lerészegedett, összeveszett a polgárokkal és késhez is kapott. Nem lehetetlen, hogy Légrádi Gergely is, akit 1626. Újkéren avattak fel Somodi Gergellyel együtt, már ezen a Szentkirályon lelkészkedett. Ellenben Horváth Györgyöt 1645. és Miskolczy Mihályt 1648. már valószinüleg a vasmegyei Szentkirályra avatták fel. Musay püspök 1661. a somogyi Szentkirályt is az anyagyülekezetek közé sorolja.[1]

De a türelmi rendelet után 2 évre – 1783-ban – újra feléledt a környék és vele Csurgó evangélikussága is. Ebben nagy szerepe volt a szomszédos Porrogszentkirály erõs hitű lelkészének, Balliér Istvánnak, a késõbbi esperesnek. 1784-ben a csurgói evangélikusok már Porrogszentkirály fiókegyházaként vettek részt az ottani zsúptetõs, fatemplom építésében. Ezt követõen pedig – növekvõ lélekszámban – hosszú évtizedeken át csapatostul jártak Porrogszentkirályra istentiszteletre.

[1] Eht. Eml. 69. 72. 83. 148. Thury E. 283. 287. Somogy m. mon. 130.”

Kiss Zoltán

 

SZENKERA (utolsó rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.

SZENKERA
SZENKIRÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Nem ez az első írásom mely Porrogszentkirállyal foglalkozik. Van közöttük olyan, ami az interneten is olvasható.
Az írásaim megjelenését az életem eseményei befolyásolják.

 

Erdő, erdő, erdő …

Szeptember végén kaptam egy tértivevényes levelet melyben a Porrogszentkirályi Pápai-erdei Erdőhasznosító Erdőbirtokossági Társulat közgyűlésére invitálnak. Az aláírók közül a három szentkirályit személyesen is ismerem. A negyediket nem. A neve ismerősen cseng (Berzence), de soha sem találkoztunk. A negyedik – akit nem ismerek – felajánlja és küldi az általa már aláírt meghatalmazást, mely a társulat közgyűléseire szól, és arra vonatkozik, hogy tulajdoni részem arányában helyettem szavazhat. Nahát, elmehet az én tulajdoni részemmel.
Ez még csak hagyján, de tudomásom szerint ezt a megbízólevelet minden társulati tagnak elküldte. Konkrétan a porrogszentkirályiaknak is. Azoknak is, akik részt tudnak venni a közgyűlésen. A társulat elnöke 2024. szeptember 8-án hunyt el. Még örököse sem tud részt venni a közgyűlésen, mert a hagyatéki eljárás sem zajlódhatott le. Az igaz, hogy a meghívóban szabálytalanságra hivatkoznak.

Ha épek a kezeim és szabad mindkettő, akkor vajon a jobb fülemet melyik kezemmel vakarom meg?
Normális esetben a megbízó bízza meg a megbízottat – nem fordítva.
Elvi okokból –még akkor is, ha szavazatom gyakorlatilag nem ér semmit- a meghatalmazást nem neki adom, hanem rokonomnak, vagy valamelyik tősgyökeres szentkirályi ismerősömnek.

Harminckét évig voltam Porrogszentkirály állandó lakója, még akkor is, ha pár évig állandó lakhelyem nem Porrogszentkirály volt.
Szentkirály mindig kis község volt. Mindenki mindenkit ismert.
Szüleim arra tanítottak, hogy a településen mindenkinek előre köszönjek, mert ha én nem ismerem, ő biztosan tudja, hogy én ki vagyok. Anyai felmenőim évszázadokig szentkirályiak voltak. Apám –bár ezt soha nem mondták- amolyan „gyütt-mönt” volt. Felmenői berzenceiek, zákányiak voltak. Ő maga otthon érezte magát Zákányban, Gyékényesen és Szentkirályon is.
Ötven éve nem Szentkirályon élek. Egykori rokonaim legnagyobb része meghalt, ahogy egyre kevesebben vannak közvetlen ismerőseim is.
Mi köt Szentkirályhoz?
Az emlékeim, a temető, a még élő rokon család, a még mindig meglévő szentkirályi bútorok és a közbirtokossági tagság.

Anyai nagyapámnak annyi erdeje volt a környék erdeiben, hogy évente a kitermelt ritkításból fel tudta volna fűteni négyszobás, nagy légterű, betonfödémű házát. Igaz, ameddig volt, a konyhákat ágfával, sipróval fűtötték.
A nagy ház első kifestését a festő tűzifáért vállalta.
Első favágási élményem épp a Pápai-erdőhöz köt. Itt láttam először gyermekként favágást, ettem a rőzsén sütött szalonnát. Utolsó emlékem erdeinkről: késő este a petróleum lámpa fénye alatt a bükkösdi Vicsori erdőnkből szállított akácfát vártuk.
Nagyanyám – aki a szentkirályi tsz tagja volt – halála után a frissen tar-vágott erdőt a gyékényesi tsz elnöke a törvényes határidő után vissza akarta adni az örökös édesanyámnak.

A kisállomás és a falu közötti út csak jó időben és fagyottan volt jól járható. Főiskolából hazautazva éjszaka az erdő mellett lábbal tapogattam ki a gyalogutat.

Kiss Zoltán

FELTÁMADUNK (második rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. június 13.

Panasz

Emlékezem, tehát vagyok

„… és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;…”
Miatyánk

„Fájó szívem majd meghasad,
Nem találom sírhantodat…”
Grúz népdal (Szulikó)

2022-ben mindenszentekkor a telepi temetőben jutott tudomásunkra, hogy meghalt Dénes Vince unokaöccse. A közös sírban nyugvó nagyszüleimre, nagynénémre és az ő férjére, Vince bácsira lett temetve.
(Talán váratlanul történt halála?  Nem fekszenek felmenői (apja, anyja) a temetőben? Talán nincsen felesége, gyermekei, unokái?)
Megdöbbentett, de túltettük rajta magunkat.
Nem kellett volna.

Öcsémék Dunaújvárosban laknak. Ők is látogatják a temetőt.  2023. október 27-én este szól a telefon. Öcsém keresett, hogy nem találták nagyszüleink és Gizi nénénk sírját. Nem tudtak nagyszüleink sírján mécsest gyújtani. Helyén egy új síremlék áll, melyen egy idegen név szerepel. Mondanom sem kell, éjjel nem tudtam aludni. Rendkívül bántottak a történtek.

Feleségemmel, egyik fiammal mindenszentek napján mi is a temetőbe látogattunk, mint minden évben.
Az öcsém által elmondotthoz képest valamelyest változott a helyzet.
Az új síremléken van a régi síremlékből kivágott gránittábla, mely rögzítése miatt bármikor széttörhet.

Az új síremlék felállítása a síremléket építtető család azon szándékát mutatja, hogy a régi márványtábla eltávolítását követően, szeretett nagynéném halála után közel 50 évvel, szülei és saját sírja a temetőből eltűnjön. A sír egy számunkra idegen család sírhelye legyen.

Nem tudok belenyugodni abba, hogy nagyszüleim sírja a számunkra idegen család családi sírhelye lesz.  Ahogy leszármazottaim, öcsém leszármazottai sem felejthetik el dédszüleiket.

Felháborodásomban panaszomat már talán másnap egyéb kéréssel e-mailben elküldtem a település polgármesterének, melyet ajánlott levélben megismételtem. A levélnek ott kell leni az önkormányzat irattárában, mert ellenőriztem. Megkapták.

Miért éppen a polgármesternek panaszkodtam?

A helyi rendeleteket az önkormányzat alkotja. Melynek irányítója a polgármester. Olvastam az önkormányzat az üggyel kapcsolatos rendeletét. Ők a rendelet szerint nem hibáztak. Ahhoz, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő, a helyi rendeleten kellene változtatni.

A polgármester kötött szerződést a temető üzemeltetőjével. Végső soron az önkormányzat felelős az üzemeltető által elkövetett törvényességi és egyéb (pl. szokásjogi) hibákért.
Én úgy látom, hogy mivel a temetőnek két tulajdonosa is van, az új tulajdonos által vásárolt temetőrészen (önkormányzati) nincs temetkezés. Anyagi okokból a régi temetőrész lehető legteljesebb kegyeletet is sértő kihasználását az önkormányzat az üzemetetőknek, temettetőknek elnézi. Ez a saját képzelgésem.

A hatósági feladatokat a település jegyzője látja el. A jegyző „főnöke” a polgármester. (A megállapításba bele lehet kötni, de ez a tényen nem változtat.)

Az ügyben lényeges szerepe van a temető üzemeltetőjének. Több szempontból is. A szerződést az üzemeltetővel a polgármester kötötte. Tevékenységéért a polgármester is felelős. A szerződésben az is bent van (nem szó szerint idézem), hogy szakmailag segít a helyi rendelet módosításában is.

Panaszomra a polgármester máig nem reagált. (Igaz nem is kértem.)  Hogy intézkedett-e, nem tudom.

Polgári pert indíthatnék. De hát több mint nyolcvan évesen?

Kiss Zoltán

Kapcsolódó írások:

Feltámadunk (első rész)

Gyíkény – gyákány

Feltámadunk (első rész)

NAGYBAJOMfigyelő:
2023. november 2.

Gondolkodom, tehát vagyok.

Kegyelet

Scripta manent

Emlékezem, tehát vagyok

 Úgy érzem, túl a nyolcvanon megoszthatom a következő gondolatokat.

Saját történelmem van, mely a tanultakból, a számomra fontos emberekből, halottakból, saját emlékeimből rakódott össze. Lehet, hogy ez – sőt szinte biztos – hogy nem esik egybe a hivatalos történelemmel, az egyének saját történeteivel, saját történelmével.
Ez a saját történelem sok mindent meghatároz az egyén életében.  A dolgokhoz való hozzáállását, de politikai nézeteit is.

Apám szüleinek családja: Kiss József, Kiss Józsefné született Loncsár Anna. Gyermekek: József, Anna, Margit, Géza és Gizella.
Nagyapám, talán nagyanyám is berzencei – nagyanyám vagy talán szentai -születésűek voltak. Nagyapám egy szegény berzencei földműves, egykori uradalmi cseléd (Kiss Vendel) második gyermeke a déli vasút építése után a vasútnál helyezkedett el. (Megjegyzem, az 1940-es évek elején a köztisztviselőknek bizonyítani kellett magyar származásukat (zsidó-törvény). Apám köztisztviselő – jegyző – volt. Beszerezte felmenői anyakönyvi kivonatait, melyek valamelyik fiókban megvannak. Bizonyos következtetéseket ezekből vontam le.)
Nagyapám a monarchia idején Zágrábban szolgált utazó vasutasként (fékező). Bejárta szinte az egész Magyarországot. Fiumétól Budapestig, Zágrábtól Brassóig. 1912-ben költöztek Zákánytelepre. Később vonatvezető lett. A vonatvezető nem egyezik a mozdonyvezetővel. Személyszállító vonatokon az első kocsiban teljesített szolgálatot. Felelt a menetrend betartásáért, a vonat rendjéért. Hozzá tartoztak a kalauzok (jegyvizsgálók) is.
Első lakásuk az a vasutas-laktanya volt, mely a zákányi és a gyékényesi állomás között állt. Ha jól emlékszem az egykori MÉK helyén. Az első világháború kitörésekor az utolsó géppel (mozdonnyal) mozdonyvezető társával a zágrábi állomás utolsó bevételét ők menekítették Gyékényesre.
A hivatalos munkahelyén kívül gazdálkodott is. Emlékszem rá, két kocsiba fogott tehenével a Dráva menti földecskéjén kaszált sást hozta haza, ahova a határ közelsége miatt csak engedéllyel léphetett. Volt egy kis szőlője is a Látóhegyen, melyre nagyanyám halála előtt egy kis épületet (pincét) építtetett. Ezt a szőlőt adta el Vince bácsi és osztotta el igazságosan az örökösök között. Feleségem kapott még Manci nénémtől egy gyűrűt.
Vince bácsi halála után megkaptuk Gizi néniék fényképeit. Ennyi a zákányi örökségünk.
Nagyanyám hivatalosan háztartásbeli volt. Főzött, nevelte öt gyermekét. Apám öt éves korában költöztek Zákánytelepre. Ekkor apám horvátul jobban beszélt, mint magyarul.
Felnőtt korára a következők maradtak meg emlékezetében. „Vlaska ulica devet deszet csetri á Zágreb. Opaznoevan szenagnuti; szoldát.” –  Ha jól idéztem. –
Nagyapám soha nem tanult meg horvátul. Apám szerint nagyanyámra a szomszédasszonyoktól ráragadt a konyha-horvát.

Apám gyermekként sokat dolgozott a Rózsa utcában felépített családi házukon.

Gizi nénémék először egy négy családos szolgálati lakásban laktak a vasút mögött. Majd építkeztek a Május 1. utcában, eladva azt a telket, melyet szülei vettek számára a Május 1. utcában a domb tetején. Ha jól emlékszem, akkor még egy „tornyos” ház állt a telek állomás felé eső részén. Télen ide jártunk szánkózni a dombos telken lecsúszva.
Dénes Vincéné Gizi néném a polgári iskola elvégzése után eladó volt a porrogi hangyaszövetkezeti botban.( Apám ekkor segédjegyző volt a porrogi községházán.) Majd nyugdíjazásáig a gyékényesi állomáson dolgozott személy-, később árú-pénztárosként.
Férje Dénes Vince vasúti tisztként a gyékényesi állomás gazdasági ügyeit vezette. Rovancsolni járt a vasútvonal menti állomásfőnökségekre.
A gyékényesi állomás mögött 1945 előtt egy országzászló állt. Az országzászló megszüntetése után a zászlót évtizedekig a Május 1 utcai lakásukon rejtegette.

Gyermektelenek lévén kivették részüket a falu fejlődésében. Nagynéném sokat tett a Zákánytelepi Takarékszövetkezet létrehozásáért. Gizi néni és Vince bácsi, akik bérma keresztszüleim voltak, köztiszteletben álltak munkahelyükön és a településen is.

Először Gizi néném halt meg. Vince bácsi temetésén a halálos csöndben a gyászolók között megszólalt egy hang: – szavaira pontosan nem emlékszem lényegét írom le a hallottaknak – Szégyen az, hogy a halottat és halott feleségét volt munkahelyük képviselői nem tisztelték meg azzal, hogy utolsó útjára elkísérik, pedig életükben mennyit tettek. Nem szólt senki, hogy itt vagyunk.

Gizi néni, drága Gizi néni.

Ő volt a család összetartója férjével Vince bácsival együtt.
Nem csak nagynéném volt, hanem keresztanyám és bérmakeresztanyám is.

Egy családi történet:
Vince bácsinak odatette a csirkecombot. Ő tiltakozott, nem akarta elfogadni. Tette át Gizi néninek. Végül Gizi néni kidobta az ablakon.

A főiskolai kollégiumból hazajövet (a két vonat között) be kellett mennem irodájába. Kolbásszal várt, Megetetett. Állítom, családja kolbászkészletét én ettem meg. Távozásom után bűzlött az irodája a kolbász szagtól.

Rajongott a gyerekekért. Nem lehetett gyerekük.

Emlékeim szerint hosszabb időre soha nem ment el. Egy kivételt azért tudok. Császárral született első gyermekem születése után egy hétre eljött hozzánk segíteni. Gábort babusgatta, segített pelenkázni, pelenkát mosni, a babát etetni.

Minden évben a Rózsa utcai családi házat, ahol Manci néni lakott , az Érdről hazautazó nővérével, Annus nénivel, kitakarították.

Az EMBERNEK, minden embernek vannak vérszerinti szülei, rokonai, felmenői.
Ez nem hitbéli-, jogi-, nem politikai-, még csak nem is biológiai kérdés, ez egyszerűen tény.

Írta:

Kiss Zoltán
a berzencei  temetőbe pihenő idősebb Kiss Vendel dédunokája,
a zákányfelepi temetőben eltemetett idősebb Kiss József unokája,
és a porrogszentkirályi temetőbe temetett Kiss József fia.

Kapcsolódó írások:

Feltámadunk (első rész)

Gyíkény – gyákány

FÉNYKÉPEK ÉS TÖRTÉNETEK

 

Nem felejthetünk

NAGYBAJOMfigyelő:
2022. október 23.

A forradalom megemlékezői gyakran csak az októberi forradalom eseményeivel és az azt követő eseményekkel foglalkoznak.
Azonban minden történelmi eseménynek  megvannak a maga előzményei, melyek meghatározzák egyes emberek aktuális politikai megmozdulásokhoz való viszonyulását, nem csak a múltban, hanem a jelenben is. Ezért tartom alábbi írásomat a mai ünnep kapcsán is aktuálisnak.

 

INNEN-IDE

Emlékezem, tehát vagyok.

A Porcsa, Kiss hagyaték képeit nézegetve találkoztam a következő fényképpel, mely gondolatokat ébresztett bennem.
Ime a kép:

A kép egy szilvaszüreten készült.
Porrogszentkirály közepén az utca nyugati oldalán volt ük-szüleim portája (Porcsa Mihály és felesége sz. Lakatos Katalin). A telken két ház állt. Ezeket később Makárék – leszármazottjuk özv Kránicz Ferencné – és Gőbölösék vették meg. Ezeket a házakat két zsidó kereskedő bérelte az örökösöktől: Weiszék és Fridmannék. A házakhoz tartozó kerteket déd-mamámék művelték. Itt az „alsó kertben” készült a felvétel. A képen az egyik bérlő családdal déd-mamám, nagyapám, nagyanyám szedi a szilvát. A két zsidó család tagjai Varsányi (Weisz) Miska bácsi kivételével Auschwitzban „tűntek” el.
Az örökös családok közül a gyékényesiek Hortobágyra „kerültek”.  Kisebbik lányukat, mint „földbirtokos” lányt kicsapták a csurgói gimnáziumból. Abban a „megtiszteltetésben” részesült, hogy a gimnázium akkori igazgatója (Kincses) kísérte a gimnázium sugárúti kapujáig. A család másik idősebb része az unokával Putnokra menekült. A szentpáliakat Hortobágyra telepítették, fiatalabb nagybátyámat Recsken „őrizték”. Az idősebb fiuk Miska úszta meg, mert még a kitelepítések előtt Szombathelyre menekült, majd 1956-ban Kanadába emigrált.
Még családom járt legjobban. Nagyapám 1948-ban meghalt. Mamámat „szabotázsért” pár hónapra börtönbe zárták. (Az őszi vetésű gabonát – mivel télen kifagyott – kiszántatta és tavasszal vetette el tavaszi vetésű gabonával.) Déd-mamám, mamám ezek után rokonokhoz Ötvöskónyiba menekültek.

Innen visszaköltöztek Szentkirályra a ház agyaggal „sikált” füstös konyhájába a disznó ól mellé, ahol valamikor a disznóknak főzték kotlában a krumplit. Ez mégis csak jobb, mint Árkus-tanyán a trágyával teli birkahodály, a recski priccs, vagy Auschwitz gázkamrái.

Míg a nagy házba beköltöztek a katonák, akik a szobákban éjszaka szalmán feküdtek és napközben építették Titó ellen a déli védvonalat. (Amikor 1953 után visszaköltözhettünk a lakásba alig tudtuk a padlórésekben meghúzódó bolhákat kiirtani.) Aztán az istállókat elfoglalta a TSZ. Ekkor felszólították dédit és nagymamát, hogy költözzenek el a füstös konyhából is, mert a kulák és a TSZ marha nem lehet egy udvarban. Mi közben menekültünk. Az alsó tagozatot négy helyen végeztem el.

Nagybajom, 2022. május 22.

Kiss Zoltán

U.i.:
Ennek a történetnek látszólag semmi köze nincs Nagybajomhoz. Ha csak az nem, hogy az írója életének legnagyobb részét itt élte le.
Az egész országban meg van minden családnak a maga története. Itt Nagybajomban is. Ezek a történetek aztán befolyásolják az élethez való viszonyainkat.

ERDÉLY anno

NAGYBAJOMfigyelő:
2022. november 03.

Emlékezem, tehát vagyok

A Csurgó járás kb. 1970-ben szűnt meg. Ekkor a járás művelődési osztályát Péntek Károly vezette. A művelődési osztály gazdasági igazgatója Cselényi János volt, akiről Bertók László költő is megemlékezik egyik önéletrajzi művében. János bácsi takarékos ember volt. A járás megszűnésekor az osztály maradvány pénzéből egy kedvezményes utat szerveztek Románián keresztül  Bulgáriába, a járás pedagógusai számára. Az út szervezésében részt vett Nagy Árpád, felhasználva szliveni kapcsolatát, mely 1945-re nyúlt vissza. Aki ismeri a háború csurgói történéseit tudja, miről van szó. Aki nem járjon utána.

Utunk Erdélyen keresztül vezetett. Nagylaknál léptük át a magyar-román határt.

Idegenvezetőnk egy siófoki kolléga volt, aki beszélt németül. Az utazási iroda a Siótur volt. Két gépkocsivezetővel utaztunk. Volt olyan nap, hogy 24 órát vezettek. Az egyik gépkocsivezetőnk Kovács Péter csurgói autóbuszvezető volt, akinek első házasságából származó gyermekeit Csurgón, a második házasságból született gyermekeit Nagybajomban tanítottam. A nagybajomi temetőben nyugszik.

– Abban az időben nagyon kevesen látogattak Magyarországról Erdélybe. Az utazási iroda úgy szervezte a vissza utat, hogy a Vaskapunál lépjük át a bulgár-román határt. Szófiában tudtuk meg, hogy itt nem engedik keresztül az autóbuszokat. Hajnalba indultunk Szófiából és Bukaresten keresztül másnap hajnalban érkeztünk „éjszakai” szálláshelyünkre, Temesvárra. Megkíséreltük az utat a Duna mentén a Román-alföldön keresztül, de olyan – szinte járhatatlan – volt, hogy kénytelenek voltunk visszafordulni és a hosszabb utat választani. –

Amint átléptük a magyar-román határt megcsapott bennünket a román benzin, gázolaj kipufogógázának semmire sem hasonlítható szaga. A románok a határon beültettek hozzánk egy „idegenvezetőt”, akit  a románon kívül franciául beszélt. Nem hiányzott idegenvezetése, mert meggyőződésünk szerint azt a feladatot kapta, hogy bizonyítsa, Erdélyben nem élnek magyarok. Ambrus Zolinak volt egy Magyarországon tanuló orvostanhallgató ismerőse, aki velünk utazott haza. Ő volt az, aki ellátta Erdélyben az idegenvezetői feladatokat. A román idegenvezető meg akarta tiltani, hogy megálljunk a segesvári emlékmű mellett. Majdnem kidobtuk. Kolozsváron bemutatta autóbuszból a James-Bólyai egyetemet, mint román egyetemet.
Nagyváradon a Sebes-Körös partján álltunk meg, ahol egy épület előtt hatalmas sorok álltak étolajért. Hallva, hogy magyarul beszélünk megszólított bennünket egy nyugdíjas postai tisztviselő, aki azt mondta Kádár eladta Erdélyt  Csaucseszkunak.
Kolozsváron a Szamos parti frissen épült körszállóban volt az éjszakai szállásunk. Este lementünk az étterembe, ahol meghallva a magyar szót a cigányok el kezdték húzni „Szép város Kolozsvár…” és a többi magyar számaikat is.
Kolozsvárról kifele hajtva megelőztünk egy szénásszekeret. Látva a buszon a Siótur feliratot gazdája vidáman kurjantotta utánunk „MAGYAROOK”.
Marosvásárhelyen ebédeltünk. A magyar pincérek fényesre kopott, viseltes mellényükben nem mertek hangosan szólni hozzánk.
Brassóban a románok majd megverték azt a borítékos sorsjegy árust, akitől nyertes szelvényt vásároltunk.
Egy magyarul beszélő asszony odajött hozzánk, aki azt panaszolta, hogy hetek óta nem hallott magyar szót. (Most már tudom, nem igaz – valószínű provokátor volt.)
Utolsó étkezésünk Temesváron volt egy étteremben. Szokás szerin a felszolgálók nem mertek magyarul beszélni velünk. Aztán a kézilányok kihozták a buszhoz az úti-csomagokat. Megeredt a nyelvük magyarul. Elnézést kértek a pincérek nevében, hogy nem beszéltek velünk magyarul. Elmagyarázták miért.
Utolsó ekkori emlékem az aradi vesztőhely a obeliszkkel. Egy kopárrá legelt birkalegelő.

Néhány szóban erdélyi emlékeim:
Apám kitűzője, melyet Erdély visszafoglalásáért kapott. Valahol a Mezőségben állomásoztak. Abban a községben akkor már csak románok éltek. Mert a magyar uraknak kellett az olcsó román munkaerő. A Regátból beköltöztették őket.
Keresztapám Kolozsváron szerzett tanári diplomát valamikor az 1940-es évek elején.
Az Erdélyi Szépmives Céh könyvein nőttem fel.
Előbb olvastam Tamási Áront, Nyírőt, Wass Albertet, Szerb Antalt, mint Jókait.
Menyem székely leány. Unokám félig székely legényke.
Azóta többször voltam és ma is kívánkozom Erdélybe. Menyem családja Gyergyóalfaluban él. Kedves, hozzánk is nagyon ragaszkodó emberek. Jól emlékszem arra, amikor alkalmaztuk a Temesvárról érkező akcentussal beszélő Bíró Julikát, aki azóta az egyik nagybajomi intézmény megbecsült vezetője.


Nagybajom, 2022. szeptember

Kiss Zoltán

„VEGETA. Podravka juha dodak jelima”

NAGYBAJOMfigyelő:
2022. október 02.

Emlékezem, tehát vagyok.
(Wegeta = zöldségek)

Minap találtam  egy képet és egy bejegyzést egy nagybajomi oldalon, mely megnyitotta az emlékezés morzsáit.

Emlékeim bővítve a családi emlékezettel több, mint egy évszázadot ölelnek át.

Inkább sejtve, mint ismerve felmenőim életterét (Pl. Kiss, Loncsár, Porcsa, Vorga, Biacs) születhettem volna horvátnak, talán töröknek, vendnek, de magyarnak születtem. A falumban ismertem  Zrinszkiéket.

Ahogy számomra ismerős Légrád, Kapronca, Gola Gotalovo, Zsdála, ha nem is annyira, mint Őrtilos, Szentmihályi-hegy, Látóhegy, Zákány, Zákánytelep, Gyékényes, Berzence, Somogyudvarhely (csak néhány a sok közül).

Sok faluba áthallatszik a szomszéd települések harangja, a kakaskukorékolás, de a délszláv háború alatt az asszonyok jajveszékelése is (Somogyudvarhely-Zsdála). Majd lestem Szentkirályon az almafáról, amikor valahol Horvátországban felrobbant a lőszerraktár (nem csoda még Kaposváron is hallották).

Vezetve a lovat Szentkirályon az Alsó-kertből láttam a Varasdi hegyeket. A kocsis szülőföldje iránt epekedett.

Magam előtt a kép, ötévesként látom, hogy a lelőtt katonát a dzsip hűtőjén kiterítve hozzák a határról Gyékényesen. Középiskolás koromban Szentkirályon a Templom-alatt háromszor is át kellett emelni a talicskát permetezés közben a futóárkokon, melyek arra volta hivatottak, hogy megállítsák „Titó láncos kutyáit”, vagy a buszból láttam az avasi árkot, melyet tankcsapdának mélyítettek.

Valamikor a hatvanas évek közepén vásároltuk első televíziónkat. Több csatornás igazi négy lábon álló bútordarab lett szobámban. Orion készülék volt.
Antenna nélkül lehetett vele fogni néhány horvát csatornát. Ahhoz már komoly antennára volt szükség, hogy foghassuk a kabhegyi, vagy a pécsi adást. Antennával a grátzi adást is tudtuk nézni.
Pécsen egyik szobatársamtól hallottam egy szép szót: „kereszttestvér”. A televíziót Lőrincz Sanyi vásárolta, aki gyermekként szüleitől elszakítva Gyékényesről menekülve lett előbb putnoki, majd keszthelyi lakos és TV szerelő. Vásárláskor azon nyomban beépítette a „nyugati” hangot. Ha jó képet akartam nézni a zágrábi TV-t kapcsoltam. Számtalanszor hallottam és láttam a hirdetést. Belém égett: „Vegeta. Podravka juha dodak jelima”, anélkül, hogy tudtam volna mit jelent.

Vasutas dinasztiából származom. Berzencei második gyerekként nagyapám az akkor terjeszkedő vasútnál helyezkedett el, A monarchia alatt állomásfőnöksége a zágrábi lett. Utazó vasutasként (fékező) szolgált Fiumétől Budapestig, Zágrábtól Brassóig. Édesapám első gyermekként Zágrábban született. (V Zagreb. Vlaska ulica devet deszet csetri/a. Öt éves koráig horvátul jobban beszélt, mint magyarul. Nagyanyám beszélte a horvát konyha-nyelvet, míg nagyapám, apám visszaemlékezése szerint, egy szót se tudott horvátul. Apám előbb rúgta a labdát horvát pajtásaival egy zágrábi grundon, mint jóval később jó focistaként Nagyatádban (1927-től). Még közeli ismerősei is kevesen tudták, hogy községi vezetőként még ma is meglevő somogyi focipálya építése köthető munkásságához A Porrog-Porrogszentrirályi (nem tudom meddig – lesz focipálya – , de a temetőből most is őrzi) és a Gyékényes falusi.

1912-ben költöztek nagyszüleim Zákánytelepre az egyik vasutas kaszárnyába. Apámat még négy testvére követte. Az I. világháború kitörésekor nagyapám, mint fűtő mozdonyvezető társával az utolsó „géppel” menekítették a zágrábi személypénztár bevételét Gyékényesre. A mozdony előtt maguk állították a váltókat. Közben a csetnikek lőttek rájuk.

Emlékeim szerint először élővízben a Drávában fürödtem. Apám a Dráván nőtt fel, társaival többször átúszta azt. Nagyszüleim szinte biztos nem tudtak róla. Rendkívül veszélyes volt. Csak a Jóisten mentette meg őket, hogy a Dráva forgói ne húzzák őket halálba.

A II. világháború után lett édesapám Gyékényes főjegyzője. A jegyzők számára a Dráva mellé valahol az akkor még légrádi állomás és Murakeresztúr közé kirándulást szerveztek. Csepel tehergépkocsival mentünk. Amint levettek bennünket az autóról a kb. 3-4 éves Szabó Anti a Drávába szaladt. Egy jegyzőtárs hosszúnadrágban ment utána és mentette ki őt a vízből.
Ekkor kb. 1948-at írtak, még nem beszéltek „Titó láncos kutyáiról”.
A túloldalon lovakat fürösztöttek a Drávában. A távolban talán a Mura torkolata látszott a Mura híddal.

A történelmi századok összecsiszolták a horvát és magyar népet, bárhogy vélekedett erről az aktuális politika. Két szomszédos népet a határok nem, csak a politika tudta kettéválasztani.

A Loncsár vezetéknév gyakori horvát név. Nagyanyám leánykori neve Loncsár Anna. Annak a gimnáziumnak az igazgatója, amelyik a délszláv háború alatt Kaposváron működött Anna Loncsár volt.

Amikor a horvát labdarugó-válogatott valamely ország válogatottjával játszik, nem kérdés, kiknek szurkolok. Örülök sikereiknek.

Nagybajom, 2022. október 02.
Kiss Zoltán

 

 

 

 

KARÁCSONY

A helyi választás elé

NAGYBAJOMfigyelő:
2019. augusztus 16.

Tisztelt Választók, leendő Polgármester- és Képviselő-jelöltek!

Öt évenként egyszer adódik alkalom arra, hogy a választóknak esélyük legyen az önkormányzat összetételét befolyásolni.
A város számára fontos, hogy milyen polgármestere lesz. Döntő szempont az egyénisége, személyisége. Sok minden azonban nem rajta múlik. Az országos politikához kell alkalmazkodnia, a döntéseket sem ő hozza, hanem a képviselő-testület határoz, melyet véleményével befolyásolhat.

Nem mindegy, hogy milyen a képviselő-testület. Felkészültnek kell lennie. Ismernie kell, hogy mik a jogosítványai:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1100189.TV
Ismernie kell a helyi önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát:
http://njt.hu/njtonkorm.php?njtcp=eh0eg5ed4dr5eo6dt9ee2em1cj0ce7bw2bw5bz0cf1h
http://njt.hu/njtonkorm.php?njtcp=eh6eg9ed0dr3eo6dt3ee0em9cj0bz1ce2bz5bw4cc1h
Az önkormányzati képviselőknek tudniuk kell, hogy a helyi rendeleteken közösen változtathatnak. Fel kell készülni az önkormányzati ülésekre – erre elegendő időt kell kapniuk. Ismernie kell települését.
Olyan helyi rendeletekhez, határozatokhoz kell adnia nevét, melyek végrehajthatók. Meg kell követelnie a törvények, rendeletek betartását. Joggal várják el a választók, hogy legyen megalapozott egyéni véleménye.

Bármely választott tisztségviselőnek – ha lelkiismeretesen végzi munkáját – tisztelet és megbecsülés jár.
Tudni kell a megmérettetőknek, hogy szép, de nagyon sok esetben hálátlan munkát vállalnak magukra.

A beruházások, a városkép változásai, városi rendezvények, a hozott helyi rendeletek, határozatok „kezük nyomát” nyilvánosan viselik, melyek nem biztos, hogy találkoznak a választók véleményével.

Ha azt kérdeznék tőlem, mi a véleményem a jelenleg is működő választott önkormányzati képviselők egyéni tevékenységéről, akkor azt kell mondanom, hogy nem tudom – egy-két kivételtől eltekintve.
Az már a választók dolga, hogy ezt megítéljék.

Az önkormányzat hathatós segítője a jegyző, aki nem csak az önkormányzati törvényesség őre, hanem segít az önkormányzatnak a rendeletalkotásban, határozathozatalban, eligazodni a törvények, rendeletek útvesztőjében.
A köztisztviselői hivatás szakma.
Nagyon fontos a jegyző – polgármester – önkormányzat korrekt, bizalmon alapuló együttműködése, mely megkönnyíti a választott testület munkáját. A döntés azonban a választott képviselő-testület joga és kötelessége.

Kiss Zoltán

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK<<<

Az ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL HÍREI<<<

1 / 4 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén