NAGYBAJOMfigyelő:
2017. március 2.

egeszsegunkre-2017Indul az EGÉSZSÉGÜNKRE! 2017 civil egészségprogram tavaszi rendezvénysorozata!

„Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi.”
A tavasz és a böjt első napján útjára indítjuk „EGÉSZSÉGÜNKRE! 2017” civil egészségprogramunkat. Ez a megújulással teli időszak talán még több motivációt adhat számunkra ahhoz, hogy odafigyeljünk önmagunkra.

Egy mai, az országos médiában is megjelenő hír szerint mi, magyarok nem törődünk kellőképpen az egészségünkkel. Az aktuális országos egészségvédelmi szűrőprogram eredményei szerint minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. A vizsgálatból kiderült az is, hogy az emberek többsége tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében. A vizsgált résztvevők többségének napi életritmusában a sportnak egyáltalán nincs szerepe. Azt írják a szakemberek, hogy van még hova fejlődnünk az egészségmegőrzés terén, mert a lakosság még mindig nem törődik kellőképpen az egészségével, nem él a szűrővizsgálat adta lehetősséggel, éppen ezért sokszor a betegségek felismerése csak későn történik meg, amikor már nincs segítség. A halálozási listák megváltoztatásához mindenképpen a lakosság tudatos felkészítésére és tájékoztatására van szükség.

Ehhez a felkészítéshez szeretnénk mi a lehetőségeinkhez mérten hozzájárulni. Az EGÉSZSÉGÜNKRE! 2017 kezdeményezésünkkel célunk a betegségek megelőzésével kapcsolatos ismeretek bővítése, valamint a sport, a mozgás népszerűsítése. Ennek érdekében olyan szakmai előadásokat, programokat szerveztünk, amelyek a testi és a lelki egészségünk megőrzéséhez járulhatnak hozzá. Programkínálatunkban többek között olyan témák szerepelnek, mint a helyes táplálkozás, a gyógyszerfogyasztás, a lelki egészség és harmónia, vagy a mozgáskultúra fejlesztése.

A most megjelenő programfüzetünket és rendezvényeket Prof. Dr. Várady Zoltán visszérsebész és Nagybajom egészségügyi dolgozóinak ajánlásával mi is sok szeretettel ajánlunk mindenki figyelmébe! Programunkról bővebben olvashat programfüzetünkben. Az igényesen megszerkesztett kiadványt Roland Szabo – RollanDesign készítette, amely hamarosan nyomtatott formában is megjelenik. Online itt olvasható:
http://online.fliphtml5.com/fbih/mtog/
Ezúton is köszönjük támogatóinknak, együttműködő partnereinknek azt a biztatást és segítséget, amelyet a program megszervezéséhez nyújtottak!
A programokra minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A szervezők nevében:
Pirka Mátyás
„ALTERNAIV” Egyesület