NAGYBAJOMfigyelő:
2016. december 25.

6.forduló – 2016.12.20.

A mérkőzés előtt közös megemlékezést tartottak a csapatok, az elhunyt játékosaikról.

Nagy István Vése

Lovas Róbert Oázis Fagyizó

Dr Gulyás Sándor Vásártér Falábúak

Emléküket megőrizzük.

fifikor
A pillanatnyilag hatodik helyen álló Ifikör együttese

Ifikör – Beleg 3 – 6
Góllövők: Marton Richárd 1, Hosszú Máté 1, öngól  1,  ill.: Orsós Pál 1, Csordás István1, Károlyi Zsolt 1, Göncz Roland 1, Bálint Győző 2.

A mérkőzést nagy elszántsággal, s eredményes játékkal kezdte a Beleg csapata, s gyorsan háromgólos előnyt szereztek. Úgy tűnt, hogy a fiatalok észbe kaptak, mert két góllal felzárkóztak, s így szorossá tették a mérkőzést. Viszont a folytatásban már csak a Beleg tudott betalálni a kapuba, háromszor, s ezzel megszerezték első pontjaikat a bajnokságban.

Segesdi Öregfiúk  – Kolping Iskola 1 – 7
Góllövők: Németh Ádám 1, illetve Kis – Vajda Antal 3, Székelyi Péter 2, Teller Csaba 1.

A Segesd csapata létszám hiányosan tudott csak kiállni, amihez a Kolping sportszerűen alkalmazkodott, és ők is 4 + 1 fővel álltak ki.
A Segesdi alakulat csere nélkül nem tudott akkora ellenállást kifejteni, s ez megmutatkozott az eredményen. A Kolping pedig remekül kihasználta a lehetőségeit, s főleg a frissességüket.

Vése – Vásártér Falábúak  5 – 0
Góllövők: Kuti Norbert 1,  László Attila 1, Kőhalmi János 2, öngól 1.

Remek mérkőzést hozott a dobogóért folyó mérkőzés, amelyen felváltva forogtak veszélybe a kapuk, de egyik csapat sem sikerült bevenni.
A második félidő elején, háromszor is bravúrral védett a Vése csapata, s ezek után mintha szárnyakat kapott volna a csapatuk, ötször betaláltak a Falábúak kapujába, igaz ehhez egy öngóllal ők is hozzá járultak.

Oázis Fagyizó – Beleg 6 – 2
Góllövők: Göncz Zsolt 1, Dr. Matyók János 1, Andricz Zoltán 1, Boross Róbert 2, öngól 1, ill.: Károlyi Albert 1

Mindkét csapat nagy erőket mozgósított, hogy már az elején a maguk javára eldöntsék a mérkőzést, ez úgy tűnt, hogy az Oázisnak sikerül is.
A vezetés után több helyzetük is volt, de nem sikerült gólra váltaniuk, viszont a Beleg Bevette Bence kapuját, s ezzel az eredménnyel zárult a félidő. A másodikban viszont már csak a Bajnok nyújtott jó teljesítményt a fáradó Beleg ellenébe hozták a mérkőzést.

Az elmaradt Vásártér Falábúak – Beleg mérkőzést az ünnepeket követő kedden 18 órai kezdettel pótoljuk.

 

Tabella M Gy D. V. RG. KG. Pont
1. Oázis Fagyizó 5 5 0 0 33 8 15
2. Vése 6 4   1 1      25 13 15
3.

 

Vásártér Falábúak 4 2 0 2 8 16 6
4. Kolping Iskola 4 2 0 2 12 11 6
5.. Beleg 3 1 0 2 10 13 3
6. Ifikör 5 0 2 3 11 24 2
7. Segesdi öregfiúk

 

 

5

 

0 1 4 8 22 1

 

7.forduló – 2017.01.03.

18:00  Segesdi Öregfiúk – Beleg
18:45 Vásártér Falábúak  – Ifikör
19:30 Oázis Fagyizó – Kolping Iskola
Szabadnapos: Vése

 

Minden csapatnak Áldott Ünnepeket Kívánok!

 

Véber László