Az én ’56-om

NAGYBAJOMfigyelő:
2026. október 23.

Ez az írás már többször megjelent a NAGYBAJOMfigyelő oldalain.Most olvassák más címmel rövidített változatát!

Az én ’56-om

Száz éve már, hogy bennünket kis nemzetté tettek. Vajmi kevés a beleszólásunk a világpolitikába.
Valaha a művelt világ Európára korlátozódott. Ez is megváltozott.

Sorsunkat a nagy népek, világcégek érdekei határozzák meg. Saját érdekeink érvényesítését a politikailag a nagy hatalommal bíró államokhoz kell igazítanunk, közöttük kell szövetségeseket keresnünk érdekeink érvényesítéséhez. Próbálkozhatunk még az azonos érdekű kis népekkel való összefogással is.

A történelem bizonyította, hogy nem jó egy ország kiszolgáltatottjának lenni.
A második világháború következményeként eladtak bennünket a Szovjetuniónak. (Nem csak bennünket)
Az oroszok leghívebb vazallusai Rákosiék pedig tudták mit kell tenniük.

Téved, aki azt hiszi, hogy az én történetem egyedi. Szinte minden vidéki családnak meg volt az ehhez hasonló maga története. Mindenkinek teljesítenie kellett a beszolgáltatást, bármilyen szegény is volt. Vittek mindent mindenkitől. Terményt, állatokat (baromfit, tojást is.)

Jött 1956. október 23-a. Ilyen még a történelem során talán sohasem volt. Vidéken szinte minden településnek meg volt a maga 56-ja a nép szinte 100%-os támogatásával, amit a forradalom leverői szerettek volna elfelejteni vagy elfelejtetni. Ez részben sikerült is nekik. Minden eszközzel tettek róla, hogy így legyen.

Valamikor, a budapesti események híre eljutott Porrogszentkirályra (a pontos dátumra nem emlékszem) a falu népe is megmozdult. A családot én képviseltem. Későbbi szerencsénkre apám ekkor ágyban fekvő beteg volt.
Ekkor kezdtem a nyolcadik osztályt. Mi iskolások, ahogy egyéb alkalomkor gyülekeztünk most nem az iskolánál, hanem az evangélikus templom előtt a falu népével együtt. Itt a I. világháborús emlékmű mellett hangoztak el a beszédek, melyek igyekeztek megnyugtatni a falu népét. Emlékeim szerint beszédet mondott Lágler Béla evangélikus lelkész, Dr. Korcsmár József orvos és még mások is.

Közös elhatározásra eldöntöttük, hogy Porrogra vonulunk. Az utca másik oldalán tanácsház (Dudás ház) előtt gyülekeztünk. Az iskolások – a szokás szerint – a legidősebbek (mi) elől. A zászlót Tóth Jóska kezébe nyomták, aki az iskola legjobb és egyben talán a legmagasabb tanulója volt. Mellesleg a 18-as kommunista Tóth Jóska bácsi unokája.

Gyülekezés közben megállt mellettünk egy Csurgó felől érkező katonai tehergépkocsi, melynek platóján a vezetőfülkének támaszkodva vállára vetett dobtáras géppisztollyal állt egy katona. Nem emlékszem rá milyen színű parolinja volt (váll lap – biztos, hogy nem piros).
A katona leugrott a teherautóról és fenyegetően géppisztolyát a zászlót tartó Jóskára fogta. Mindez tőlem 5-6 méterre történt. Nem tudom minek a hatására – a magyarázkodás, vagy a tömeg látványa – leeresztette a pisztolyt és visszaszállt a teherautóra. Az autó Porrog irányában távozott.

Ilyen géppisztolyt szegezett ránk a katona

A tömeg átköltött mozgalmi indulókat, 1848-as dalokat énekelve, „Vesszen Rákosi, vesszen a párt”-ot, „Ruszkik haza”-t  skandálva vonult a porrogi bolt elé, ahol a porrogiak csatlakoztak a tömeghez.
Itt ismét beszédek hangzottak el. Majd dalolva, skandálva indultunk hazafel

Valószínű valamikor e napon választotta meg a tömeg a Porrogszentkirály Községi Nemzeti Bizottságát – Szántó László: „Az 1956-os forradalom Somogyban” című könyve szerint –  1956. október 28-án.
Tagjai: Csók Mihály elnök, ifj. Göbölös Jenő titkár, Barna József, Horváth János, dr. Korcsmár József, Porcsa István, Nagy Béla

Községi nemzetőrség parancsnoka: Horváth János. (Valószínű Horváth (Lapu) János.)
Néhány névre a nemzetőrség tagjai közül emlékszem: Horváth (Lapu) Sándor, Pető János, Varga (Imrejankó) János, Vidákovics József.

Ami még emlékeimben megmaradt: 1956. októberében édesapámat egy gyékényesi követség kereste fel.
(Egyikükre kisgyermekkoromból emlékszem a Gyékényes falui focicsapat volt középhátvédje (talán Gergelics nevű?) volt. Valamikor egy meccsen sérülést szerzett, a becsúszó ellenfél stoplijai véresre karcolták a combját.)
Arra kérték, hogy Gyékényesen vegye át a közigazgatás vezetését.
Ekkor már jól látszott, hogy a forradalmat leverik. Pestről már menekültek. Apám a felkérést gyermekei továbbtanulására hivatkozva elutasította. Ennek köszönhetjük, hogy mindkettőnket felvettek a Csurgói Gimnáziumba és diplomát szerezhettünk nappali tagozaton.

Apám rokkantnyugdíjasként a Porrogi Földműves Szövetkezet irodáján dolgozott. A forradalom leverése után Porrogra, sógorához menekült a Csurgói Nemzeti Bizottság egyik tagja – Varga (Fejes) nevezetű (Dr. Kránicz János édesanyja testvére) és annak talán egy társa. A rokonok abban reménykedtek, hogy apám segíteni tud, helyismerete révén, az illető Jugoszláviába meneküléséhez. Ehhez azonban Apám konkrét segítséget nem tudott nyújtani. A szökés sikerült. Az illető Jugoszlávián keresztül Svájcba menekült. Családjával a későbbiek során rendszeresen Jugoszláviában találkoztak.

MEGTORLÁS

Pufajkások

Dr. Korcsmár József tartalékos hadnagy volt, Lefokozták.
Lágler Bélát gyermekein keresztül zsarolták, „felkérték” a helyi népfront elnökének. Utóda talán nem véletlenül Horváth (Lapu) Sándor lett.
Tudomásom szerint legrosszabbul a helyi nemzetőrség tagjai jártak. A pufajkások összeszedték őket. Csurgón „elbeszélgettek” velük. Nagybátyámat: Varga Jánost úgy megverték, hogy majd leszakadt a veséje. Hetekig feküdt ezután. Testvére – nagyanyám – csak sötétben merte látogatni.
Osztálytársamat a hadi árva Nagy Ferit, jó tanulmányi eredménye ellenére  nem vették fel a középiskolába. Édesanyja a mezítlábas fiút kézen fogva bevitte az iskola igazgatójához megkérdezve az elutasítás okát. Az igazgató egy papírt lobogtatott a kezében, hogy a gyerek illetve a nevelőapja ellenforradalmár volt (Vidákovics József). Az édesanya nem hagyta annyiban. A nevelőapa felkereste a falubeli párttitkárt, aki írásban igazolta, hogy a családból senki nem volt ellenforradalmár. Ezt a papírt bevitte az igazgatóhoz. Az igazgató megnézte a kapott igazolást és összehasonlította a nála levővel. Az aláírás és a pecsét egyezett. Ferit felvették a gimnáziumba.

Ezekről van konkrét tudomásom. És még mennyi mindenről nem tudok. Az emberek annyira féltek, hogy még talán családjuk sem tudott mindenről. Az élők még most sem mernek, akarnak beszélni.

Egyéb példák: a gimnáziumban több berzencei osztálytársam volt. A berzencei sortűzről csak évtizedekkel később hallottam.

Unokabátyám még 1972-ben is csak félve mert hazalátogatni Kanadából. Félt a megtorlástól. Ezekről sem tudtunk. (A híreket elnyomta az inkei katonai zavaróállomás berregése.)
Az volt az általam ismert bűne, hogy az utolsó felkelők kezén lévő rádióban (Győr,, Sopron?) franciául beolvasta a következő szöveget:  „…az orosz csapatok általános támadást indítottak a magyar nép ellen. Kérjük az Egyesült Nemzeteket: Segítsetek! Ejtőernyősöket kérünk! A világ lelkiismeretes és tisztességes népeihez fellebbezünk. Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!”

Segítettek?

Vajon miért nem? Mert érdekeik mást kívántak.
Akik tehettek volna valamit, csak sajnálkoztak. Befogadták a menekülteket. Ezzel sem jártak rosszul.

Elvis Presley magyarok elől 47 évig titkolt dala

Segítséget a nyugati országok polgáraitól kaptunk.

Tanuljunk a történelemből. A latinok már megmondták „Historia est magisztra vitae!”

Nagybajom, 2017. október 19.

  Kiss Zoltán

Utóirat:

Megéltem a német megszállást, a bolgárok, oroszok bevonulását, a Rákosi korszakot, 1956-ot, a Kádár rendszert, aktívan a rendszerváltást, napjainkat.
Legnagyobb hatással rám 1956 volt.
Ilyet a 48-as ifjak érezhettek azon a bizonyos március 15-én.
Számomra ez nem történelem, hanem az életem.

1956-ban Porrogszentkirály lakóinak száma emlékeim szerint öt hatszáz fő között volt. Én egy vagyok közülük. Mindegyikünknek megvoltak az 56-os emlékei. Biztos vagyok abban, hogy a faluban történtek töredékét jegyeztem le. A történelem általánosítások sorozata. A konkrétumok nélkül nincs az általánosításoknak alapja.
A hatalom 56 után mindent igyekezett megbüntetni. Hány, de hány ember életét tették tönkre. A hatalmat az elrettentésen kívül a bosszú is motiválta. Mert mi a magyarázata annak, hogy egy idő után titkolták a számonkéréseket Kádár, Apró, Dögei.