NAGYBAJOMfigyelő:
2019. október 10.

10.forduló
2019. 10. 07.

Vásártér Falábúak – Vése  5 – 5

Góllövők: Babai Gábor 3, Nagy Imre 1, Szabó András 1,
ill.: Zarka György 2, Takács László 1, Tóth Tamás 1, Bertók Viktor 1.

Mindkét csapat létszámhiányosan ált fel s ebből egy remek, és gólokban gazdag mérkőzés lett. A Vése talált először a kapuba, majd háromszor BABA bevette az ő várukat, de jött válasz innen, onnan. A folytatásban ismét a Vése jött ki jobban, akik megfordították az eredmény, s csak a vége előtt a Falábúak kapusa Jabó tudott egyenlített.

Oázis Phylazonit  –   Ifikör 4 – 4

Góllövők: Horváth Ádám 2, Tóth Gábor 1, György D Zoltán 1,
ill.: Hortobágyi Bence 2, Péterfai Örs 1, Szélesi Tamás 1.

Majdnem fricskát kapott a sokszoros bajnok a fiataloktól, akik végig vezették a mérkőzést, de a Gyögyőék nem hagyták, mindig sikerült az egyenlítés.
Mindkét félidőben szépen elosztották a gólokat, de a győzelmet nem tudta kicsikarni egyik csapat sem, pedig mindkét oldalon adódott rá lehetőség.

Tabella:

1.Vásártér Falábúak *  8   6  2  0   32 – 14   18  20
2.Vése ***************** 8   5  1  2   29 – 15   14  16
3.Oázis Fagyizó*******8   4  1  3   27 – 26   1    13
4.Feláldozhatók*******8   1  2  5    9 – 24  – 15   5
5.Ifikör******************8   0  2  6   17 – 35  –18   4

11. forduló
2019.10. 14.

18 : 00  Vése – Oázis Phylazonit
18 : 45  Feláldozhatók – Vásártér Falábúak
Pihenő: Ifikör

Véber László