Nagybajom:
2007-12-30. 

Itt az év vége, elérkezett az értékelés pillanata.
Pár nappal több, mint két éve van internet hozzáférésem. Azóta keresem, és egy idő óta gyűjtöm a Nagybajommal kapcsolatos linkeket. Belső késztetésre először ez év augusztus közepétől tettem ezek egy részét közzé az iWiW-en, egy magyar nyelvű társas lap üzenőfalán. Már akkor is a saját lapomon NAGYBAJOMfigyelő-ként. Több ismerősöm, köztük idősebb fiam biztatására és segítségével október közepén nyitottam meg a NAGYBAJOMfigyelő blogot és a NAGYBAJOMfigyelő blog iWiW lapját. A régi cikkek feltöltésével gyakorlatilag november 23-án végeztem. 

Tudom, hogy minden – a várossal kapcsolatos – hírt, cikket, weblapot nem találok meg. Tisztában vagyok azzal, hogy a legizgalmasabbak azok a hírek, cikkek, amelyek helyben születnek, de nem vagyok újságíró, legfeljebb „fogadatlan prókátor”. Ennek ellenére, néha nem tudom kikerülni, hogy írjak. 

Köszönetet kell mondanom Nagybajom hivatalos honlapjának és szerkesztőinek az együttműködésért.
A nagybajomi DRC-nek, Vegyeskarnak, Ifjúsági Körnek, hogy részletes meghívóikat először közölhettem.
Köszönöm a híreket Nagy Zoltán edzőnek, Kovácsné Horváth Máriának és másoknak. 

Mint azt már közösség előtt megtettem (néhány esetben személyesen is): örülnék, ha a nagybajomi közösségek (emberek) is megtisztelnének híreikkel, cikkeikkel, értékeléseikkel. Felhívnák figyelmemet programokra, eseményekre és ezeket megírnák. Egy hírnek akkor van értéke, ha friss. Program akkor program, ha tudnak róla, ha utánna tudnak nézni mi hol lesz.
( nagybajomfigyelo@gmail.com 

Ha valamelyik cikk valami miatt kedves az olvasónak, szeretné emlékbe eltenni, kérem, mentse el, nyomtassa ki a maga számára, mert ahogy középiskolai latin-, történelem tanárom, osztályfőnököm Pókos tanár úr szokta volt mondani: „verba volant, scripta manent” (a szó elrepül, az írás megmarad). Hamurabi agyagtábláinál tartósabbat még nem fedeztek fel (mondom én). A hivatkozott linkek elveszhetnek. (Törlés, szerver hiba, átszerkesztés, a számítógép lefagyása, stb.)
Így már most sem érhető el a Kapos TV online változatának a KaposPont-nak nagyon sok linkje, vagy nem ott találhatók ahol eredetileg voltak Nagybajom hivatalos honlapjának hírei és programjai, amelyekre hivatkoztam.
  

Néhány statisztikai adat

A NAGYBAJOMfigyelő blogon 2007. október 14-től 208 bejegyzés jelent meg a mai napig. (ebből figyelmetlenségből 2 kommentet kitöröltem)
A blog bejegyzéseiben, a hivatkozott linkekben több mint 80 Nagybajomhoz köthető személy neve szerepelt.

 A Startgép adatai szerint a blogot a mai napig több mint 27 országból 2026 szor látogatták.
Az egyedi látogatások száma 1027.
A látogatások napi átlaga:27
A leglátogatottabb nap: 63 látogatással, 2007. december 28., péntek.
Látogatások megoszlása az egyes országok között:
Magyarország:                     863 (42,6%)
USA:                                     718 (35,44%)
Ismeretlen:                          348 (17,18%)
Kanada:                                 28 (1,38%)
Kína:                                      15 (0,74%)
Románia:                                 6 (0,3%)
Brazília:                                   5 (0,25%)
Egyesült Arab Emirátusok:      5 (0,25%)
Japán:                                     5 (0,25%)
Egyenként ötnél kevesebb látogató volt 18 országból. 

Minden kedves olvasónak jobb híreket és
Boldog Újesztendőt Kívánok!

Kiss Zoltán (pZ)
nyugdíjas pedagógus,
a blog szerkesztője