Nagybajomi hírek oldala

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2010. – Nagybajom

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. szeptember 4.  Frissítve: 2010. október 2.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának időpontját 2010. október 3-ra tűzte ki.
Szavazni az ÉRTESÍTŐ-ben megjelölt helyen 06-tól 19 óráig lehet. A szavazásra vigye magával az “ÉRTESÍTŐ a választók névjegyzékébe vételéről” küdött lapot, valamint az azon felsorolt dokomentumokat.
Tegnap járt le a képviselők és polgármesterek jelőlésének határideje.
A megváltozott törvények szerint Nagybajom polgárai  polgármesterre, 6 fős képviselőtestületre, a megyei képviselő testület esetén listára szavazhatnak.
A nyilvántartásba vett kisebbségi választópolgárok maximum 4 fő kisebbségi önkormányzati jelöltet jelölhetnek be.

Nagybajomi polgármester jelöltek:
Czeferner Józsefné független jelölt és
Dr. Witzl Ferenc a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/Kereszténydemokrata Néppárt jelöltje

Tizenhatan indulnak a hat fős képviselőtestületi tagságért. 
(Bek Rózsa vállalkozó – könyvelő, Fejér István lelkész, Garzó Vanda NÁMK gazd. vez., Gerse Imréné nyugd. tanítónő, az erdélyi György-Jánosi Sándor, Dr. Izer Ildikó gyermekorvos, Kiss János kisebbségi vezető, Kovácsné Horváth (Vizes) Mária Erzsébet az I.sz. Gyermekvédelmi Központ Igazgatója, Lovász Jánosné (Vuncs Ilona), Septe József vállalkozó, Szabó Ernő tanár, Szabó Tamás mezőgazdasági vállalkozó, a Magosz alelnöke,
Tóth András családgondozó
http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8953972 , Tóth Attila György(35 éves),Tóth (Totó) Gábor iskolaszövetkezeti képviselet-vezető, volt NB I-es labdarúgó – olimpiai válogatott kerettag – http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8738873 , Vasvári János igazgató Városgazdálkodás Nagybajom.)
(Lásd lejjebb is – jelölő szervezetek.)

A megyei képviselőtestületi tagságért öt listára lehet szavazni. (Lásd lejjebb.)

A nyilvántartásba vett 80 cigány kisebbségi állampolgár öt jelölt közül  négy kisebbségi önkormányzati jelöltre adhatja le szavazatát.
A jelöltek: Balogh János, Balogh Jánosné, Sümegi Istvánné, Szekeres Gabriella, Szekeres József.
(Lásd lejjebb is.)
 

Somogy  megye, Nagybajom település 

Választás
típusa
 

Főpolgár-
mester
 

Polgár-
mester

Egyéni listás

Egyéni vál.
kerület
 

Települési
komp.listás
 

Megyei
közgyűlés

Választó ker.
száma

 

 

 

 

 

 

Listák
száma

 

 

 

 

 

5

Jelöltek
száma

 

2

16

 

 

132

Utolsó frissítés időpontja: 2010.09.04 15:43:31


Polgármester jelöltek
Nagybajom

Jelölt neve 

Jelölő szervezet 

Státusz 

Dátum 

Czeferner Józsefné 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.01  

Dr. Witzl Ferenc 

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt  

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Utolsó frissítés időpontja: 2010.09.04 15:43:31

 

10 ezer vagy ennél kevesebb lakosú települések 
 
 

Település 

Választói
névjegyzékben
szereplők
száma
(2010.aug.3.)
 

Szavazókörök
száma
 

Képviselőtestület létszáma 

Kisebbségi önkormányzati
képviselőtestület létszáma kisebbségenként
 

Nagybajom

 2 578 

 3 

 6 

 4

 Egyéni listás települési önkormányzati jelöltek
Nagybajom

Jelölt neve 

Jelölő szervezet 

Státusz 

Dátum 

Bek Rózsa 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Fejér István 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Garzó Vanda 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Gerse Imréné 

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt  

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

György-Jánosi Sándor 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Dr. Izer Ildikó 

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt  

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Kiss János 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.08.27  

Kovácsné Horváth Mária Erzsébet 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Lovász Jánosné 

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt  

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Septe József 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Szabó Ernő Károly 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Szabó Tamás 

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt  

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Tóth András 

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt  

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Tóth Attila György 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Tóth Gábor József 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.01  

Vasvári János 

Független 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.01  

Utolsó frissítés időpontja: 2010.09.04 15:43:31

Kisebbségi önkormányzati jelöltek
Somogy  megye, Nagybajom település

Jelölt neve 

Jelölő szervezet 

Kisebbség 

Státusz 

Dátum 

Balog János 

SOMOGY MEGYEI MINORITAS EGYESÜLET/ MCF a MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOK ORSZÁGOS FÓRUMA

 CIGÁNY 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Balog Jánosné 

SOMOGY MEGYEI MINORITAS EGYESÜLET/ MCF a MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOK ORSZÁGOS FÓRUMA

 CIGÁNY 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Sümegi Istvánné 

SOMOGY MEGYEI MINORITAS EGYESÜLET/ MCF a MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOK ORSZÁGOS FÓRUMA

 CIGÁNY 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Szekeres Gabriella 

SOMOGY MEGYEI MINORITAS EGYESÜLET/ MCF a MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOK ORSZÁGOS FÓRUMA

 CIGÁNY 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Szekeres József 

SOMOGY MEGYEI MINORITAS EGYESÜLET/ MCF a MAGYARORSZÁGI CIGÁNYOK ORSZÁGOS FÓRUMA

 CIGÁNY 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

Utolsó frissítés időpontja: 2010.09.05 22:44:45

Megyei közgyűlésben betölthető
mandátumok száma:
16 

Somogy  megye közgyülési listái

Listaállító szervezet(ek) neve 

Jelöltek száma 

Státusz 

Dátum 

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt

46 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.03  

JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM

14 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.04  

MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT

15 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.01  

SOMOGY POLGÁRAIÉRT EGYESÜLET

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.04  

SOMOGYÉRT EGYESÜLET

47 

 Nyilvántartásba véve 

  2010.09.01  

Utolsó frissítés időpontja: 2010.09.04 17:43:58

Nagybajomot a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség/ Kereszténydemokrata Néppárt  listájának 24. helyén álló Szabó Tamás képviseli:

24 

Szabó Tamás

 

Előző

A kaposvári röplabdás lányok a sportágat népszerűsítették

Következő

AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI – 2010. Nagybajom

  1. Smilodon

    Remélem lesz új seprü!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16  ⁄    =  8

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén