NagybajomFigyelő

NAGYBAJOMfigyelő:
2013. augusztus 25.

Mint minden szabadtéri játékok rémálma, szombat hajnalra megjött az egy nappal későbbre várt eső. Gyakorlatilag egész nap szemerkélt. A rendezvények lebonyolítását azonban láthatóan nem zavarta. A színpadon középre – a fedett helyre – húzták a berendezéseket.
A nézőszám azonban – az elmúlt évekhez viszonyítva – jelentősen kevesebb volt.

A hirdetettől eltérően a délután 14 óra helyett a népi játékokat délelőtt 10 órakor bonyolították le.

Az eső miatt a délutáni programokat nem néztem, azokról nem tudok beszámolni.

Délután pontosan 17 órakor – tőlük várt színvonalon – felléptek Ivancsics Ilona és kollégái. A művésznő elmondta, hogy mindig szívesen jön Bajomba. Hetekig a Lulu nagybajomi előadásának sikere hatása alatt állt, foglalkoztatta. Megígérte, hogy rövidesen új előadással jönnek.
Nem vagyok se újságíró, sem színikritikus ezért engedjék meg, hogy saját érzéseimet írjam le. (Legfeljebb akit nem érdekel, nem olvassa el.) Gyerek koromban nehezen jutottunk jó, új könyvekhez. Első olvasási élményemet a család régi könyvei elégítették ki. Sajnos egy részüket – félve az ellenőrzésektől, feljelentésektől – el kellett égetnünk. De még így is maradt egypár az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványaiból. Első olvasmányaim Tamási Áron, Wass Albert, Nyírő József, Bánffy Miklós, Makkai Sándor, Kós Károly stb. írásai voltak. Irodalomról alkotott véleményemet Szerb Antal művei formálták. Így, aki csak részben is ismeri ezeknek az íróknak a műveit, nem csodálkozik el történelemről, politikáról alkotott nézeteimről.
Az 1970-es évek elején autóbusszal Bulgáriába utazva jutottam ki először Romániába és utaztam keresztül Erdély egy részén. Volt egy román „idegenvezetőnk”, aki igyekezett lehűteni Erdély iránti érzelmeinket. Jelentem nem sikerült. Bukarestben nem fizikailag, hanem érzelmileg úgy dobtuk ki a buszból.
Kolozsváron, a Szamos partján egy akkor új henger alakú szállodában éjszakáztunk. Tisztálkodás után lementünk a bárba. Amint megtudták a cigányok, hogy magyarok vagyunk, elkezdték húzni „Szép város Kolozsvár…” Kolozsvárról autóbusszal kifele hajtva egy gumikerekű szénásszekeret megelőzve világosan hallottuk valamennyien az elképedt kurjantást: „magyarook” Mondanom sem kell – az idegenvezető minden tiltakozása ellenére – megálltunk a segesvári emlékműnél. Így utólag hálás vagyok az idegenvezetőnek. Sikerült elérnie, hogy az autóbuszban utazó esetleges kétkedők Erdélyről alkotott véleményét megalapozza.

A műsor közben leállt a zene. Hálás vagyok a technika ördögének, hogy az előadást megakasztotta, hogy hallhattuk Wass Albert versét a nagyszerű hangú szászrégeni énekestől, Szabó Gyula Győzőtől, akit a „Társulat” adásaiból ismerhettünk meg:
http://www.youtube.com/watch?v=r5p1BP-_MIs
Eszembe juttatta, hogy útjaim során két alkalommal is eltévedtünk Régen utcáin és arra, hogy egy alkalommal stoppolt bennünket egy „policáj” és vitette magát Maroshévíztől Régenig. Úgy búcsúzott tőlünk „Drun bun!” (Jó utat!). A fiam, aki vezetett minden sebességkorlátozást betartott. Soha nem volt az utunk ilyen hosszú.
Itt az írásom, melyet a vers ihletett:
http://nagybajomfigyelo.wordpress.com/2012/12/09/a-viz-elfolyik/

Nyilvános előadásokon eddig csak néhány számot hallhattunk a Jáger Kinga & Orion 5 előadásában. A nagybajomi zenekar és a böhönyei énekes összeforrott több mint egy órás műsort adott elő, mely a véleményem szerint megállja a helyét a nyilvánosan fellépő zenekarok kínálatában. Kíváncsian várom az augusztus 31.-i kéthelyi fellépésük visszhangját.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=570399939683169&set=a.165767786813055.38318.100001395036829&type=1&theater
Ezen a rendezvényen voltak a Nagybajomi Városnapok alatt legtöbben. Becslésem szerint három, négyszáz ember volt kíváncsi – a csepegő eső ellenére – a műsorra.

Lényegesen kevesebb, de annál lelkesebb néző bulizott együtt – a mulatós zenét játszó – Schanson együttessel.

pZ