Dr. Horváth Eszter
Rendelő címe: 7561 Nagybajom, Fő utca 46.
Telefonszám: +36 82 556 901
Ügyeleti telefonszám: +36 20 381 80 43 (hívható hétköznap 08:00-16:00)
NAGYBAJOMfigyelő:
2015. május 28.
A Nagybajom és Vidéke Horgászegyesület Vezetősége szórólapon értesítette tagjait, hogy
• 2015 május 30-án (szombaton) 0:00 órától a pontytilalomnak vége.
• 2015 júniusában minden vasárnap horgászverseny lesz az Ötös-Hárs Víztározón. A versenyek ideje alatt a vezetőség a kijelölt partszakaszokon horgásztilalmat rendel el a verseny résztvevőin kívül minden horgász számára a napijegyes és sportjegyes horgászoknak is.
Június 7-én reggel 7 órától délután 15 óráig. Kijelölt partszakasz: keleti oldal a játszótértől a nyúlgátig.
Június 14-én reggel 6 órától 15 óráig. Kijelölt partszakasz: a nyugati oldal I. lejárójától a nyúlgátig.
Június 21-én. A kijelölt partszakasz a nevezők számától függ.
Június 28-án reggel6 órától délután 16 óráig. Kijelölt partszakaszok: feedereseknek a keleti oldal játszóterétől a nyúlgátig; úszós versenyzőknek a nyugati oldal lejárójától a nyúlgátig.
• Július 2-3-4-5. Országos Utánpótlás Bajnokság. A verseny idejére a vezetőség a víztározó egész területére tilalmat rendel el.
Forrás: szórólap
NAGYBAJOMfigyelő:
2015. május 28.
II. Szántó hús amatőr műfüves labdarúgó bajnokság Nagybajom 2015.
2015. 05. 19. 4. forduló
Ifikör – Oázis Fagyizó: 1 – 8
Góllövők: Domján László, ill. Nagy Richárd 2, Boross Róbert 2, Gál Zoltán 2, Nemes Attila 1, öngól 1.
Az első bekapott gól után még gyorsan válaszolt az Ifikör, de majdnem a középkezdésből ismét gólt szerző Oázis legázolta a széteső fiatalokat.
Vásártér Falábúak – Kolping Iskola: 4 – 2
Góllövők: Császár Kornél 2, Szalai Zsolt 1, Horváth István 1, ill. Horváth Gábor 2.
Az elején a Vásártér irányított, de mégis a csere nélkül felálló Kolping jutott vezetéshez, amire hárommal válaszoltak a Falábúak. A vége előtt még mindkét oldalon esett egy-egy gól, így a sulisok pont nélkül hagyták el a pályát.
Nagyatádi Öregfiúk – Segesdi Öregfiúk: 4 – 1
Góllövők: Faragó István 2, Farkas Béla 1, Karászi Kornél 1, ill. Horváth Attila
Tovább folytatja menetelését a Nagyatád, akik most a Segesdet verték magabiztosan.
Habár több lehetősége is volt de nem tudtak élni a lehetőséggel.
2015. 05. 26. 5. forduló
Vése – Kolping Iskola: 2 – 9
Góllövők: Kőhalmi János 1, Szita Róbert 1, ill.: Horváth Imre 3, Horváth Gábor 1, Kis Vajda Antal 4,
Laki L Péter 1.
Gólzáporos mérkőzésekkel folytatódott II. Szántó hús amatőr műfüves labdarúgó bajnokság. Ketten is négyszer beköszöntek az ellenfél kapujába.
Az első mérkőzésen még a Vésének voltak lehetőségeik, de lassan elfáradtak, s a Kolping , magabiztosan hozta a mérkőzést, tovább folytatva jó szereplését.
Segesdi Öregfiúk – Ifikör: 6 – 1
Góllövők : Urbán Sándor 4, Horváth Attila 1, Hoffmann Tamás 1, Gota Balázs 1, 1 öngól.
Egyoldalúvá vált ez a mérkőzés, ahol a Segesd megszerezte első győzelmét a továbbra is gyengélkedő Ifikör ellen, pedig még segítettek is mivel a saját kapujukat is bevették, de így is sima magabiztosan nyertek.
Vásártér Falábúak – Nagyatádi Öregfiúk: 5 – 1
Góllövők: Véber László 1, Horváth Ádám 2, Horváth István 1, Szalai Zsolt 1, ill.: Farkas Béla 1.
A forduló mérkőzésén az eddig veretlenek csaptak össze, ahol már csak hat gól született. A Falábúak végig vezetve, de hatalmas küzdelemben gyűrték le a Nagyatádot. Mindkét csapat nagy erőbedobással játszott, de ez a játék szépségét nem rombolta, hanem gyönyörűen kijátszott lehetőségekből születtek a gólok, s a sok gól ellenére mindkét kapus remekül védett, s így hosszú idő után a Vásártér vezeti a tabellát.
Tabella:
1. Vásártér Falábúak 3 1 0 14 – 7 10 p
2. Nagyatádi Öregfiúk 3 1 1 18 – 8 10 p
3. Kolping Iskola 3 0 1 17 – 8 7 p
4. Oázis Fagyizó 2 1 1 14 – 7 7 p
5. Vése 1 1 2 9 – 22 4 p
6. Segesdi Öregfiúk 1 0 4 15 – 16 3 p
7. Ifikör 0 0 4 3 – 22 0 p
2015. 06. 02. 6. forduló
18:00 Vése – Ifikör
18:45 Vásártér Falábúak – Segesdi Öregfiúk
19:30 Kolping Iskola – Oázis Fagyizó
Pihenő: Nagyatádi Öregfiúk.
Véber László
NAGYBAJOMfigyelő:
2015. május 27.
A Magyar Országos Horgász Szövetség 2015. július 3 és 5.-e között Nagybajomban az Ötöshárs Víztározón tartja az utánpótlás korú (14, 18, 23.) versenyzők számára országos bajnokságát.
(Forrás: http://www.somogyihorgasz.hu/index.php?cat=versenynaptar)
A versenyzők és kísérőik szállást foglalhatnak a következő elérhetőségeken:
http://otoshars.hu/ob-info/
Vagy:
https://nagybajomfigyelo.wordpress.com/2012/05/15/szallas-vendeglatas-nagybajom/
VERSENYKIÍRÁS
Részlet a VERSENYKIÍRÁSBÓL: „…A nevezéseket 2015. június 15-ig kell írásban eljuttatni a nevezési díj egyidejű befizetésével a MOHOSZ-OVHB címére: 1124 Budapest, Korompai u. 17. vagy 1125 Budapest Pf.7. Nevezési díj: az U23 és az U18 kategóriában 15.000 Ft. A nevezési díj magába foglalja a szervezéssel, pályarendezéssel, díjazással kapcsolatos kiadásokat, valamint a versenypályák igénybevételének költségeit, és a kötelező edzésnapok, illetve a versenynapok területi engedélyeinek árát A nevezési díjat a MOHOSZ címére (Budapest 1124 Korompai u. 17.) kell befizetni postai utalványon vagy átutalással a MOHOSZ számlaszámára: OTP Bank: 11707024-22102320-00000000….”
NAGYBAJOMfigyelő:
2015. május 26. Frissítve: 2024.02.03.
A Nagybajomi Képviselő-testület 2008. december 15-i döntése értelmében Nagybajomban megszüntetik az orvosi ügyeletet. 2009. január 1-én 08:00 órától az ügyeletet a Kaposvár Városkörnyéki ügyelethez kapcsolják.
Háziorvosi rendelők: Nagybajom, Fő u. 46.
Dr. Kovács Zoltán
Tel.: +36 82 556 903
Rendelési idő:
Dr. Halász Kata háziorvost 2017. május 1. napjától Dr. Antal László háziorvos helyettesíti szülési szabadság miatt.
Tel.: +36 82 556 904
Rendelési idő:
Gyermekorvosi rendelés
Rendelés Jákóban
Dr. Szőke Imre János – fogorvos
Székelyiné Burka Zsuzsanna – fogászati asszisztens
TÁJÉKOZTATÓ (2021.08.16. Visszavonásáig érvényes)
Tisztelt Lakosság!
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Müller Cecília utasítása alapján ezen túl a fogorvosi rendelőben a sürgősségi ellátást (kibírhatatlan fogfájás esetén fogeltávolítás, vagy gyökérkezelés elkezdése) kivéve a NEAK finanszírozott rendelésen csak akkor végezhetünk invazív beavatkozást, ha a páciens érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkezik, vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR tesztet, és aznapi negatív antigén gyorstesztet tud felmutatni.
(Ennek költségeit a páciensnek kell viselnie, kivéve a 16 éven aluli gyermekeket, akiknek a teszt ingyenes.)
A rendeletet nem mi hoztuk, akár egyetértünk vele, akár nem, kötelezve vagyunk annak betartására.
Mostantól az állam sajnos az ingyenes ellátás igénybevételének feltételéül szabja az érvényes védettségi igazolvány meglétét.
Mivel a fogorvosi rendelőben a vizsgálatot, és a kivehető fogsor készítést kivéve minden invazív beavatkozásnak számít, így Pl.: a tömés, és a fogkő eltávolítása is, annak igénybevételéhez, a kezelés megkezdése előtt, fel kell mutatni a védettségi igazolványt, vagy a két darab negatív teszteredményt. (48 órán belüli negatív PCR, aznapi negatív antigén gyorsteszt)
Ennek hiányában a kezelést (a sürgősségi ellátást kivéve) nem végezhetjük el.
(Nem elég, hogy van védettségi igazolvány, azt a kezelést megkezdése előtt be is kell mutatni, Otthon felejtett igazolvány meglétét bemondásra nem fogadhatjuk el.)
Megértésüket köszönöm.
Tisztelettel,
Dr. Szőke Imre János
Fogorvos
Telefon: +36 82 556-905
Rendelési idő:
Időpont egyeztetés szükséges!
Az akut eseteket (foghúzás, trepanálás: a gyökérkezelés első fázisa) a rendelési idő első óráiban fogadják:
Fájdalom esetén nem szükséges időpontot egyeztetni
Védőnő: Kissné Bodri Ágnes
Körzet: 1. számú védőnői körzet
Telephely címe: 7561 Nagybajom, Fő utca 46.
Telefonszám: +36 82 556 902
E-mail cím: kissne.bodri.agnes@vedono.kmmk.hu
Tanácsadás időpontjai:
Védőnő: Szabóné Darabos Andrea
Körzet: 2. számú védőnői körzet
Telephely címe: 7561 Nagybajom, Fő utca 46.
Telefonszám: +36 82 556 902
E-mail cím: szabone.darabos.andrea@vedono.kmmk.hu
Tanácsadás időpontjai:
FIGYELEM: A SZÓRÓLAPON FELSOROLT TELEFONSZÁMOKON AZ ELKÖLTÖZTETETT ORVOSOK NEM ÉRHETŐK EL!!!
Az új telefonszámok:
Dr. Gulyás Sándor 06 82 201 990
Dr. Kovács Zoltán 06 82 201 991
Védőnők: 06 82 201 992
Dr. Izer Ildikó 06 82 201 993
Változatlan a fogorvosi rendelő elérhetősége
Dr. Horváth Edit 06 82 556 905
NAGYBAJOMfigyelő:
2015. május 20.
Folytatódott a Vollé! 2020 Röpsuli Program, ezúttal Kalocsán, amely tornán mini leány csapattal vettünk részt. A 6 csapat körmérkőzéses versenyén 3 győzelmet és 2 vereséget szereztünk, ez a 3. helyhez volt elég.
A bronzérmes csapat: Véber Gréta, Magyar Dominika, Herbai Kata és Kuczkó Nadin. Utóbbi 2 leány 2 illetve 3 évvel fiatalabb a verseny korosztályánál.
Nagy Zoltán nevelőedző
NAGYBAJOMfigyelő:
2015. május 16. Legutóbb frissítve: 2015. május 17. 10:10
A magyar golf junior válogatott néhány tagja a nagybajomi származású Ács-Gergely Virág vezetésével Belgrádban a napokban részt vesz a 14. Szerb Amatőr Nyílt Bajnokságon.
Az első nap eredményei:
http://www.hungariangolf.hu/cikk/Lanyaink_az_elmezonyben_a_Szerb_Bajnoksagon
A teljes cikk (www.hungariangolf.hu):
Lányaink az élmezőnyben a Szerb Bajnokságon:
Mint korábban beszámoltunk róla, junior válogatottunk néhány tagja – Czernecki Laura, Paál Julianna, Szabó Antónia, Szemerey Lili és Tóth Maya Napsugár- Ács-Gergely Virág vezetésével, a Szerb fővárosban található Belgrád Golf Club-ban van, ahol a 14. Szerb Amatőr Nyílt Bajnokságot rendezik. A nyitányon, a legjobb magyar eredménye a 14 éves Tóth Maya Napsugárnak lett, aki 76 (+8) ütésből játszotta végig, a par 68-as pályát, amivel a 19 fős női mezőny 2. helyén fejezte be a napot.
Válogatottunk többi tagja 80 feletti eredménnyel zárt, amivel még így is a top 10-ben vannak. Szépen sorban követték egymást a lányaink az első nap után: Paál Julianna és Czernecki Laura 81 ütéssel együttállásban a 6., Szemerey Lili 82 ütéssel a 7., Szabó Antónia 84 ütéssel a 8. helyen végzett. A csapattól érkező információk szerint a pálya nem egyszerű, szűk szakaszok és a két oldalon összenövő fák lombjai (alacsonyan kell tartani a labdát szerk.) nehezítik a játékosok dolgát. Ez lehetett az oka annak, hogy a teljes mezőnyben magasabbak az ütésszámok a vártnál.
A lányok 19 fős mezőnyét, az oroszok versenyzője Ksenia Eremina ( hcp 1,1) vezeti, +5-ös eredményével, akit Tóth Maya Napsugár (hcp 7,1) követ par felett 8 ütéssel. A harmadik helyen együttállásban +9-es score-ral áll az olasz Valentina Leardi (hcp 2,3) és az osztrák Michaela Gasplmayr (hcp +1,5).
Az élmezőny tagjait egy-egy ütés választja el egymástól, így egy kisebb hiba is sokba kerülhet. A küzdelmek a következő két napon folytatódnak.
A XIV. Szerb Amatőr Nyílt Bajnokság női mezőnyének első napi eredménye itt olvasható.
A második nap eredményei:
http://www.hungariangolf.hu/cikk/Vegyes_nap_Szerbiaban
A harmadik nap, végeredmény:
http://www.hungariangolf.hu/cikk/19400
Ács-Gergely Virág, így értékelt a verseny után:
Nagyon elégedett vagyok a lányok teljesítményével, hiszen négyen is az első tíz legjobb között fejezték be a bajnokságot. Sajnos Czernecki Laura még nem épült fel teljesen a térdsérüléséből, de ennek ellenére is szép eredményt ért el: az utolsó napon +11-et játszott, s ezzel a 11. helyen végzett. Dicséret a Szerb Golf Szövetségnek is, nagy vendégszeretettel, felejthetetlen bajnokságot rendeztek.”
Forrás: www.hungariangolf.hu
ÁCS-GERGELY VIRÁGRÓL megjelent cikkek a NAGYBAJOMfigyelő oldalain>>>
NAGYBAJOMfigyelő:
2015. május 14.
II. Szántó hús amatőr műfüves labdarúgó bajnokság Nagybajom 2015.
2015. 05. 12. 3. forduló
Kolping Iskola – Segesdi Öregfiúk: 3 – 2
Góllövők : Horváth Gábor 1, Laki L Péter 2, ill.: Hoffman Tamás 1, Ruppert József 1.
Kiélezett mérkőzést játszottak egymással a csapatok amelyből a Kolping jött ki győztesen, az utolsó pillanatokban kapott büntetőből lőtt góllal, pedig a Segesd mindent megtett, hogy legalább ponttal zárja ezt a mérkőzést.
Vése – Vásártér Falábúak: 2 – 2
Góllövők: Bertók Viktor 1, László Attila 1, ill.: Horváth Ádám 1, Szalai Zsolt 1.
:A helyzeteket be kell rúgni, ha ez nem megy akkor büntet az ellenfél,s ezt meg is tette a Vése mivel az elején több ziccert hibázott a Falábúak csapata. Viszont jött a fordítás, de a vége előtt jött még egy gól, s mindkét csapat egy egy ponttal lett gazdagabb.
Nagyatádi Öregfiúk – Oázis Fagyizó: 1 – 1
Góllövők: Mózsi Viktor 1, ill.: Nagy Richárd 1.
A múlt évek bajnoka, s a trónkövetelő párharcában szikrázó mérkőzésen Nagy Ricsi ismét megtalálta a góllövő cipőjét, míg az Nagyatádiaknál Telenor Wiktor is rúgott egy parádés gólt, s ők is megosztóztak a pontokon.
Pihenő: Ifikör
A bajnokság állása:
1. Nagyatádi Öregfiúk
2. Kolping Iskola
3. Vásártér Falábúak
4. Oázis Fagyizó
5. Vése
6. Segesdi Öregfiúk
7. Ifikör
2015. 05. 19. IV forduló
18:00 Ifikör – Oázis Fagyizó
18:45 Vásártér Falábúak – Kolping Iskola
19:30 Nagyatádi Öregfiúk – Segesdi Öregfiúk
Pihenő: Vése
Véber László
NAGYBAJOMfigyelő:
2015. május 7.
II. Szántó hús amatőr műfüves labdarúgó bajnokság Nagybajom 2015.
2015. 04. 28. I. forduló
Oázis Fagyizó – Vásártér Falábúak: 2 – 3
Góllövők : Nagy Richárd 2, ill.: Horváth Ádám 2, Balogh Zsolt 1.
Már az első mérkőzés meglepetéssel kezdődött II. Szántó hús amatőr műfüves labdarúgó bajnokság Nagybajomban, ahol vereséggel kezdte az Oázis csapata, akiket a Falábúak tréfáltak meg. A viharos szélben lejátszott mérkőzésen, két gólos hátrányból fordította meg a Vásártér az eredményt a második félidőben..
Segesdi Öregfiúk – Vése: 4 – 5
Góllövők : Henézi Tibor 2, Urbán Sándor 1, öngól 1, ill.: Kiss Tamás1, Szita Róbert 2, Bertók Viktor 2.
Ezen a mérkőzésen is az elemekkel küzdöttek a csapatok, de a kapukat is gyakran bevették, s a Segesd három gólos előnyt szerzett .Majd változtatott a Vése, kijött a kapuból Bertók vészkapus, s hamarjában megfordították a mérkőzést.
Ifikör – Nagyatádi Öregfiúk: 1 – 5
Góllövők : Pap Márk 1, ill.: Farkas Béla 1, Horváth Gábor 1, Mózsi Viktor 1, Faragó István 1, öngól 1.
Ezen a mérkőzésen is potyogtak a gólok, de itt a szenvedő fél az ifikör csapata volt akiknek nem sikerült a magabiztosan játszó atádi öregfiúkat megtréfálni.
Pihenő Kolping Iskola
2015. 05. 05. II forduló
Ifikör – Kolping Iskola: 0 – 3
Góllövők: Babos Csaba 1, Horváth Gábor 1, Laki L Péter 1.
A Kolping jobban alkalmazkodott a körülményekhez, még annak ellenére is, hogy eddig pihentek. A lehetőségeikből hármat kihasználtak, ellenben az Ifikörnek semmi sem jött össze, habár nagyobb is lehetett volna a különbség , ha a kapusuk nem védett volna bravúrosan.
Oázis Fagyizó – Segesdi Öregfiúk: 3 – 2
Góllövők: Göncz Zsolt 1, György D Zoltán 1, Boross Róbert 1, ill.: Hoffmann Tamás 2.
Kozmetikázta a múlt heti fiaskót az Oázis, de végig kiéleződött mérkőzésen verték a segesdi egyletet, akik szokásukhoz híven méltó ellenfele volt a többszörös bajnoknak.
Vése – Nagyatádi Öregfiúk: 0 – 7
Góllövők: Farkas Béla 4, Horváth Gábor 2, Faragó István 1.
Tovább fojtatja menetelését az Nagyatád , akik legázolták a tartalékosan kiálló Vése csapatát.
Pihenő: Vásártér Falábúak
2015. 05. 12. III forduló
18:00 Kolping Iskola – Segesdi Öregfiúk
18:45 Vése – Vásártér Falábúak
19:30 Nagyatádi Öregfiúk – Oázis Fagyizó
Pihenő: Ifikör
Véber László
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén