Nagybajomi hírek oldala

Címke: Szárhegy 2 / 7 oldal

Gyászhír

NAGYBAJOMfigyelő:
2013. szeptember 6.

Tanítványai tanárnénije, kollégái Irmuskája, Bakó Lászlóné sz. Kruppai Irma tanárnő nagybajomi lakos életének 77. évében türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 7-én, szombaton a 13.30 órakor kezdődő gyászmisét követően a nagybajomi temetőben lesz. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérik a részvétnyilvánítás mellőzését.

A Nagybajomi Városnapok utolsó napja

NAGYBAJOMfigyelő:
2013. augusztus 25.

Délután 16 órakor került megrendezésre a 125 éves Nagybajomi Tűzoltó Egyesület nyílt állománygyűlése.
Egy szó: bensőséges. Ez jellemezte az ünnepséget.
A műsort a Kaposvári Fúvószenekar szolgáltatta, Vámosi Zsófi mondott meghatóan verset. Az ünnepségen elhangzott az egyesület Pap Jenő zenetanár által írt és komponált indulója a fúvószenekar előadásában.
Az állományülésen részt vettek a meghívott megyei, kaposvári, marcali és böhönyei elöljárók, vendégek, köztük az egyesület volt tisztségviselői, a szárhegyi és ajaki tűzoltóparancsnok.
Megemlékeztek a múltról, köztük a még ismert de már halott tisztségviselőkről.
A polgármester asszony és az elöljárók köszöntötték az egyesületet. Emléktárgyakat adtak át az élő már nem aktív tisztségviselőknek, az egyesületnek.
Czeferner Józsefné polgármester zászlót adott át, melyet az állomány nevében az egyesület parancsnoka  Sipos Lajos vett át, és a szárhegyi és ajaki tűzoltóparancsnok kötött rá emlékszalagot.

pZ

A Nagybajomi Városnap első napja

NAGYBAJOMfigyelő:
2013. augusztus 24. Frissítve: 2014.04.13. 8:35

Tegnap személyes érintettségből részt vettem a Nagybajomi Városnapok megnyitó rendezvényén a Nagybajomi Művelődési Házban.
A meghívott vendégek jelenlétében elhangzottak a vendég delegációk himnuszai (a német, a lengyel, a székely és a magyar himnusz.)
A megnyitó a Schhortens–Nagybajom testvérvárosi kapcsolatok jegyében telt. A küldöttségek vezetői beszédeikben köszöntötték egymást és méltatták kapcsolataikat. Felszólalt Biharnagybajom, Kisbajom küldöttségvezetője is, akik Nagybajommal együttműködési megállapodást írtak alá.
Czeferner Józsefné Nagybajom polgármestere díszoklevelet adott át Kertész Sándor festőművésznek, mint a nagybajomi művésztábor vezetőjének, aki festményével kedveskedett.
Oklevelet kapott a jubileumát ünneplő Nagybajomi Tűzoltó Egyesület, a Nagybajom és Vidéke Horgász Egyesület és helyi média képviselői – közöttük posztumusz Marics Csaba.

A jelenlevők a zákányi székhelyű Drávagyöngye Néptáncegyüttes színvonalas műsorában gyönyörködhettek.

Sortensi emlékmű. Csikós Nagy Márton (2013.) Fotó: Horváth Mária

Sortensi emlékmű.
Csikós Nagy Márton
(2013.)
Fotó: Horváth Mária

A résztvevők ezután – az alkotó jelenlétében – felavatták Csikós Nagy Márton szobrászművész a schhortensi, nagybajomi testvérkapcsolatokat szimbolizáló közös tőről fakadó, összeölelkező tőzike- és tulipánbimbót ábrázoló szobrát.

Közben a szabadtéri színpadon már a retro zenét játszó Gesarol zenekar hangolt. A zenekar színvonalas játékával éjfélig mulattatta a kisszámú, de lelkes közönséget.

Az eseményekről a Bajom TV felvételeket készített, melyet a későbbiekben bemutat.

pZ

Nagybajomi Városnap – 2013.

NAGYBAJOMfigyelő:
2013. augusztus 12. Frissítve: 2013.08.25. 8:10

A Nagybajomi Képviselő-testület szeretettel hív minden érdeklődőt a Nagybajomi Városnap rendezvényeire.

2013. augusztus 23. péntek

17:00
A városnap ünnepélyes megnyitója
fellép a Drávagyöngye Néptáncegyüttes
(
Sportközpont, színpad) Művelődési ház
Ünnepélyes szoboravató
a 20 éves schhortensi testvérkapcsolatok emlékére
Sétány

20:30
Gesarol koncert
Sportközpont, színpad

2013. augusztus 24. szombat

10.00-tól
Langallósütés, főzőverseny
A kemencék környéke (iskola)

14:00
A nagybajomi társastánc csoportok előadása.
Az Őszikék Nyugdíjas Klub műsora
Sportközpont, színpad
Népi játékok, vetélkedők
A meghirdetettől eltérően délelőtt 10 órától  “lebonyolítva”.
Sportpályák
Közben:
15:50
Köszöntők
Sportközpont, színpad

15:00
U21 Nagybajom – Somogyvár
labdarúgó mérkőzés
Labdarúgó pálya

17:00
Nagybajom – Somogyvár
Megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzés
Labdarúgó pálya

17:00
Ivancsics Ilona és Szabó Gyula Győző
vidám zenés műsora
Sportközpont, színpad
http://iiszt.hu/?page=1

17:45
Eredményhirdetések
Sportközpont, színpad

18:00
Jáger Kinga & Orion 5 élőkoncertje
Sportközpont, színpad
http://nagybajomfigyelo.wordpress.com/2012/09/18/a-nagybajomi-zenekarokrol/

19:00
Tombolasorsolás
Sportközpont, színpad

19:30
Schanson együttes
bulizzunk együtt
Sportközpont, színpad

2013. augusztus 25. vasárnap

8:00
Megyei horgászverseny
Ötöshárs víztározó
Horgászkörökből származó értesüléseim szerint ELMARAD !!!

16:00
A 125 éves Nagybajomi Tűzoltó Egyesület nyílt állománygyűlése
A rendezvények zárása
MŰVELŐDÉSI HÁZ!!!

Kísérőprogramok:

körhinta, légvár, arcfestés, lovas-kocsizás a városban, kirakodóvásár, kézműves-sátrak, játszóház, büfé.

Helyi művészek, nagybajomi művésztábor, rézkarcműhely képeinek kiállítása és babakiállítás a
Nagybajomi Művész Alkotóházban.

A változtatás joga fenntartva!!!
A bekövetkezett műsorváltozások piros színnel jelölve!!!

A4-es lapra nyomtatható
MEGHÍVÓ

A4-es lapra nyomtatható 2 db
MEGHÍVÓ

 

Szárhegyi Napok – 2013

NAGYBAJOMfigyelő:
2013. augusztus 6. Frissítve: 2013.08.09. 19:30

Augusztus 1 óta  olvasható testvértelepülésünk honlapján
http://lazarea.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=171%3Aszarhegyi-napok-2013&catid=21%3Aaktualis&Itemid=28&lang=h

Ez él: http://www.lazarea.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=172%3Aszarhegyi-napok-2013&catid=21%3Aaktualis&Itemid=28&lang=hu

Vagy itt: http://www.lazarea.eu/

a Szárhegyi Napok műsora

A rendezvénysorozat augusztus 15-én (csütörtök) kezdődik a Nagyboldogasszony napi rendezvényekkel, búcsúval.
Augusztus 16-án (péntek) gyerekeknek és felnőtteknek szervezett különböző rendezvények lesznek.
A két nap részletes műsorajánlatát lásd ITT!>>>

A műsor augusztus 17-én (szombat) és augusztus 18-án (vasárnap)  folytatódik sportműsorokkal, népitánc-cal és koncertekkel.
A két nap részletes műsorajánlatát lásd  ITT!>>>

Mint már régóta, idén is, sok nagybajomi látogat Szárhegyre.
http://www.szekelyhon.ro/aktualis/gyergyoszek/a-zeneszek-nemcsak-huztak-foztek-is-szarhegyen

 

Szennyvíz, városnap, szárhegyi tábor, közétkeztetés…

NAGYBAJOMfigyelő:
2013. július 5.

Megnéztem a Bajom Tv mai adását, mely a Nagybajomi Képviselő-testület június 25-én felvett üléséről szólt. A következőket jegyeztem meg és teszem közzé azoknak, akik az adás nem láthatták, vagy nem látták.

  • Elhárult az akadály a nagybajomi szennyvízberuházás közbeszerzési pályázati meghirdetése előtt.
    A testület elbírálta a beruházás műszaki ellenőre pályázatát. Eredményt hirdetett.
    A város végén a mai nap felállították azt a tartószerkezetet, mely a beruházást hirdeti majd.
  • Augusztus 24-én lesz a városnap, melyre meghívást kapott Schortens és Gyergyószárhegy testvértelepüléseink, egy lengyel település, valamit a Bajom nevű magyar települések (Biharnagybajom, Kisbajom) küldöttsége.
    A Bajom nevű települések között együttműködése megállapodást készítenek elő.
    A városnap programja még kiforratlan. A Nagybajom és Vidéke Horgász Egyesület horgászversenyt szervez a meghívott amatőr és profi horgászok számára. Septe József felajánlotta közreműködését úgy is mint a pékszövetség elnöke. Felajánlotta közreműködését Ivancsics Ilona művésznő. Kezdeményezték a társadalmi szervezetek bevonását stb. A város egy millió forintot kíván fordítani a három naposra tervezett rendezvénysorozatra (augusztus 23-25).
  • A „városatyák” döntöttek a szárhegyi tábor támogatásáról, melyen tizenhét nagybajomi fiatal vesz részt három kísérővel.
  • A közétkeztetést a város veszi át az eddigi vállalkozótól.

A nagybajomi képviselő testület üléseiről készített jegyzőkönyveket elolvashatják a Nagybajomi Gyergyai Albert Könyvtárban.
A nyílt képviselő-testületi ülések nyilvánosak.

A nagybajomi zenekarokról

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. szeptember 18.

Legalább egy évvel ezelőtt egy volt zenekari tag megígérte, hogy megírja a nagybajomi My Big Trouble történetét, melyet feltehetek a Nagybajom Figyelő oldalaira. Az írást eddig még nem kaptam meg. A következő két filmet valószínű Ő tette közzé az interneten.
http://www.youtube.com/watch?v=toV-d7BYAps
http://www.youtube.com/watch?v=Jl4z3ncnFzE

Nagybajomban szinte minden korosztálynak megvolt a maga rock zenekara. Hogy néhány zenekari tag nevét említsem, akik ma is Nagybajomban élnek: – a teljesség igénye nélkül – Mustos István, Szabó Dezső, Pap Jenő, Ács–Gergely Róbert, Róth Erich és még sokan mások (Cactus, Trezor együttesek stb.).

A My Big Trouble alapítói György-Dávid Zsolt és György-Dávid Zoltán testvérek. Hozzájuk csatlakoztak a volt általános iskolai osztálytársak Herczeg Imre, Kiss Zolán, Nádai Tamás. A zenekar így állt fel: György-Dávid Zoltán (dob), György Dávid Zsolt (a zenekar vezetője, ének), Herczeg Imre (gitár), Kiss Zoltán (basszusgitár), Nádai Tamás (billentyű). A zenekarban játszott egy ideig Major Balázs (gitár) is. A kezdet gyötrelmes volt. „Nagy bajuk volt.” Nem kaptak próbatermet. Egy ideig a zenekar mellett bábáskodott Marics Csaba is.  Első fix helyük a foci öltöző nagytermében volt Horváth Éva jóvoltából, aki akkor könyvtárossága mellett a foci csapat ”mindeneseként” tevékenykedett. Szűk körben itt is mutatkoztak be. Névválasztás közben a dobra fiam szemet ragasztott (Eyes), de végül a My Big Trouble név mellett döntöttek (Major Balázs ötletére). A későbbiek során Bán Csaba lelkész biztosított helyet számukra a gyülekezeti házban. Csak a sikerek elérése után kerültek a művelődési házba. Első sikerüket Gyergyószárhegyen érték el (Saját erőből – idősebb Nádai Tamás segítségével – teljes felszereléssel utaztak Szárhegyre.) Az erdélyi fellépésre Pirka János beszélte rá őket a Patak vendéglőben történt fellépés után. Először az erdélyi újságok írtak róluk. Jelentősen hozzájárultak az akkor pangó testvértelepülési kapcsolatok megerősödéséhez. (Kiss Zoli ekkor szerezte első barátait Szárhegyen. Azóta is tart ez a személyes kapcsolat. Szinte nincs olyan év, hogy legalább egyszer ne látogatna Erdélybe barátaihoz.)
Ettől kezdve a város zenés rendezvényein felléptek. Különösen sokszor az iskola rendezvényein, hol az egész zenekar, hol annak egy része Pap Jenő (billentyű), Tibol Veronika (billentyű), Táskai Vince (gitár), Ács–Gergely Róbert (dob) és gyermekszereplők (ének) részvételével. (Az utód zenekarok a mai napig is követik ezt a hagyományt.) Nádai Tamás – tanulmányai  miatt – Pécsre távozott, így a zenekar billentyűs nélkül maradt.
Sikerült meggyőzni Pap Jenő zenetanárt, hogy lépjen be a zenekarba. A zenekarnak talán ez az időszak volt a legsikeresebb korszaka, mely tele volt sikeres fellépésekkel. Ekkor készítette első zenei alapját egy amerikai AIFOR katona számára a zenekar. Volt olyan év, hogy ők zenéltek a megyei zenészbálon. Azóta is megismerik őket zenésztársaik, szó nélkül nem mennek el egymás mellett.
Időközben Herczeg Imre új hobbit talált magának, gyakorlatilag kiszállt a zenekarból, György-Dávid Zsolt elköltözött Nagybajomból. Így – addig, amíg élt Táskai Vince – csak az iskolai szereplések maradtak. A zenekar lassan megszűnt működni (egy ideig még csak a hangtechnikai munkálatokhoz – erősítés, hangtechnikai utómunkálatok a Bajom TV működéséhez – vették igénybe a zenekar tagjait és technikáját).

Farkas Balázs (billentyű) és Hosszú Milán (gitár) kezdeményezésére a régi technikával, György-Dávid Zoltán (dob), Kiss Zoltán (basszusgitár) jött létre a Game Over zenekar.
Próbálkozások után Kuczkó Lilla lett a zenekar énekese. Pár fellépés után stílus viták miatt a zenekar megszűnt.

A „zenészek” énekest, Jáger Kinga zenekart keresett. Így jött létre az Orion 5 zenekar. A zenekar tagjai : Farkas Balázs (billentyű), György-Dávid Zoltán (dob), Hosszú Milán (gitár), Jáger Kinga (Janga) (ének), Kiss Zoltán (basszusgitár).
A hanganyagok rögzítését, utómunkálatokat Jáger László végzi. Így készült el néhány zenei alap a zenekar közreműködésével, melyet Jáger Kinga használ.
http://nagybajomfigyelo.wordpress.com/2013/04/19/janga-jager-kinga-orion5/

A zenekarok története, fejlődése szorosan összefügg. Az Orion 5 zenekarnak van olyan berendezése mely még a My Big Trouble zenekaré volt.  A „zenészek” egy része autodidakta módon képezte, képeztette s jelenleg is képezi magát. Zeneiskolai végzettsége csak Farkas Balázsnak és Jáger Kingának van.

A zenekarok nem jöhettek volna létre a tagok kitartása, áldozatvállalása nélkül. Valamennyi felsorolt zenekari tag élvezte családja erkölcsi és anyagi támogatását is.

Nem kívántam teljességre törekedni. Remélem a zenekari tagok közül, valakik majd megírják a zenekarok történetét. A My Big Ttrouble zenekarét attól várom, aki megígérte. Igényes munkára számíthatnak az érdeklődők. Bizonyíték rá a Youtube-on megjelent második klipp. http://www.youtube.com/watch?v=toV-d7BYAps

Kinga TV-s szereplése késztetett írásra. Egyes sajtóorgánumok Jáger Kingát a Game Over zenekar tagjaként említették. Kinga zenekara az Orion 5.
Kérem olvassák Major Balázs és Xy hiteles hozzászólását.

Kiss Zoltán (pZ)
úgyis mint az egyik zenekari tag édesapja

Húsz éves a nagybajomi „Gyermekekért „ Alapítvány

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. február 2. Írta: Gerse Imréné

Az alapítvány létrehozását az MDF Nagybajomi Szervezete 1991. augusztus 29-én Alapítványi Felhívás című körlevelében kezdeményezte. A tagság felhatalmazta Kiss Zoltánt, hogy az ezzel kapcsolatos feladatokat elvégezze.
A felhíváshoz csatlakozott:
Általános Iskola Nagybajom, Kossuth u. 10 ÁFÉSZ Nagybajom, Fő u. 45
Takarékszövetkezet Nagybajom, Fő u. 109-111.

Önkormányzat Képviselő- testülete Nagybajom, Fő u. 40.
Horváth Teréz Nagybajom, Fő u. 199.

Tibol László – az iskola igazgatója – a további feladatok lebonyolításával Czeferner Józsefnét – az iskola gazdasági igazgatóját – és Kiss Zoltán általános iskolai tanárt kérte fel.
1992 január 7-én az alapítók elfogadták és aláírták az alapító okiratot.

Az alapítvány célja:
Az általános iskolás gyermekek neveléséhez, oktatásához – számítógépes ismeretek elsajátításához- szükséges anyagi alapok kiegészítése, tehetséges tanulók támogatása.

Az alapítvány kezelő szerve az 5 fős kuratórium.
Az alapítványt a kuratórium elnöke képviseli.

A kuratórium eddigi elnökei:Czeferner Józsefné, Baloghné Pozder Veronika, Ács-Gergely Andrásné, Törő Krisztina, Hegedüsné Kóró Ágnes, Gerse Imréné
Tagjai:
Tibol László, Horváth Teréz, Valkó Józsefné, Ács Atilla, Gerse Imréné, Kiss József, Ács-Gergely Andrásné, Dömötör Sándor, nagy Zoltánné, Szerencsés Istvánné.

A kuratórium tagjai tevékenységüket társadalmi munkában végzik, de a tevékenységük során felmerülő költségeket az Alapítvány megtéríti. A kuratórium szükség szerint, de évente legalább 3 alkalommal ülésezik.A kuratórium gondoskodik – az alapító okiratban rögzített céloknak megfelelően – a támogatások felhasználásáról.
Az elmúlt 20 év alatt az alapítók és a – zömmel- nagybajomi cégek, vállalkozók, magánszemélyek 27 millió 500 erer Ft-tal támogatták az Alapítványt.
Az első 7 és az utolsó 3 évet leszámítva ez több mint 1 millió Ft-ot jelentett évente.

Az adományozók évente ennyivel járultak hozzá a nagybajomi általános iskolás gyermekek testi lelki, szellemi fejlődéséhez.

A támogatásokat pályázatok útján nyerhetik el a tanulók, osztályközösségek, tanulócsoportok.

Az Alapítvány céljait figyelembe véve évente rendszeres támogatástv kapnak:
Tanév végén azok a tanulók, akik képességeiknek megfelelően jól teljesítettek tanulásban, sportban, közösségi életben
Csokonai-napokon rendezett versenyeken helyezést elért tanulók. A sportélet minden területén működő tehetséges csoportok (gyermeklabdarúgás, röplabda, ugrókötél).
Az erdei iskola programján részt vevő 6. osztályos tanulók.
Reméljük, ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy tanulóink megtanulják tisztelni és szeretni a természet szépségét, és ráébrednek a környezetvédelem fontosságára.
Minden évben jutalmazzuk a farsangi bálon legötletesebb jelmezbe öltözött ossztályokat.

Nagy örömmel támogatjuk testvérvárosaink kapcsolatait elmélyítő kirándulásokat. (Gyergyószárhegy, Schortens)

Szívesen támogatjuk a hazai kirándulásokat is, hiszen ez a hazaszeretetre nevelés nagyon fontos eszköze.
A rendszeres kérelmeken kívül gyakran érkeznek alkalmi pályázatok is, pl.: iskolai versenyek, tömegsport, gyermeknap, szakkörök, játszóházak költségeinek támogatására.

Minden pályázatot megpróbálunk érdemben támogatni, ha az nem ellentétes az alapítvány célkitűzéseivel, és rendelkezünk hozzá anyagi forrással is.Természetesen az alapítvány nem működne támogatók nélkül.Köszönettel tartozunk az iskola nevelőinek és diákjainak is, hiszen a Csokonai-est tartalmas produkcióival – szülőkön keresztül – ők is adományozókká váltak.Biztosak vagyunk abban, hogy valamennyien nemes célt támogatnak.
Aki gyermekeinek boldogulását segíti, az városunk jövőjét építi. Ezután is várjuk odaadó felajánlásaikat, anyagi segítségüket.

Az alapítvány számlaszáma:11743143-20000143
Adószáma: 19195513-1-14

Akik az elmúlt 20 év során befizetéseikkel a nagybajomi „Gyermekekért” Alapítványt támogatták (a névsor nem tartalmazza az adójuk 1%-át az Alapítvány számára felajánlókat):

Agrárgazdasági Zrt, Albertus János, Albertus József,  Általános iskola tanulóközössége Nagybajom, Adrosics Zoltán, Ács-Gergely András, Ács-Gergely Andrásné, Ács-Gergely Róbert, ÁFÉSZ, Babai Tamásné, Bakonyi Lajos, Ballér Jánosné, BALO Kft, Balogh József, Balogh Zsolt, Baloghné Szabó Ibolya, Bán Csabáné, Dr. Benus József, Bek László, Bek Rózsa, BOBO Kft, Bodri József, Bogdán János, Bognár Jánosné, Borbás László, BORONKA 2001 Kft, Buborék Bár, Bujbáczi Józsefné, Bunovácz Istvánné, Büki Béláné, Büki Imre, Czebei Gyula, Czebei Zoltánné, Czeferner József, Czeferner Józsefné, CZEFI Bt, Csermann-né Hober Erika, Csordás József, Dalovics Zsolt, Deák Varga József, Diákönkormányzat, Domján László, Dömötör Katalin, Dömötör Sándor, Ifj. Dömötör Sándor, Dömötör Sándorné, Erdei Sándor, Europa Pék Kft, Fajcsiné Sturm Ilona, Farkas László, Farkasné Zsobrák Ilona, Fekete Lajos, Fenyvesi József, FOCUS TRADE Kft, Galba József, Galba Józsefné, Galba Róbert, Garzó Józsefné, Gerse György, Gerse Imre, Gerse Imréné, Gönc Zsolt, Gyergyószárhegy Önkormányzata, Gyermek –és Ifjúsági Sportminisztérium, Gyermekotthon dolgozói, György D. József, György D. Sándor, Gyurkó János, Hegedüsné Kóró Ágnes, Horváth Éva, Horváth János, Horváth Józsefné, Horváth M István, Horváth Teréz, Horváth V. Zoltán, Ifj. Horváth V.Zoltán, Horváth Zoltán, Horváthné Kovács Ildikó, Horváthné Vancsura Ágota, Hujber Tamás, Huszár István, 5-ös Hárs Bt, Ifjúsági kör, Illlés Sándor, J.T. Ruhaipari Kft, Jusztusz Jakab, Kálmán Zoltán, Kányási László, Kaszás Kereskedelmi Kft, Király László, Király Lászlóné, Kiss Ágota, Kiss Anett Katalin, Kiss János, Kiss József, Kiss Lászlóné, Kiss Zoltán, Dr. Kocsis Gabriella, Kolunbán Ervinné, Dr. Kovács Józsefné, Kovács Ferencné, Kovács János, Kovács Zoltán, Kovácsné Horváth Mária, Kuckó János, Lancsák Sándorné, Lasán Tibor, Lovász Henriett, Major Tibor, Matyók János, MDF helyi szervezete, Meló Sándor, Ifj. Meló Sándor, METABOX Kft, Mezőfi Attila, NAFA Kft, Nagy Zoltán, Nagy Zoltánné, Nagybajom Város Önkormányzat Képviselő-testülete, Nagypál Olga, Nagypálné Tóth Mária, Nedevisc és Társa, Nedevics László, Nemesné Leiti Magdolna, Németh Gábor, Országgyűlés, OXO Kft, Palicskóné, PANNON OBST Kft, Papp Lajos, Patak Vendéglő, Pedagógusok, Pintér Zoltán, Pirka János, Pirka Lászlóné, Póth Gábor, Pozder Veronika, Rácz Jánosné, Dr Roth Erich, Rorth Erich, SÁFI KER Kft, SEFAG zrt. Nagybajomi Erdészete, Septe József, Septei Ildikó, Simon László, Somogy Megyei Önkormányzatt, Szabó Ernő, Szabó Ernőné, Szabó Péter, Szabó Tamás, Szabó Tamásné, Szaka László, Székelyi András, Szláveczné Kovács Krisztina, Szőke Attila, Sztracsek Ferenc, Szűcs Ferencné, Szülői Munkaközösség Nagybajom, Takarékszövetkezet Nagybajom Vidéke, Tálas Sándor, Tibol László, Tibol Lászlóné, Toldi János, Tóth Attila, Tóth József, TRIVERNET Bt, Üzemanyagkút Kft. Nagybajom, Valkó Józsefné, Vámosi Zsolt, Várhegyi Éva, Vass Attila, Vasvári János, Vasvári Jánosné, Vörös Józsefné, Zsoldos Márta Piroska.

Gerse Imréné a kuratórium elnöke

A cikk megjelent a Csokonai Hírharang II. évfolyam 1. különszámában.
Első része elhangzott a 2012. január 27-én tartott Alapítványi esten.

Kapcsolódó írások:

http://nagybajomfigyelo.wordpress.com/2012/01/03/husz-eves-a-nagybajomi-gyermekekert-alapitvany/
Írta: Kiss Zoltán
http://nagybajomfigyelo.wordpress.com/2012/02/02/husz-eves-a-nagybajomi-gyermekekert-alapitvany-2/
Írta: Gerse Imréné
http://nagybajomfigyelo.wordpress.com/2012/02/02/10-ev-a-gyermekekert-alapitvany-kuratoriumaban/
Írta: Ifj. Dömötör Sándor
http://nagybajomfigyelo.wordpress.com/2012/02/03/gyermekekert-alapitvany-2/
Írta: Törő Krisztina

Szárhegyi Napok 2011

Gyergyószárhegy honlapja:
2011. augusztus 9.

Augusztus 13-án kezdődnek és 15-én a Nagyboldogasszony napi búcsúval zárulnak a Szárhegyi Napok rendezvényei erdélyi testvértelepülésünkön.
A műsort itt olvashatják>>>

Gyergyószerhegyről írt újságcikkeket olvashatnak a következő oldalra kattintva, és az oldal keresőjébe a Szárhegy helyiségnevet beírva az érdeklődők:
http://www.hirkereso.ro/

vagy az „Erdély ma” oldalán:
http://www.erdely.ma/kereses.php?search=Sz%C3%A1rhegy&kereses_submit=keres%C3%A9s

Videók:
http://www.youtube.com/results?search_query=Gyergy%C3%B3sz%C3%A1rhegy&aq=f

A cikkek között olvashatnak az erdélyi nemzeti rockopera
Csaba királyfi (YouTube)-
ősbemutatójáról, melynek helyszíne a Lázár-kastély udvara, augusztus 20-án.

Gyergyószárhegy honlapja

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. július 14.

 

Gyergyószerhegy honlapjának elérhetősége megváltozott. A település honlapát a
http://lazarea.eu/

Új lap: http://lazarea.ro
linken lehet elérni.

Aki a szárhegyi programokra kíváncsi, a Művelődési Ház Eseménynaptárát keresse:
http://lazarea.eu/index.php?option=com_content&view=category&id=12%3Aprogramok&Itemid=11&layout=default&lang=hu

2 / 7 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén