Hargita Népe:
2008-08-20. 

Három újságcikket is olvashatnak augusztus 20-a kapcsán a Hargita Népe tegnapi számában.
Szent István és az Új Kenyér ünnepe
Mind Szent István, mind az Új Kenyér ünnepe újkori hagyomány Magyarországon, s a két ünnepnapot hol egyben, hol pedig szétválasztva, egyszer vallási, máskor állami ünneppé tették, mert nem lehetett az augusztus 20-i ünnepet kiiktatni. Adni kellett neki valami új jelentést, de úgy, hogy az újban legyen valami a régiből is. Mára a köztársaság ünnepe, augusztus 20. egyházi és egyben állami ünnep – mondta az MTI-nek Tátrai Zsuzsanna néprajztudós, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének főmunkatársa…

970 éve hunyt el az államalapító
Kilencszázhetven éve, 1038. augusztus 15-én hunyt el I. (Szent) István király, a magyar állam megalapítója és a magyar keresztény egyház megszervezője…

Megnyitották a „királysírokat"
Megnyitották a magyar történelem első fél évezredében Alba Regiában eltemetett királyok földi maradványait is őrző osszáriumot – közös sírkamrát – a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen; az osszárium augusztus 20-ig látogatható…
 2008. augusztus 19. kedd, XX. évfolyam 191. szám

Sonline:
Harsányi Miklós   2008. augusztus. 20., 09:38

Politikai hovatartozástól független ünnep
Államalapító Szent Istvánra emlékezünk augusztus 20-án. Ünnepélyes zászlófelvonás, körmenet, tisztavatás, tűzijáték, ország tortája, kenyérfesztivál és közösségi rendezvények sokasága – egyik legnagyobb ünnepünkről szerte az országban megemlékeznek a mai napon…
http://www.sonline.hu/index.php?apps=cikk&cikk=168171