NAGYBAJOMfigyelő:
2018. június 1.

3. forduló

Feláldozhatók – Kolping Iskola: 1 – 3

Góllövők: Farkas Zsolt 1, ill.: Laki L Péter 2, Kis Vajda Bence 1.

Nagyon barátságos hangulatban telt el az első félidő, csak néha voltak veszélyben a kapuk az első félidőben. Aztán gyorsan gólok is születtek a folytatásban, s a Kolping magabiztosan hozta a mérkőzést.

Vése – Oázis Fagyizó: 3 – 2

Góllövők: Géczi Dániel 1, Kuti Norbert 1, öngól 1, ill.: Nagy Richárd 1? Gál Zoltán 1.

Na ez már igazi csata volt a javából, amelyen az Oázis háromszor is betalált a kapuba, de az elején a sajátjukba, amit a Vése nem bánt.
A szünet vége előtt még gyorsan egyenlítettek, de ez az öröm nagyon rövid ideig tartott, mert a szünet utáni percben ismét a Vésénél volt az előny, amit kicsit később még eggyel növeltek. Nagy hajrába kezdett az Oázis mindent megtettek, hogy behozzák a hátrányukat, de csak a szépítésre futotta.

Vásártér Falábúak – Kék Lámpások: 1 – 3

Góllövők: öngól 1, ill.: Géczi Csaba 2, Urr András 1.

Gyorsan eldőlt a mérkőzés miután az elején a Falábúak háromszor is bakiztak, s ezt a Lámpások köszönték szépen, és ki is használták. A félidő vége előtt, még sikerült egy öngóllal szépíteni, de a folytatásban semmi sem sikerült a Vásártérnek s így továbbra is veretlenek a Kék Lámpások.

 

Tabella M Gy D. V. RG. KG. Pont
1. Kék Lámpások 3 2 1 0 10 5 7
2. Vése 3 2 0 1 9 10 6
3. Oázis Fagyizó 3 1 1 1 10 6 4
4. Segesdi Öregfiúk 2 1 0 1 8 5 3
5.. Vásártér Falábúak 2 1 0 1 3 4 3
6. Kolpin Iskola 3 1 0 2 4 8 3
7. Feláldozhatók 2 0 0 2 1 7 0

 

4. forduló
2018. 06. 05.

18 : 00 Feláldozhatók – Kék Lámpások
18 : 45  Segesdi Öregfiúk – Kolping Iskola
19 : 30 Oázis Fagyizó – Vásártér Falábúak
Pihenő: Vése

Véber László