Június 6-án (szombaton) kezdődött a V. Method Feeder Országos Bajnokság nagybajomi elődöntője

Az ország minden pontjáról érkeztek versenyhorgászok a nagybajomi Ötös-hárs halastóhoz, hogy megméressék magukat. A 60 benevező horgász között világbajnokokat és országos bajnokokat is köszönthetett Polyák Csaba, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) versenybizottságától, Fülöp József elnök, a Somogy Megyei Horgász Szövetségtől és Pirka Mátyás polgármester, az önkormányzat részéről.

A reggeli sorsolást követően a horgászok elfoglalták helyeiket, és a beetetés után kezdetét vette a verseny. A vasárnapig tartó program tétje az októberi döntőbe történő bejutás. Nagybajom színeit hárman képviselik: Bunovácz Róbert, Fekete Zoltán és ifj. Meló Sándor nagybajomi versenyzőkért szoríthatunk, hogy ősszel az országos döntőben is képviselhesse valaki településünket.

Vasárnap zárult a horgászverseny. A versenyzők összesen 1351 kg halat fogtak.

Eredmények:

 

  1. Boldizsár Norbert Márk – Budapest

  2. Szabó Bence – Budapest

  3. Gyimesi Bence – Budapest

Az országos döntőbe 19 versenyző került.
Somogy megyét három versenyző képviseli: Zádori Péter, Gál Bence, Fekete Zoltán.

*

A rendezvény házigazdájának, a Nagybajom és Vidéke Horgász Egyesület munkájának köszönhetően az őszi döntő helyszíne is Nagybajom lesz.

 

EREDMÉNYEK (TELJES LISTA)