NAGYBAJOIMfigyelő:
2019. szeptember 5.

6. forduló
2019.09. 03.

Vése – Oázis Fagyizó  3 – 1

Góllövők: Szita Róbert 1, Tóth Tamás 2, ill.:György D Zoltán 1.

Egy végig kiélezett mérkőzésen vágott vissza a tavaszi vereségért a Vése az Oázisnak, akik nem a legjobb felállásban tudtak kiállni, erre a mérkőzésre.
A kiegyenlített mérkőzésen a szünet vége előtt született gól, majd a folytatásban ismét a végére pörögtek fel az események, amelyben két perc alatt három gól is született, de a fagyisok csak szorosabbá tudták tenni a mérkőzést, mert a Vése végig vezetve, hozta a mérkőzést.

Feláldozhatók – Vásártér Falábúak 0 – 0

A feláldozhatók, most nem áldozták fel magukat, az enerváltan, s pontatlanul játszó Vásártér ellen. Mindkét félidőben remekül védtek a kapusaik, ha már ők nem tudtak segíteni, akkor vagy a kapufa, vagy a védők segítették ki őket. A falábúak egy szezonra való helyzetet hagytak ki, s a végén akár vereség is lehetett volna, de náluk is jól teljesített a kis kapusuk Jabó.

Ifikör – Segesdi Öregfiúk 3 – 1

Góllövők: Balog Dániel 3, ill.: Komáromi Dávid 1.

Feltartozhatatlan volt a mai napon az ifi csapat, akik már az első félidőben kétszer mattolták a Segesdet, akik vészkapussal tudtak kiállni. A folytatásban is a fiatalok tudtak gólt szerezni, pedig az ellenfelük is mindent megpróbált, de csak a végén sikerült gólt szerezniük, de ez már csak a smink volt az eredményen.

Tabella:

  1. Vásártér Falábúak 6   4  2  0   20 – 9     11   14
  2. Vése                    6   4  0  2   20 – 10   10   12
  3. Oázis Fagyizó      6 4  0  2   18 – 14   4     12
  4. Ifikör                    6 2  0  4   14 – 25  –11   6
  5. Feláldozhatók      6 1  2  3   11 – 16  – 5    5
  6. Segesdi Öregfiúk  6 0  2  4   10 – 19  –9     2

7. forduló
2019.09. 10.

18 : 00 Vásártér Falábúak – Ifikör
18 : 45 Oázis Fagyizó – Segesdi Öregfiúk
19 :30  Feláldozhatók  – Vése

Véber László