Ma reggel nem sokkal 10 óra után elkezdődött a megye középiskolásainak egyik nagy – ha nem a legnagyobb – rendezvénye a Somogy megyei „Aludj máskor!” 24 órás vetélkedő az „Aludj máskor, Somogy megye!”
A nagybajomi „ALTERNAIV” Ifjúsági és Kulturális Egyesület Pirka Mátyás vezetésével immár hatodik alkalommal rendezi meg a nagyszabású rendezvényt a Nagybajomi Sportcsarnokban.
A csapatok az előző évektől eltérően a Kossuth Lajos utcai parkolóban találkoztak. Ahonnan az előfeladatnak megfelelően „céges felvonulással” vonultak a sportcsarnokig.
Az utolsó métereket az utánpótlás általános iskolások sorfala között vidám hangulatban tették meg a felvonulók.
A résztvevők helyeiket elfoglalva meghallgatták az eligazítást.
Elhangzottak a rövid köszöntők, a rendezők bemutatták a zsűritagokat. A felszólalókat, zsűritagokat nagy ovációval fogadta a mintegy 450 fiatal.
Ezután a csapatok közötti téren a résztvevők készültek az előfeladatban megfogalmazott „termék bemutatóra”.
Az érdeklődők a lelátókról nézhetik a vetélkedőket. A rendezvény ma 22 órától holnap 5 óráig zárt.
Szeptember 30-án szombaton 9:00 és 10:00 óra között lesz az ünnepélyes eredményhírdetés és a rendezvény zárása.
A RENDEZVÉNY KÉPEI:
(A képek nagyításához az adott oldalt gördítse!)
- Plakát
- MEGHÍVÓ 1
- MEGHÍVÓ 2
- Vonulás 1 (Fotó: Farkas Balázs)
- Vonulás 2 (Fotó: Farkas Balázs)
- Könyvtár: BajomIfi – Fluffy álma (Közölte: Almáshegyi Szabina)
- Könyvtár: Egy Perczel (Közölte: Dömötör Andris)
- Könyvtár: Tollas Eötvös (Közölte: Putnoki Rita)
- Könyvtár: Jálics – Három okos lány (Közölte: Abai Angii)
- Műsor (Fotó: Király Lászlóné)
Csefkó Csefi Balázs 1. VIDEÓJA>>>
CSEFI Csefkó Balázs 2. VIDEÓJA>>>
Somogy Megyei Önkormányzat ALBUMA>>>
KZ
PRÓBA:
ALBUM:
1 visszakövetés