NagybajomFigyelő

Nagybajomi hírek oldala

ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2023. június 10.

Az elmúlt évek során birtokolt ökoiskolai címeket követően a 2022-23-as tanévben is sikeres pályázatot nyújtottunk be, melynek következtében a Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium elnyerte az Örökös Ökoiskola címet. A megtisztelő oklevelet 2023.06.09-én vehettem át iskolánk természettudományos munkaközösségének vezetőjeként Budapesten az ELTE Lágymányosi Campusában (köszönet a delegálásért intézményvezetőnknek, Wallinger Endrének). Ez a cím a Nagybajomban tanuló diákok, az iskolánkban dolgozó, tanító munkatársak és kollégák munkájának gyümölcse, intézményünk és egyben Nagybajom városának sikere, melyre büszkék lehetünk!

Kiss Krisztián

Kukorica mérése

Nem felejthetünk

NAGYBAJOMfigyelő:
2022. október 23.

A forradalom megemlékezői gyakran csak az októberi forradalom eseményeivel és az azt követő eseményekkel foglalkoznak.
Azonban minden történelmi eseménynek  megvannak a maga előzményei, melyek meghatározzák egyes emberek aktuális politikai megmozdulásokhoz való viszonyulását, nem csak a múltban, hanem a jelenben is. Ezért tartom alábbi írásomat a mai ünnep kapcsán is aktuálisnak.

 

INNEN-IDE

Emlékezem, tehát vagyok.

A Porcsa, Kiss hagyaték képeit nézegetve találkoztam a következő fényképpel, mely gondolatokat ébresztett bennem.
Ime a kép:

A kép egy szilvaszüreten készült.
Porrogszentkirály közepén az utca nyugati oldalán volt ük-szüleim portája (Porcsa Mihály és felesége sz. Lakatos Katalin). A telken két ház állt. Ezeket később Makárék – leszármazottjuk özv Kránicz Ferencné – és Gőbölösék vették meg. Ezeket a házakat két zsidó kereskedő bérelte az örökösöktől: Weiszék és Fridmannék. A házakhoz tartozó kerteket déd-mamámék művelték. Itt az „alsó kertben” készült a felvétel. A képen az egyik bérlő családdal déd-mamám, nagyapám, nagyanyám szedi a szilvát. A két zsidó család tagjai Varsányi (Weisz) Miska bácsi kivételével Auschwitzban „tűntek” el.
Az örökös családok közül a gyékényesiek Hortobágyra „kerültek”.  Kisebbik lányukat, mint „földbirtokos” lányt kicsapták a csurgói gimnáziumból. Abban a „megtiszteltetésben” részesült, hogy a gimnázium akkori igazgatója (Kincses) kísérte a gimnázium sugárúti kapujáig. A család másik idősebb része az unokával Putnokra menekült. A szentpáliakat Hortobágyra telepítették, fiatalabb nagybátyámat Recsken „őrizték”. Az idősebb fiuk Miska úszta meg, mert még a kitelepítések előtt Szombathelyre menekült, majd 1956-ban Kanadába emigrált.
Még családom járt legjobban. Nagyapám 1948-ban meghalt. Mamámat „szabotázsért” pár hónapra börtönbe zárták. (Az őszi vetésű gabonát – mivel télen kifagyott – kiszántatta és tavasszal vetette el tavaszi vetésű gabonával.) Déd-mamám, mamám ezek után rokonokhoz Ötvöskónyiba menekültek.

Innen visszaköltöztek Szentkirályra a ház agyaggal „sikált” füstös konyhájába a disznó ól mellé, ahol valamikor a disznóknak főzték kotlában a krumplit. Ez mégis csak jobb, mint Árkus-tanyán a trágyával teli birkahodály, a recski priccs, vagy Auschwitz gázkamrái.

Míg a nagy házba beköltöztek a katonák, akik a szobákban éjszaka szalmán feküdtek és napközben építették Titó ellen a déli védvonalat. (Amikor 1953 után visszaköltözhettünk a lakásba alig tudtuk a padlórésekben meghúzódó bolhákat kiirtani.) Aztán az istállókat elfoglalta a TSZ. Ekkor felszólították dédit és nagymamát, hogy költözzenek el a füstös konyhából is, mert a kulák és a TSZ marha nem lehet egy udvarban. Mi közben menekültünk. Az alsó tagozatot négy helyen végeztem el.

Nagybajom, 2022. május 22.

Kiss Zoltán

U.i.:
Ennek a történetnek látszólag semmi köze nincs Nagybajomhoz. Ha csak az nem, hogy az írója életének legnagyobb részét itt élte le.
Az egész országban meg van minden családnak a maga története. Itt Nagybajomban is. Ezek a történetek aztán befolyásolják az élethez való viszonyainkat.

ERDÉLY anno

NAGYBAJOMfigyelő:
2022. november 03.

Emlékezem, tehát vagyok

A Csurgó járás kb. 1970-ben szűnt meg. Ekkor a járás művelődési osztályát Péntek Károly vezette. A művelődési osztály gazdasági igazgatója Cselényi János volt, akiről Bertók László költő is megemlékezik egyik önéletrajzi művében. János bácsi takarékos ember volt. A járás megszűnésekor az osztály maradvány pénzéből egy kedvezményes utat szerveztek Románián keresztül  Bulgáriába, a járás pedagógusai számára. Az út szervezésében részt vett Nagy Árpád, felhasználva szliveni kapcsolatát, mely 1945-re nyúlt vissza. Aki ismeri a háború csurgói történéseit tudja, miről van szó. Aki nem járjon utána.

Utunk Erdélyen keresztül vezetett. Nagylaknál léptük át a magyar-román határt.

Idegenvezetőnk egy siófoki kolléga volt, aki beszélt németül. Az utazási iroda a Siótur volt. Két gépkocsivezetővel utaztunk. Volt olyan nap, hogy 24 órát vezettek. Az egyik gépkocsivezetőnk Kovács Péter csurgói autóbuszvezető volt, akinek első házasságából származó gyermekeit Csurgón, a második házasságból született gyermekeit Nagybajomban tanítottam. A nagybajomi temetőben nyugszik.

– Abban az időben nagyon kevesen látogattak Magyarországról Erdélybe. Az utazási iroda úgy szervezte a vissza utat, hogy a Vaskapunál lépjük át a bulgár-román határt. Szófiában tudtuk meg, hogy itt nem engedik keresztül az autóbuszokat. Hajnalba indultunk Szófiából és Bukaresten keresztül másnap hajnalban érkeztünk „éjszakai” szálláshelyünkre, Temesvárra. Megkíséreltük az utat a Duna mentén a Román-alföldön keresztül, de olyan – szinte járhatatlan – volt, hogy kénytelenek voltunk visszafordulni és a hosszabb utat választani. –

Amint átléptük a magyar-román határt megcsapott bennünket a román benzin, gázolaj kipufogógázának semmire sem hasonlítható szaga. A románok a határon beültettek hozzánk egy „idegenvezetőt”, akit  a románon kívül franciául beszélt. Nem hiányzott idegenvezetése, mert meggyőződésünk szerint azt a feladatot kapta, hogy bizonyítsa, Erdélyben nem élnek magyarok. Ambrus Zolinak volt egy Magyarországon tanuló orvostanhallgató ismerőse, aki velünk utazott haza. Ő volt az, aki ellátta Erdélyben az idegenvezetői feladatokat. A román idegenvezető meg akarta tiltani, hogy megálljunk a segesvári emlékmű mellett. Majdnem kidobtuk. Kolozsváron bemutatta autóbuszból a James-Bólyai egyetemet, mint román egyetemet.
Nagyváradon a Sebes-Körös partján álltunk meg, ahol egy épület előtt hatalmas sorok álltak étolajért. Hallva, hogy magyarul beszélünk megszólított bennünket egy nyugdíjas postai tisztviselő, aki azt mondta Kádár eladta Erdélyt  Csaucseszkunak.
Kolozsváron a Szamos parti frissen épült körszállóban volt az éjszakai szállásunk. Este lementünk az étterembe, ahol meghallva a magyar szót a cigányok el kezdték húzni „Szép város Kolozsvár…” és a többi magyar számaikat is.
Kolozsvárról kifele hajtva megelőztünk egy szénásszekeret. Látva a buszon a Siótur feliratot gazdája vidáman kurjantotta utánunk „MAGYAROOK”.
Marosvásárhelyen ebédeltünk. A magyar pincérek fényesre kopott, viseltes mellényükben nem mertek hangosan szólni hozzánk.
Brassóban a románok majd megverték azt a borítékos sorsjegy árust, akitől nyertes szelvényt vásároltunk.
Egy magyarul beszélő asszony odajött hozzánk, aki azt panaszolta, hogy hetek óta nem hallott magyar szót. (Most már tudom, nem igaz – valószínű provokátor volt.)
Utolsó étkezésünk Temesváron volt egy étteremben. Szokás szerin a felszolgálók nem mertek magyarul beszélni velünk. Aztán a kézilányok kihozták a buszhoz az úti-csomagokat. Megeredt a nyelvük magyarul. Elnézést kértek a pincérek nevében, hogy nem beszéltek velünk magyarul. Elmagyarázták miért.
Utolsó ekkori emlékem az aradi vesztőhely a obeliszkkel. Egy kopárrá legelt birkalegelő.

Néhány szóban erdélyi emlékeim:
Apám kitűzője, melyet Erdély visszafoglalásáért kapott. Valahol a Mezőségben állomásoztak. Abban a községben akkor már csak románok éltek. Mert a magyar uraknak kellett az olcsó román munkaerő. A Regátból beköltöztették őket.
Keresztapám Kolozsváron szerzett tanári diplomát valamikor az 1940-es évek elején.
Az Erdélyi Szépmives Céh könyvein nőttem fel.
Előbb olvastam Tamási Áront, Nyírőt, Wass Albertet, Szerb Antalt, mint Jókait.
Menyem székely leány. Unokám félig székely legényke.
Azóta többször voltam és ma is kívánkozom Erdélybe. Menyem családja Gyergyóalfaluban él. Kedves, hozzánk is nagyon ragaszkodó emberek. Jól emlékszem arra, amikor alkalmaztuk a Temesvárról érkező akcentussal beszélő Bíró Julikát, aki azóta az egyik nagybajomi intézmény megbecsült vezetője.


Nagybajom, 2022. szeptember

Kiss Zoltán

„VEGETA. Podravka juha dodak jelima”

NAGYBAJOMfigyelő:
2022. október 02.

Emlékezem, tehát vagyok.
(Wegeta = zöldségek)

Minap találtam  egy képet és egy bejegyzést egy nagybajomi oldalon, mely megnyitotta az emlékezés morzsáit.

Emlékeim bővítve a családi emlékezettel több, mint egy évszázadot ölelnek át.

Inkább sejtve, mint ismerve felmenőim életterét (Pl. Kiss, Loncsár, Porcsa, Vorga, Biacs) születhettem volna horvátnak, talán töröknek, vendnek, de magyarnak születtem. A falumban ismertem  Zrinszkiéket.

Ahogy számomra ismerős Légrád, Kapronca, Gola Gotalovo, Zsdála, ha nem is annyira, mint Őrtilos, Szentmihályi-hegy, Látóhegy, Zákány, Zákánytelep, Gyékényes, Berzence, Somogyudvarhely (csak néhány a sok közül).

Sok faluba áthallatszik a szomszéd települések harangja, a kakaskukorékolás, de a délszláv háború alatt az asszonyok jajveszékelése is (Somogyudvarhely-Zsdála). Majd lestem Szentkirályon az almafáról, amikor valahol Horvátországban felrobbant a lőszerraktár (nem csoda még Kaposváron is hallották).

Vezetve a lovat Szentkirályon az Alsó-kertből láttam a Varasdi hegyeket. A kocsis szülőföldje iránt epekedett.

Magam előtt a kép, ötévesként látom, hogy a lelőtt katonát a dzsip hűtőjén kiterítve hozzák a határról Gyékényesen. Középiskolás koromban Szentkirályon a Templom-alatt háromszor is át kellett emelni a talicskát permetezés közben a futóárkokon, melyek arra volta hivatottak, hogy megállítsák „Titó láncos kutyáit”, vagy a buszból láttam az avasi árkot, melyet tankcsapdának mélyítettek.

Valamikor a hatvanas évek közepén vásároltuk első televíziónkat. Több csatornás igazi négy lábon álló bútordarab lett szobámban. Orion készülék volt.
Antenna nélkül lehetett vele fogni néhány horvát csatornát. Ahhoz már komoly antennára volt szükség, hogy foghassuk a kabhegyi, vagy a pécsi adást. Antennával a grátzi adást is tudtuk nézni.
Pécsen egyik szobatársamtól hallottam egy szép szót: „kereszttestvér”. A televíziót Lőrincz Sanyi vásárolta, aki gyermekként szüleitől elszakítva Gyékényesről menekülve lett előbb putnoki, majd keszthelyi lakos és TV szerelő. Vásárláskor azon nyomban beépítette a „nyugati” hangot. Ha jó képet akartam nézni a zágrábi TV-t kapcsoltam. Számtalanszor hallottam és láttam a hirdetést. Belém égett: „Vegeta. Podravka juha dodak jelima”, anélkül, hogy tudtam volna mit jelent.

Vasutas dinasztiából származom. Berzencei második gyerekként nagyapám az akkor terjeszkedő vasútnál helyezkedett el, A monarchia alatt állomásfőnöksége a zágrábi lett. Utazó vasutasként (fékező) szolgált Fiumétől Budapestig, Zágrábtól Brassóig. Édesapám első gyermekként Zágrábban született. (V Zagreb. Vlaska ulica devet deszet csetri/a. Öt éves koráig horvátul jobban beszélt, mint magyarul. Nagyanyám beszélte a horvát konyha-nyelvet, míg nagyapám, apám visszaemlékezése szerint, egy szót se tudott horvátul. Apám előbb rúgta a labdát horvát pajtásaival egy zágrábi grundon, mint jóval később jó focistaként Nagyatádban (1927-től). Még közeli ismerősei is kevesen tudták, hogy községi vezetőként még ma is meglevő somogyi focipálya építése köthető munkásságához A Porrog-Porrogszentrirályi (nem tudom meddig – lesz focipálya – , de a temetőből most is őrzi) és a Gyékényes falusi.

1912-ben költöztek nagyszüleim Zákánytelepre az egyik vasutas kaszárnyába. Apámat még négy testvére követte. Az I. világháború kitörésekor nagyapám, mint fűtő mozdonyvezető társával az utolsó „géppel” menekítették a zágrábi személypénztár bevételét Gyékényesre. A mozdony előtt maguk állították a váltókat. Közben a csetnikek lőttek rájuk.

Emlékeim szerint először élővízben a Drávában fürödtem. Apám a Dráván nőtt fel, társaival többször átúszta azt. Nagyszüleim szinte biztos nem tudtak róla. Rendkívül veszélyes volt. Csak a Jóisten mentette meg őket, hogy a Dráva forgói ne húzzák őket halálba.

A II. világháború után lett édesapám Gyékényes főjegyzője. A jegyzők számára a Dráva mellé valahol az akkor még légrádi állomás és Murakeresztúr közé kirándulást szerveztek. Csepel tehergépkocsival mentünk. Amint levettek bennünket az autóról a kb. 3-4 éves Szabó Anti a Drávába szaladt. Egy jegyzőtárs hosszúnadrágban ment utána és mentette ki őt a vízből.
Ekkor kb. 1948-at írtak, még nem beszéltek „Titó láncos kutyáiról”.
A túloldalon lovakat fürösztöttek a Drávában. A távolban talán a Mura torkolata látszott a Mura híddal.

A történelmi századok összecsiszolták a horvát és magyar népet, bárhogy vélekedett erről az aktuális politika. Két szomszédos népet a határok nem, csak a politika tudta kettéválasztani.

A Loncsár vezetéknév gyakori horvát név. Nagyanyám leánykori neve Loncsár Anna. Annak a gimnáziumnak az igazgatója, amelyik a délszláv háború alatt Kaposváron működött Anna Loncsár volt.

Amikor a horvát labdarugó-válogatott valamely ország válogatottjával játszik, nem kérdés, kiknek szurkolok. Örülök sikereiknek.

Nagybajom, 2022. október 02.
Kiss Zoltán

 

 

 

 

MÁSODÁLLÁS

Képviselő-testületi ülés – 2022. szeptember 26.

 

 

 

 

 

 

 

ÁLLÁS – Agrár Zrt. Nagybajom

UTCAFÓRUM-SOROZAT

Legyen a szeptember a beszélgetések hónapja!
Utcafórumra hívom Önöket! Jöjjenek, találkozzunk, beszélgessünk az egyes utcákban felmerülő problémákról, megoldási, fejlesztési lehetőségekről!

Pirka Mátyás polgármester
 
 
 

Kaposvári Női Röplabda Club Nagybajomban

NAGYBAJOMfigyelő:
2022.augusztus 28,

Tegnap a Kaposvári Női Röplabda Club Nagybajomban tartott csapatépítő programot. Kilátogattak a halastóra, majd a kemencéknél készítettek langallót.

Meló Edina

 

2 / 283 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén