NAGYBAJOMfigyelő:
2014. március 24.
Az elmúlt napokban elektronikus levelet kaptam Bertók Lászlótól, melyben többek között ezeket írja: …”Látván, hogy milyen eleven Nálatok Csokonai emléke, jutott eszembe, hogy a róla szóló könyvemben (Így élt Csokonai Vitéz Mihály. Bp. Móra Kiadó, 1973) valaha több oldalnyit írtam a költő nagybajomi esztendejéről, Pálóczi Horváth Ádámmal és Sárközy Istvánnal való kapcsolatáról.”…
Most ennek a könyvnek egy részét teszem közzé. A képek a mű 1973-as kiadásából valók, melyet még annak idején a csurgói könyvesboltban vásároltam 15,- Ft-ért*. A szöveget az elektronikus kiadásból másoltam.
*Annak idején 15,-Ft kb. egy havi fizetésem század része volt.
Kiss Zoltán
ÍGY ÉLT
Csokonai Vitéz Mihály
Írta: Bertók László
5. „A rengeteg Somogyságban”
(Részlet)
…Egyik napfényes tavaszi reggelen parasztszekér állt a hedrehelyi tanítólakás elé. Szokolai Dániel felsegítette az ülésre barátját, és elindultak Nagybajomba, Pálóczi Horváth Ádám látogatására. Pálóczi Horváth és Csokonai még 1792-ben verses levelet váltottak, s Kazinczy volt, aki „enyv gyanánt fogta össze” őket. Ismerősként köszöntötték egymást.
Pálóczi Horváth az idősebb és nevesebb költő. Amellett jogász, teológus, mérnök, csillagász, valóságos polihisztor. Mindennek a tetejébe még jó gazda. Birtoka, földje van, amiről Csokonai csak álmodozott. Még aznap este bemutatja vendégét sógorának, Sárközy Istvánnak. Sárközy irodalomkedvelő bajomi földbirtokos, aki maga is levelezett Kazinczyval.
Csokonai egyik napról a másikra olyan társaságba kerül, ahol jó bor és pálinka mellett irodalomról, politikáról folyik a szó. Nem győzi dicsérni Sárközy könyvtárát, ahol a francia felvilágosodás íróinak, Diderot-nak, Voltaire-nek a könyveit is ott találja. Persze Sárközy messze áll az ő jakobinus indulataitól, de a németeket vele együtt szidja, s lelkesedik a franciákért.
Pálóczi Horváth Ádám
(1760-1820)
harmincéves korában
A költőt hamar megszereti. Kéri, költözzön át hozzá Hedrehelyről. Akár holtáig ellakhat nála. Csokonai belátja, hogy az alispánjelölt földesúr sokkal inkább képes a vendéglátásra, mint a hedrehelyi tanító, s az sem megvetendő, hogy Nagybajomban könyvek és irodalmárok társaságában élhet. 1798 júniusában átköltözik Sárközy Istvánhoz. Kisebb-nagyobb megszakításokkal majdnem egy esztendeig lakik nála.
Június végén a házigazda és a somogyi nemesség nagy ünnepre készül. Július 4-én fogják beiktatni Kaposvárott a főispáni székbe gróf Széchényi Ferencet. A név hallatára Csokonai felüti a fejét. Széchényi Ferenc? Az egyetlen főúr, aki két esetben pénzzel támogatta. Itt az alkalom, hogy újra lekötelezze. Gyorsan megírja A haza templomának örömnapja című költeményét, Sárközytől pénzt kér, és Pécsre utazik, hogy kinyomtassa. Amikor a beiktatási ünnepség napján átnyújtja Széchényinek, száz forintot kap.
Végignézi Kaposvárott a nemesek bevonulását, a beiktatási ceremóniát. Gratulál házigazdájának, aki
A Sárközy-ház
Nagybajomban
Széchényi mellett alispán lett. A tőle kapott díszmagyarban az esti bálon is részt vesz. Sürög-forog az úri gyülekezetben, s hogy valamivel viszonozza a vendéglátást, hirtelenjében újabb alkalmi költeményt szül. Ezzel Széchényi Ferencnének tiszteleg, s ötven forint üti a markát.
Július 7-én utaznak vissza Nagybajomba. Ott a házigazda feleségének neve napját ünneplik. Mit tehet a vendég? Őt aztán igazán illik felköszöntenie. Pedig sokallja már az alkalmi versgyártást. Humorosan szövi bele véleményét a köszöntőbe:
Mennyi volt a pécsi várban,
Mennyi itthon s Kaposvárban
Fáradságom és bajom!
Alig jövök meg amonnan,
S már letett lantom újonnan
Felparancsolja Bajom.
(T. N. nádasdi Sárközy Istvánné… tiszteletére)
…Alkalmi verset addig is, később is sokat írt. Különösen Somogyban, ahol a vendéglátó uraságok szinte elvárták a köszöntőket. Mással fizetni nem tudott, így szolgálta meg az ellátást. Alkalmi verseit nem sokra tartotta. Amikor néhány év múlva annyira megszaporodtak, hogy kötetet állíthatott össze belőlük, a bevezetőben így minősítette őket:
„Én magam is megvallom, hogy ennek a gyűjteményemnek nagy részét nem azért adom ki, mintha
A kisasszondi Csokonai-bükkfa 1912-ben.
A hagyomány szerint alatta írta Csokonai
A magánossághoz című versét
azokat a múzsákhoz méltónak tartanám. Egy része lát azért világot, hogy magam is érzem róla, hogy valósággal poétai darab; más részét néhol-néhol képenként, helyenként tartom poétainak; vannak olyan poémák benne, amelyeket a tárgynak nevezetes volta miatt, vagynak olyanok, amelyeket tiszteletből vagy háládatosságból, vagynak, amelyeket parancsolatból nyomtatásra adtam… Nincs nagyobb rosta az időnél… Elég van ebbe az én könyvembe olyan, amit magam is csak az ő számára tartok.”
Egyelőre nem menekülhet. Sárközy István bemutatja a rokonságnak. Elviszi anyjához és öccséhez Kisasszondra, el Sárközy Lászlónéhoz Kiskorpádra. Kisasszondi kirándulás emlékét őrzi a költő egyik legszebb verse, A magánossághoz. „Ha mások elhagyának is, ne hagyj el” – fohászkodik a magányhoz, amely egyedüli „mentsvára a magán szomorkodóknak”, kerüli a királyok udvarát és a kastélyokat.
Hiába a szíves vendéglátás, az úri ceremóniák, a költő nem csinálhatja, amit szeretne. Vendéglátói többsége abban látja a költészet feladatát, hogy mulattasson, alkalmi eseményeket zengedezzen. S ki kíváncsi a kastélyokban az ő bánatára? Megfeneklett terveire? Lillára? Újra rádöbben, hogy egyedül van. Hova menekülhetne, hol sírhatná el keserveit, ha nem a természet ölén:
Itt a magános vőlgybe és cserében
Megfrisselő árnyék fedez,
A csonka gyertyánok mohos tövében
A tiszta forrás csergedez.
A versben megörökített kisasszondi cserfák, bükkfák, gyertyánfák alatt Rousseau tanítványa áll. Amit a társadalomban, az urak között nem tehet, itt, a természetben megteheti:
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
S a semmiből világokat.
Egy évvel korábban, oldalán Lillával, még reménykedett. Most, 1798 nyarán legszívesebben otthagyna csapot-papot. Augusztus 4-én lehangolt, keserű levelet küld Nagybajomból Erdélybe, Aranka Györgynek:
„Nálunk nem a hazának fiai változtak el, hanem… egyéb – – – Boldog vagy óh kisded Erdély!… Vajha tihozzátok, Bethlen fejedelem tartományának nagylelkű polgárai! – vajha tihozzátok csak egyszer béutazhatnék… Hányt engemet a szerencse tulajdon hazámba és tulajdon hazámért… és egyedűl az nyugtatott engemet s az serkentgetett eddig, az ébresztett a munkára, hogy, ha nem telt is, akartam, ha másért nem is, legalább a jövendőért… Néktek örűlni fog a jövő – ama késő – emberi nyom, mi rajtunk pedig szánakozik.”
Sárközy István nagybajomi földbirtokos. Közel egy éven át az ő vendége volt Csokonai
Pálóczi Horváth Ádámnak és Sárközynek bizonyára elmondta ezeket a gondolatokat. Ilyenkor azonban rendszerint előkerült a pálinkás vagy boros üveg, s népdalok, régi magyar énekek dúdolgatása közben nyugtatgatták: úgysem tehetünk semmit. Horváth Ádám sosem hallott somogyi népdalok dallamára tanítja. Teheti, mert több százat gyűjtött össze. Csokonainak sem kell szégyenkeznie. Már 1796-ban háromszáz dalból álló gyűjteménye volt. A hangja rossz, de a spinéten legtöbbször ő kíséri a többiek éneklését.
A politikai tehetetlenség érzése és a népdalok példája irányítja tollát, amikor népies verseket kezd írni. Ekkor készül el a Parasztdal, majd a Szegény Zsuzsi, a táborozáskor és a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz, hogy csak a legismertebbeket említsük. Ezeknek a verseknek ízes népi humora, népdal formája, népies kifejezései, friss paraszti népiességük jelzik az utat, amelyen Petőfi majd nagy költővé válik. Mintha őt hallanánk a Parasztdal strófáiból:
Füstöl, galambom! füstöl a
Kéményetek;
Mert tán bizony nagyon alá
Tüzeltetek,
Héj, héj, az én szívembe is
Nagy tűz vagyon;
Héj, héj azért sohajtok én
Ilyen nagyon.
1798–1799 telében járunk. Csokonai, ha megunja a nemesi kastélyokat, szegényebb barátaihoz menekül. Szokolai Dánielhez Hedrehelyre, Kis Bálinthoz Csökölybe. A bor ott sem hiányzik, s neki van tehetsége az uraknál látott-hallott fonákságok megidézéséhez. A volt iskolatársak dülöngélnek a nevetéstől, ha egy-egy németeket majmoló uracskát vagy pipiskedő dámát kifiguráz.
Ezen a télen írja meg Csökölyben és Hedrehelyen vidám hőskölteményét, a Dorottyát, a játékosan mulatságos eposzt, melyet alcímében „furcsa vitézi versezet”-nek nevez. A pártában maradt vénlányok Dorottya vezetésével szövetségre lépnek, hogy egy farsangi mulatság alkalmával
A Dorottya első kiadásának címlapja.
Az egyetlen eredeti mű, amely a költő életében megjelent
meghódítsák maguknak a házasságtól húzódozó agglegényeket. A csúf dámákat persze most sem akarja elvenni senki. Az eposzok régi törvénye szerint az istenek lépnek közbe, s miután Vénusz ifjú lányokká varázsolja a néniket – a „furcsa vitézi versezetben” –, mindegyik megtalálja a maga párját.
A csúfondáros humor és vidámság „kútfeje – ahogy Csokonai írja – az, hogy a történetet, amely magában nevetséges, úgy adom elő, mint nagy és fontos dolgot”. A „nemzeti visszaéléseket”, a nemesek magyartalanságát és tudatlanságát kívánta kigúnyolni. Felvonultatja kortársait, akárcsak a Tempefőiben, de a gúny itt elsősorban a női nem ellen irányul.
Költő is szerepel a hőskölteményben. Alakjában nem nehéz Csokonaira ismerni. A karneváli mulatságra csilingelő társaság, amely éppen úgy vonul be Kaposvárra, mint 1798. július 4-én a főispáni beiktatásra, a költőt fel sem veszi a szánra. De ahogy annak idején Széchényi Csokonait, Dorottya az eposzbéli költőt jutalmazza meg. Földet is ad neki, amire Csokonai egész életében vágyakozott. Íme végrendeletének öt sora:
…Minthogy, amint mondják, eddig minden nagyok
Üresen bocsáták: néki fundust hagyok.
Lencseni kertemet mezei házommal,
Minden bankóimat az egész smukkommal
Adják néki: ebből holtig elverselhet…
A vígeposz nemcsak a csökölyi és hedrehelyi cimborákat fakasztotta humorra, hanem a környékbeli nemesi házak lakóit is. A sikeren felbuzdulva egyre élénkebben foglalkoztatja az Árpád fejedelemről és a honfoglalásról szóló nagy nemzeti eposz terve. Az elejét még Sárospatakon megírta. Ha egyszer valami vagyonhoz jut, vagy eddigi írásait kiadhatja, semmi mással nem akar foglalkozni, csak vele. Van-e remény erre? Somogyban úgyszólván semmi! Ehet, ihat, Sárközynél akár holtáig ellakhat, de sem a Dorottyában megidézett „fundust”, sem a rég vágyott kiadót nem hozza eléje a szerencse. Csupán egy átmeneti állást kínálnak fel neki, s még egyszer tanár lesz.
Bertók László: ÍGY ÉLT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY Budapest, Móra Könyvkiadó 1973. p. 133-143.
Bertók László: ÍGY ÉLT CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY Budapest, Digitális Irodalmi Akadémia © Petőfi Irodalmi Múzeum 2011. p. 132-142.
1 visszakövetés