NAGYBAJOMfigyelő:
2014. május 1.

Nagybajom arculata az elmúlt tíz év során sokat változott. Városiasabbá vált. A városi arculat kialakításában az alapot azonban azok a polgári jellegű épületek adják, melyek jelentős részét a Fő utcában és a Kossuth Lajos utcában a zsidó lakosság építtetett. Ezek egy része megújulva adja a település mostani városi hangulatát is.
Nagybajom sokat veszített zsidó lakossága elvesztésével. Az Ő emléküket idézze a következő írás.
(Tudományos igényességgel „A nagybajomi zsidóság történeté”-t szakdolgozatában – Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely, 2009 – a kutasi Pap Mária dolgozta fel , aki jelenleg a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola tanára.
A Nagybajom Figyelő olvasói számára ő foglalta össze három fejezetben a nagybajomi zsidóság történetét.)

 

A NAGYBAJOMI ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE

Írta: Pap Mária

Somogy vármegyében a 19. század közepén szinte minden településen éltek zsidók. Egyes helységek felemelkedésével demográfiai változások figyelhetők meg: a nagyobb kereskedelmi központokban egyre többen, míg a kisebb falvakban egyre kevesebben maradtak vagy telepedtek meg. A második világháború szörnyűségeit, a soát azonban kevesen élték túl mind a nagy létszámú centrumokban, mind a kisfalvakban.

1. A kezdetek

A Somogy megyei zsidóság történetét a 18. század kezdetéig homály fedi, az 1700-as évek elején készült összeírásokban is csak elvétve szerepel egy-egy somogyi izraelita. Ez azzal magyarázható, hogy bár Magyarország területére négy bevándorlási hullámban érkeztek „Mózes hívei”, somogyi zsidóságról csak a negyedik szakasszal kapcsolatban beszélhetünk, amely a török kiűzésével párhuzamosan, az ország újbóli benépesítésével kezdődött meg.
Nagymértékben hozzájárultak a kései megjelenésükhöz a gazdasági tényezők: Somogy megye távol esett azoktól a kiemelkedő kereskedelmi útvonalaktól, amelyek mentén a század elején megjelenő zsidóság letelepedett, ebből kifolyólag nem voltak olyan piaci központok, amelyek biztosíthatták volna a megélhetést és a vagyonszerzést.

A szomszédos területekről, elsősorban a Vas megyei Rohoncról érkező, különféle árucikkeket behozó és azokkal házaló zsidók 1725-től telepedtek meg Somogyban. Viszonylag nehezen szánták rá magukat arra, hogy székhelyüket más településre tegyék át. Rohonc a 19. század elejéig négy dunántúli vármegye, Vas, Zala, Somogy és Tolna zsidóközösségei központjának számított.

A letelepült somogyi zsidók rövidesen bekapcsolódtak a gazdasági életbe. Többnyire földesúri kocsmák, boltok, vendégfogadók, mészárszékek árendásai, azaz bérlői lettek, emellett kereskedtek és valamilyen iparűzésbe fogtak. Egy 1746-ban készült összeírás szerint már 38 somogyi községben említettek hospitesként zsidó családfőket, akiknek száma elérte a 60-at. Ekkoriban még többnyire elszórtan telepedtek meg: ketten-ketten laktak Babócsán, Berzencén, Endréden, Kéren, Kéthelyen, Kőröshegyen, Kötcsén, Lellén, Marcaliban, Mernyén, Nagybajomban, Szóládon, Tabon, Tapsonyban és Torvajon.
Ezen összeírás alapján elmondható, hogy a zsidóság betelepülése Nagybajomba a 18. század derekán kezdődött meg. Az első beköltözők Lébely Mihály és Jakub Mózes voltak.

1749-ben már 75 zsidó család lakott a vármegyében, közülük még mindig többen kötődtek Rohonchoz. Ebben az évben az ottani hitközség kimutatása alapján Somogy megyében 14 rohonci család kereste kenyerét, akik Csurgón, Nagybajomban, Marcaliban, Segesden, Babócsán, Igalon, Igal mellett, Büssün és Toponáron éltek, és volt még 3 zsidó, akik hol Somogyban, hol Zalában tevékenykedtek.
Az 1761-es adatok szerint 4 zsidó élt Nagybajomban.

Pár évvel később, 1767-ben már 516 somogyi adófizető zsidóról számolt be a vármegye Mária Terézia 1767. május 16-án kiadott, a türelmi adó megállapítására szolgáló rendelete. Az összeírás kilenc településen jelzett 2, két helységben, Marcaliban és Nagybajomban 3, és csak Szilben 4 családfőt, de valószínűleg ennél a számnál nagyobb volt a létszámuk.

A 18. század második felétől Somogyban is megfigyelhető a zsidóság lakóhely szempontjából bekövetkező elkülönülése az adott település társadalmától, mivel közösségeik elsősorban az árendás házak körül szerveződtek. Szépen kimutatható ez a jelenség Nagybajomban is, ugyanis az itteni, többnyire iparral és kereskedéssel foglalkozó zsidók a 18-19. század fordulóján a katolikus és a református templomot összekötő utcában, a mai Kossuth Lajos utcában kezdtek el tömörülni, amiről az utca századfordulón épült erősebb, magasabb, főként üzlethelyiségeknek kialakított, kirakatos házai is tanúskodnak.

A 18. század végére a demográfiai változásoknak köszönhetően szükségessé vált a somogyi zsidóság közösségformálásának részletesebb szabályozása. A megyei zsidóság vezetőinek feladata volt az adók beszedése és adminisztrálása, valamint gondoskodniuk kellett az özvegyekről és az árvákról.
A zsidók létszámának gyarapodásával megkezdődött a helyi közösségek kifejlődése is. A források alapján a 18. században még csak csíráiban bontakoztak ki Somogyban a zsidóság szervezett igazgatású közösségei. A 18. században még csak elvétve találkozunk a közösségek bíróival. A bajomi zsidók különálló közösségének alapítóit és első elöljáróit név szerint is ismerjük: Lang József, Braun Leó, Krausz Ábrahám és Steiner Ignác kereskedők.

A 18. század végére a somogyi zsidóságnak Szigetvár, Tab, Toponár, Marcali, Szil és Nagybajom volt a központja, vagyis a község már a hat legnagyobb zsidóközösség közé tartozott. Nagybajomban 1800-ban már 25 családfőt írtak össze, így összesen 62 zsidó lakosa volt a községnek.

Az 1815. évben hozzávetőlegesen 2639 zsidó élt a megyében, közülük 30 család, együttesen 148 személy Nagybajomban.

Az izraelita közösség gyors ütemű létszámnövekedésének köszönhetően már 1820 körül a bajomi zsidók és Széchenyi gróf adományából felépült a zsidó mester, a kántor háza telkén a falu zsinagógája. Minden valószínűség szerint az épület 1864-re leégett, mivel az izraelita hitközség elöljárói ebben az évben lépéseket tettek a templom „felépítésére”. 1878-ban sikerült újjáépíteniük az imaházat, de mikvével szinte biztosan nem rendelkezett a bajomi zsidóság.

A 19. század elejétől a zsidó közösség élén az öregbíró állt, akit munkájában a zsidó kisbíró segített. Az öregbírói tisztséget 1846-ban Menczer Jakab, a kisbíróit pedig Lang József töltötte be.
A somogyi zsidóság tisztviselőit azért is nehéz megnevezni, mert a vármegyei hivatalnokok nem tudták egyértelműen meghatározni őket és nem egy esetben a világi közigazgatás fogalmait alkalmazták a zsidó tisztségekre.

A 19. századtól Somogyban zsidó anyakönyvi kerületek működtek Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Szigetvár, Lengyeltóti, Csurgó, Tab, Ádánd, Szil és Nagybajom székhellyel, ahol a megbízott anyakönyvvezetőknek is végre kellett hajtaniuk az anyakönyvek vezetésére vonatkozó előírásokat. 1850 körül ideiglenesen rabbi is működött a településen.

A bajomi zsidóság létszáma 1828-ra elérte az összlakosság 6%-át (3080 lakó közül 193 fő), és néhány évtizeden keresztül az össznépesség növekedésével együtt haladva ezen a szinten tudott maradni.

Az 1841. évi eredmények szerint a zsidó népesség 33%-a öt településen lakott: Tabon, Szigetváron, Szilben, Nagybajomban és Toponáron.

1844-re a megyében élő 5580 zsidó közül 49 családfő nevét ismerjük és összesen 219 zsidó személyt írtak össze a 3183 lakosú Nagybajomban.

1851-ben háromszázat meghaladó népességet jegyeztek fel Szigetváron (385) és Kaposváron (379), Nagybajomban 291, Nagyatádon pedig 231 zsidóról számolnak be az összeírások. Nagybajomban, ha a zsidók arányát vizsgáljuk, az összlakosság 10,1%-át alkották a zsidók.

A nagybajomi zsidóság 1856-ig a kaposvári izraelita hitközséghez tartozott, addig a megyeszékhelyen történt az anyakönyvezés is. Nem egyszer hanyagul vezették ezeket az okiratokat, Nagybajom esetében viszont a különválás után Schlesinger Ignácnak, a zsidó iskola tanítójának és megbízott anyakönyvvezetőnek köszönhetően a máig fennmaradt anyakönyvek pontosak és hiánytalanok. Nagybajom anyakönyvi területéhez tartozott Bodrog, Csombárd, Kisasszond, Kiskorpád, Mezőcsokonya, Somogysárd, Újvárfalva és Vrácsik.

Az 1858-as adatokat vizsgálva megállapítható, hogy bár az 1851-es népszámlálási adatokhoz képest emelkedést mutat a nagybajomi zsidóság lélekszáma, a hét évvel korábbi feljegyzésekhez viszonyítva visszaesett a zsidóság aránya, mindössze 8,4%-ról beszélhetünk, vagyis a mezőváros kiszorult az első tíz helyről. A változásoknak több oka is volt: a belső migráció kiszámíthatatlan folyamata, a természetes szaporodás, az egyes települések gazdasági szerepének átalakulása, az infrastruktúra.

Folytatás következik

2. A nagybajomi zsidóság fénykora