NAGYBAJOMfigyelő:
2014. május 13.

A NAGYBAJOMI ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE

Írta: Pap Mária

1. A kezdetek

2. A nagybajomi zsidóság fénykora

A bajomi zsidók létszámának növekedésével nyilvánvalóvá vált, hogy egyre inkább bekapcsolódtak a település életébe is. A Somogy című folyóirat egy 1868-as hírében arról számol be, hogy a nagybajomi izraeliták megünnepelték polgári egyenjogúságukat. Az ünnepélyen beszédet mondott a kaposvári és a marcali rabbi is. A rendezvényen fellépett a kaposvári izraelita kórus. 1870-ben 396 izraelita lakossal bírt az 1859 óta városi rangra lépett Nagybajom. Ugyancsak a Somogy tájékoztat az emancipáció egy évvel későbbi eredményéről, amely szerint Nagybajomban az izraelita Braun Józsefet választották városbíróvá. 1881-ben Bőhm Ignácot a hitközség elnökévé, Menczer Lipótot helyettes elnökké választották. 1881-ben ismét Schlesinger Ignácot tették meg jegyzővé és anyakönyvvezetővé.

Az 1861-ben létrehozott zsidó népiskola a 19. század végére egyre nagyobb tanulólétszámmal és kiemelkedő eredményekkel működött. A négyosztályossá bővülő iskola nem sokkal indulása után átalakult ötosztályos elemi iskolává, majd 1885-ben nyílt meg a hatodik osztály. A korábbi tanító halála után Schlesinger Ignácot hívták meg Keszthelyről a tanítói állás betöltésére, aki egyébként komplett könyvtárral érkezett és mindentudó hírében állt. Nem csupán nagybajomiak tanultak Schlesinger Ignác néptanító kezei alatt: Csökölyből, Kiskorpádról, Lengyeltótiból, Marcaliból, Nagyatádról és Sárdról is érkeztek növendékek. A keresztények egy része is szívesen taníttatta Gyergyai édesapjával a gyermekét: a helyi és a környéken élő tehetősebb földbirtokosok gyermekei az iskola tanítójának magántanulói voltak.
1890-re a nagybajomi zsidók száma 352-re változott. A zsidók létszámának csökkenésével magyarázható, hogy egyre inkább kérdésessé vált az iskola sorsa: először csökkentették a vezető tanár és a második számú tanító fizetését, majd 1910 körül búcsúzniuk kellett a másodtanítótól. Ekkoriban már csak 206 izraelita lakta a települést. Az 1920-as években megvonták a támogatást a zsidó iskolától, így az 1921-ben kénytelen volt bezárni kapuit.

A Nagybajomban letelepült zsidók bérelték a falubeli boltokat, kocsmákat, vendégfogadókat és a mészárszéket, amelyekhez a helyet biztosító árendás házak a mai Kossuth utca elődjén sorakoztak.

A bajomi zsidók között jelentős vagyoni különbségek alakultak ki. A nagy forgalmú kereskedők, kocsmák, mészárszékek bérlői, valamint a segéddel dolgozó iparosok helyzete nagymértékben elütött az összeírások szerint mások segítségére szoruló szegényekétől.

A felvásárlók és haszonbérlők között kiemelkedő szerepet játszott a helyi zsidóság. A Bőhm család – miután megvásárolta a Festetics családtól Setét-kerék- és Sápa-pusztát – a környék egyik leggazdagabb és legnagyobb birtokosa lett. A századfordulón Bőhm Ignác és Bőhm Nátán birtokukat jelentős mértékben meghaladó terület haszonbérlője is volt. Saját és bérelt birtokuk összesen meghaladta a 4500 katasztrális holdat.
Kohn Gusztáv is nagy haszonbérlet felett rendelkezett, ugyanis Festetics Pál 1719 holdas földjét bérelte.
A századforduló jelentős nagybajomi földbirtokosai: Bőhm Ignác és Nátán, Igmándy Aladár, Nagy György, Pataky Vince, Sárközy Imre és Jenő, Sommsich Andor, valamint Udvardy Dávid.

1872-ben adták ki a céheket eltörlő ipartörvényt, amely az iparosok érdekeit és az iparosok, segédek, tanoncok viszonyának rendezését tartotta szem előtt. Ennek eleget téve ipartestületek felállítását írta elő. A nagybajomi iparosok a törvényi előírásokat kielégítve létrehozták a valamennyi iparágat felölelő helyi ipartestületüket.
1880-ban üzemelni kezdett a község harmadik gőzmalma is, amelyet Krausz Albert és családja birtokolt.
1885-ben az eredetileg kisbajomi származású Schüttler Jakab gabona- és terménykereskedő céget hozott létre. Külföldre is nagy tételben szállított terményeket.
Az 1889-es alapítású Steiner Ignác és Fia cég bőr-, cipőkellék-, vas- és festékáru eladásával foglalkozott. Nagyobb tétel vásárlása esetén kedvezményt adott az árakból.

A négy országos és az 52 csütörtöki napon megtartott hetivásáron nyílt lehetősége a kereskedőknek ipari termékeik és mezőgazdasági terményeik értékesítésére. A nagybajomi vásárok igen népszerűek voltak, érkeztek árusok Bécsből és Grazból is.

Hátrányosan érintette a bajomi eladók forgalmát, hogy elkerülte a vasút a települést. A közlekedési viszonyok miatt 1870-től fokozatosan csökkent a zsidóság és a kereskedők száma, míg az iparosok száma emelkedett.

A gazdasági élet fellendítésére egymás után alakultak a pénzintézetek. Az 1870 előtt létrejött Nagybajomi Segélyegylet Szövetkezet beruházásokhoz nyújtott hitelt a tagoknak. 1894-ben a helybeli és a környéken élő földbirtokosok és gazdag kereskedők jóvoltából megalakult a Somogynagybajomi Takarékpénztár Részvénytárság. Elnökei: Bőhm Nátán és Sommsich Miklós voltak. A Bőhm-féle Kossuth utca 4. szám alatti épületben helyet kapó társaság jelzálogfedezet vagy kezesek állítása mellett 8-14%-os kamatra adott kölcsönt, a betétek után pedig 4-6%-os kamatot fizetett.
A századforduló táján a községben több téglaelőállító üzem is működött. Homokon termelt a Krausz-féle gyár, amelynek tégláiból épült a községháza. Bőhm Ignácnak Sápa-pusztán volt kisebb téglaégetője.

Zsidó személyekhez kapcsolódnak a faluban elsőként megjelenő közlekedési eszközök is. Kerékpárt Nagybajomba elsőként Steiner Gyula vaskereskedő hozatott az 1910-es években. Az első személygépkocsi, egy stájer gyártmányú, piros bőrüléses autó 1920-ban Bőhm István felesége, Májerhoffer Lili tulajdonába került. Ugyanebben az évben hozatta a faluba az első tehergépkocsit Schüttler Jakab terménykereskedő.

A 35 somogyi települést érintő 1883-as tiszaeszlári ügy hatására statáriumot hirdettek ki a megyében, amelyet a közbiztonsági állapotokkal indokoltak. Súlyos atrocitásokra került sor több Somogy megyei településen: Barcson, Babócsán, Berzencén, Csurgón, Kaposváron, Marcaliban, Nemesviden, Nagyatádon, Nagybajomban, Szigetváron és Vízváron.
A kaposvári járásban a megyeszékhely mellett Nagybajom volt még izgatások helyszíne. Ebből kifolyólag a község elöljárósága katonai segítséget is kért. A városban a szolgabíró is megjelent és kérte a képviselőtestületet, hogy jegyzőkönyvileg kötelezze magát a rendfenntartásban való részvételre. Miután ezt akkor ott megtagadták, a szolgabíró arról tájékoztatta a falu vezetőségét, hogy ha katonai erő bevetésére lesz szükség, akkor a honvédség eltartása a helyi költségvetést fogja terhelni. Pár nappal később a községi bíró vezetésével tartott népgyűlésen a község lakói vállalták a feladatot, valamint egy 12 fős bizottság felállításáról is döntöttek. A kivezényelt huszároknak köszönhetően nem történt komolyabb rendzavarás Nagybajomban.

Az első világháborúban 18 nagybajomi zsidó vett részt, közülük 8-an estek el. A világháború után sem állt helyre a rend: a fehérterror időszakában kemény antiszemitizmus ütötte fel fejét, de az atrocitások büntetlenek maradtak. December elején a frontról hazatért katonák a nagy nyomor közepette üzentek a kaposvári kereskedőknek, hogy szállítsák le az áraikat, különben fosztogatni kezdenek. Kérésük süket fülekre talált, így nekiestek a megyeszékhelynek: megszállták a belvárost, fosztogattak, gyújtogattak. A Budapestről érkező felmentő seregnek sikerült őket kizavarni a városból. A kiüldözött embersereg Nagybajom felé vette az irányt, ahol valaki kiadta a jelszót: Üssük a zsidókat! Ők az okai a nagy drágaságnak! Szédült fosztogatás kezdődött a faluban. Kirabolták a Mautner-féle boltot, alkonyatkor feldúlták Armuth Sándor boltját, este pedig Broth Sámuelnél törtek-zúztak és fosztogattak.

1920 őszén vezették be a Nagyatádi-féle földreformot, amelynek eredményeképp Nagybajomban 451 igénylő kapott földet és 168 család jutott házhelyhez. A földosztás által teljesen felborultak a birtokviszonyok, megváltoztak a társadalmi rétegek közti határok.
Az iparban dolgozók száma a századfordulóhoz képest nagyjából 25%-kal emelkedett. Az iparosok közül a legtöbb cipész, csizmadia, szabó, kőműves, asztalos, ács, mészáros, borbély, kovács, géplakatos, bognár vagy szíjgyártó szakmában dolgozott. Mellettük órás, fényképész, kelmefestő, mézeskalácsos, bádogos, kéményseprő, pék, kádár, kefekötő és kötélgyártó is élt a faluban.

1925-ben már alig érte el a Nagybajomban élő izraeliták száma a 125-öt. Négy évvel később, 1929-ben már csak 110 tagja van a hitközségnek, amelyet 40 család alkotott. A hitközség elnöki posztját Bőhm Ernő töltötte be, Varga Samu volt az alelnök, Friedmann Géza a pénztárnoki, Rosenberg Izidor a szent egyleti pénztárnoki, Zala Mór pedig a jegyzői teendőket látta el. Rabbija évek óta nincs a közösségnek. A kántor Ehrenkreis Simon volt. Adót mindössze 34-en fizettek. Foglalkozás szerint egy szintén 1929-es összeírás alapján 2 nagykereskedő, 3 gazdálkodó, 1 katona, 10 kereskedő, 1 ügyvéd, 1 köztisztviselő, 4 munkás, 5 nagyiparos, 3 orvos, 6 iparos, 2 magánzó, 1 egyéb foglalkozású izraelita élt a nagyközségben.

Nagybajom kereskedelmi életére a gazdasági válság és a rossz vasúti közlekedés is rányomta a bélyegét. A kereskedők száma a századfordulóhoz képest szinte stagnált.
A korábbi nagyobb kereskedők közül két zsidó tulajdonú cég, Steiner Gyula vaskereskedő és Schüttler Sándor gabona- és terménykereskedő bonyolított le nagy forgalmat. A céget még Schüttler Jakab alapította 1885-ben, amelyet 1930-ban fia, Sándor igazgatott. Rajtuk kívül 1932-ben 13 fűszer- és vegyeskereskedő, 2-2 kocsmáros és vendéglős, 2-2 bor- és üvegkereskedő, 1-1 gép-, rádió-, divat- és rövidáru-kereskedő dolgozott a nagyközségben. Somogy vármegye és Kaposvár megyei város az 1932. évre szóló általános ismertetőjében 112 főben jelöli meg a nagybajomi izraeliták létszámát.

A zsidóság számának jelentős csökkenése is mutatja kereskedelmi élet pangását. A harmincas évek végén bevezetésre került zsidóellenes törvények is közreműködtek a helybeli izraeliták elköltözéséhez. Akik maradtak, azokkal a deportálások számoltak le, hiszen 1944 tavaszán a nagybajomi zsidókat is összegyűjtötték és a kaposvári gettóba szállították.

Az utolsó rész közlésére május 26-án kerül sor .