Címke: blog 1 / 4 oldal

NAGYBAJOMfigyelő:
2025. május 28.

Emlékezem, tehát vagyok

Hol is kezdjem?

A facebook hírfolyamában olvastam, hogy nemrég ünnepelték a Csurgói Helytörténeti Múzeum alapításának 50., Raksányi Lajos festőművész születésének 130 éves évfordulóját.

1965 őszén kezdtem el tanítani Csurgón. A szomszéd faluból a porrogszentkirályi családi házból jártam be Csurgóra tanítani. A középiskolát is Csurgón végeztem 1957-ben.

A családi és egyéb emlékekből:
Papp Imre porrogszentpáli gyerek volt. A szentpáli rokonságomat ismerte. Budapesten szerzett tanári diplomát feleségével Magdival együtt. Valószínű csoporttársak voltak rajz-földrajz szakon. Első munkahelyük Püspökladány volt. Emlékszem, Imre mesélt a ladányi temetkezési szokásokról.
Papp Imre második munkahelye a porrogszentkirályi általános iskola volt. Itt öcsémet is tanította. Itt ismerte meg jobban szüleimet. Innen kerültek aztán – feleségével Magdival együtt – a Csurgói 1. sz. Általános Iskolához.
Papp Imre révén kerültem aztán gyakorló-tanárként, majd véglegesen is a csurgói iskolához.
Emlékszem gyakorlósként fizika záró-tanításomra 6. osztályban. Nem csak én, Tepkor Karcsi is emlegette. Tetszett neki.
Hét évig tanítottam matematikát, fizikát és mezőgazdasági ismereteket.
Első osztályom, akiknek matematikát tanítottam (Nagyné) Böle Piroska, Peti Józsiék, stb. osztálya volt.

Osztályfőnöke voltam (Jamniczkyné) Bognár Marika, Ureczki Attila stb. osztályának. Berkes Pityu, Kárpáti Pityu stb. osztályának. Egy évig osztályfőnöke voltam Szikszay Laciék osztályának.
Álláshelyemre 1972 őszén egy protekciós kolléga került. Egy évig napközis nevelőként dolgoztam Csurgón. Együtt voltam napközis nevelő Határ Gyurkával.
Kiebrudalásként éltem meg áthelyezésemet. Voltak már előjelei az igazgató elgondolásainak.
Papp Imre ekkor igazgatóhelyettes volt. Behívott az irodájába és figyelmeztetett, hogy ne késsek. Nagy hó esett. Akkora, hogy az autóbuszok sem jártak. Voltak, akik még Alsokból sem jöttek iskolába. A nagy hóban gyalog mentem Szentkirályról Csurgóra. A második óra kezdetére értem be.
Imre dorgálása vérig sértett, mint ahogy az is, hogy nem állt ki mellettem akkor, amikor áthelyeztek a napközibe.
Nagyon rosszul esett, hogy még 1972 nyarán is elküldtek, mint leendő 6. osztályos osztályfőnököt, úttörő rajvezetőképző táborba, hozzájárultak ahhoz, hogy vállaljam a volt csugó-járási fizika tanárok munkaközösségének vezetését. Majd, amikor napközis nevelő lettem, nem engedélyezték, hogy beiratkozzak a komplex matematika tanfolyamra. Nem engedélyezték, hogy délelőtt óraadó legyek a 2. sz. általános iskolában. A busz Szentkirályról valamivel 12 óra után ért be Csurgóra. Köteleztek arra, hogy 12 órakor a napközis gyerekek érkezése előtt ebédezzek a napköziben.
Hívott Tóth Tihamér, hogy dolgozzak a mezőgazdasági szakiskolában. Nem vállaltam. A Balaton mellett, vagy Kaposváron kerestem munkát. Volt kolléganőm, Dr. Szabotin Istvánné (Zsóka) hívott a kaposvári II. Rákóczi Ferenc általános iskolába, ahol később Vida Dánielné (Fehér Gabi) is munkát kapott.
Kaposvári tanárként aztán hívtak a gyakorló iskolához, a Petőfi iskolához is tanítani.

Csurgói I.sz. Általános Iskola valamikor tanítóképzőnek (preparanda sule) épült. Ide jártak a prepák. A képző megszűnése után polgári iskola lett. Itt végzett édesanyám, de Papp Imre is. Később átépítették. Megszüntették az emeletre vivő nagy lépcsőt. A folyosó végén vizes helyiséget építettek, és egy keskeny lépcsőt az emeletre. A földszinti folyosón két falra akasztott vitrin volt, melyekben két tárgyra emlékszem. Az egyik a berzencei Jankovics bácsi által készített duda, a másik pedig Ortutai Gyuszika palatáblája.
A  Csurgói 1. számú Általános Iskola hátsó udvarán a  bejárattal  szemben volt egy kézilabdapálya, talán valamikor jégpálya, mely valamelyest az udvar szintjénél  mélyebb volt. A pálya egyik végében földsánc. Ebbe a földsáncba  két  szürke-nyárfa volt ültetve. Imre elmondása szerint ezeket a nyárfákat ők hozták Püspökladányból. Ezen a pályán tartotta testnevelés óráit Sótonyi Laci.

Ha jól emlékszem, a városnak (mert mi vidékiek így hívtuk Csurgót) ekkor is volt helytörténeti gyűjteménye. Gyűjtötték a környék népművészeti emlékeit. Pl. középiskolás koromban a gimnázium egykori olimpikon testnevelő-tanára Együd Árpád a néptánc emlékeket.  

A tárgyi emlékeknek a mai városháza egyik szobája adott helyet.  Ezt a gyűjteményt tudatosan gazdagította Papp Imre és csapata. Közben gyűjtötték a környék népművészeti emlékeit is. Ebbe a munkába alkalmanként engem is bevont.
A megye múzeum pályázatot írt ki fényképekre. Engem is pályáztatott. Két fényképre emlékszem. Az egyik a körmendi országzászló avatásán készült. Édesapám, mint a szombathelyi közigazgatási iskola énekkarának tagja vett rész az avatáson valamikor az 1930-as években. A másik kép körülbelül 1950-ben készült Budapesten az új városháza nagytermében, ahol eligazítást tartottak a tanácsok alakulásáról. Apám, mint a somogyi jegyzők egyike vett részt a gyűlésen.
Más alkalommal Berzencén jártunk. Pappné Magdi akkor írta egyik írását, mely a berzencei női viseletről szólt. Valamikor az 1960-as 70-es évek fordulóján a porrogi Pintér Ilona, mint gyakorlós tanítónő (Papp Imre kezdeményezésére) porrogi gyűjtő-utat szervezett, melyen én is részt vettem. A gyűjtemény a mi porrogszentkirályi házunk padlásán pihent. Imre ekkor gyűjtött be tőlünk egy szobai állítható magasságú nagy petróleum-lámpát, nagyapám bikáiért kapott okleveleit és talán egy szuvas fa krumpli-szűrőt, mellyel a disznóknak főzött krumplit szoktuk leszűrni.
Imre tőlem kért tanácsot, hogy mivel konzerválja a szuvas, korhadt fa eszközöket.

Papp Imre, Witt Lászlóné írásai egy részét aztán sokkal később az interneten olvastam. Valamint olvastam Porrogszentkirályról szóló könyvben Wittné írását.

Raksányi Lajos bácsi nem tanított engem a gimnáziumban. Gondolom 1956. után nyugdíjasként nem kívánt a gimnáziumban tanítani. Később aztán öcsémet tanította.
Egy kiállítására emlékszem, mely az akkori művelődési házban volt. Papp Imre társaságában néztem meg a kiállítást. Imre hívta fel rá a figyelmet, hogy Lajos bácsi még a levegőt is meg tudja festeni. Lajos bácsi nagyon idős korában is járta a várost és festett. Többször láttam a posta templom felé eső sarkánál festőállványával.

A tanári kar közösségi rendezvényeit az óvoda feletti napközis ebédlőben tartottuk. Rendszerint Schuch Pista mellett ültem. Közösen énekeltük:

„Csurgó, Csurgó sáros Csurgó te vagy az oka mindennek,
Csurgó, Csurgó sáros Csurgó, hogy a rosseb egyen meg…”

Két csurgóira emlékszem, akik nagybajomi lakásomban meglátogattak az egyikük a volt kollega Papp Imréné Magdi, a másikuk Witt Kati az egykori tanítvány az akkor már csurgói tanár.
Részt vettek a Tibol László által Nagybajomban szervezett nyári amatőr festők táborában.  

Kiss Zoltán

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2025.február 28.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok
A háború

   A Szentkirályon született bátyám öt napot élt. Engem édesanyám a nagykanizsai kórházban hozott világra. Innen vitt haza Szentkirályra.
 Ötévesen kezdtem eszmélni életem eseményeire.

A harcok közeledtével a család a kertben bunkert ásott. A szőtteseket és egyéb tárgyakat a kertben elásták. A kerékpárokat a csurgói hegyi pincébe vitték, ahonnan aztán valakik ellopták.
A lóistállót találat érte. A bomba átszakította a tetőt, födémet, megölte az egyik lovat.

Szörnyű dolog a háború, állattá teszi azokat, akik erre hajlamosak. Függetlenül a katonák nemzetiségétől. Az állattá válást mindenképpen befolyásolja társadalmi szocializációjuk.

A legifjabb Szentpáli Porcsa Mihály (a családban egyszerűen csak Pistának hívták, mint ahogy a családban minden Mihályt), aki félve az 1956 utáni megtorlásoktól Szombathelytől Edmontonig futott, és ott a temetőben Michael Porcsaként – szerette, ha franciául ejtik a nevét – „Miselként” nyugszik. A magyar zászlóval letakart koporsóban helyezték örök nyugalomba.

Halála előtt az egyik utolsó levelében ezt írta: ”Csak az nyugtat meg, hogy anyám nem érte meg az oroszok bevonulását, mert az oroszok minden nőt hat évestől hatvan évesig megerőszakoltak. A saját szememmel láttam az udvarban levő körtefáról”.

Szerettem a katonákat, ahogy talán ők is a még akkor alig tipegő pötyögő kisgyereket. Szaladtam eléjük és kiabáltam nekik: van hely, van hely. Mindaddig, amíg a konyhánkban tartózkodó regionális katonákra a segéd haderő csőcselék katonái géppisztollyal rátámadtak. Én a nagyanyám karjaiban sírtam. Ezután a szálláscsinálóknak már messziről kiabáltam: nincs hely, nincs hely.

A háború idején nagyapám volt a község bírája. A szállást csinálók őt keresték. Házában mindig volt hely, legyen az német, bolgár vagy szovjet katona. A család az elszállásoltaktól szerintem védelmet remélt. Az viszont igaz, hogy nagyapám pincéjéből a faluban először fogyott el a hordókból a bor, először ürült ki a kamrája.

Jól jött a segítség. A családi legenda szerint Kata néni hozott egy teli szakajtó tojást. Az orosz katona megköszönte: „Dobre mama, dobre”. Kata néném ledobta.

Egy alkalommal kint játszottam az udvaron. Szürke lován beugratott egy kozák. Felvett a lóra. Maga elé ültetett, kivett a zsebéből egy zsebkendőt, kicsomagolta, a számba dugott egy kockacukrot és letett a földre. A jelenlevők rettentően megijedtek, azt gondolták, el akar rabolni.

A háború végével az oroszok összegyűjtötték a falu fiatal férfilakosait a pajtánkba. Baka Böske néni szaladt a munkából hazatérő édesapám elé, hogy ne menjen haza, mert az oroszok összeszedik a férfiakat. Nagybátyámat is begyűjtötték és elhajtották. A fogságból a szentkirályiak közül ő volt az utolsó, aki megszökött a fogságból. Pécsen egy szüretelőkád alá bújva menekült meg.

Kiss Zoltán

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. október 14.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Családom Porcsa családfája

Porcsa családok (részlet)

(2011-ig foglalkoztam a Porcsa családok interneten fellelhető történetével. A szerkesztését 2011-ben lezártam. Most teszem ezen a lapon is közzé.)

Bevezetés

 „Verba volant, scripta manent”

Hammurapi agyagtábláinál tartósabbat még nem fedeztek fel. Az iratokat, fényképeket azonban nem lehet agyagtáblába vésni. Marad tehát a papír.

A családi hagyatékot Nagybajomba szállítva a szentkirályi házból zsákszámra hoztuk a régi leveleket. Itthon először válogatatlanul szórtam a kazánba. Később egyre régebbiek kerültek elő. Nem volt szívem elégetni őket. Tudom, ha így maradnak előbb utóbb tűzre kerülnek, mert később senki sem tudja miről szólnak, mit ábrázolnak.

Rendszerre volt szükségem ahhoz, hogy a dokumentumokat sorba rakjam.

Ekkor minden szákértelem nélkül elkezdtem összeállítani a szentkirályi Porcsa családfát, hogy a későbbi olvasó tudja, kikről van szó, kinek a fényképét tartja a kezében.

Dédnagyanyám Cserepes Porcsa Mihályné, született Porcsa Örzse (a családban Bözse) gyerekkorom legfogékonyabb részében egészen ifjú koromig (1964) mellette éltem. Testvére Szentpáli Porcsa Mihály (Pista) még hosszabb életet élt. Nővére Porcsa Katalin korán meghalt. Leányát Oskola Zsófiát dédanyám leány korában szinte saját lányaként nevelte. Leszármazottaikkal is szoros maradt a kapcsolatunk. Édesanyámat gyakran hívták Gyékényesre Vindisékhez. Magam is gyakran jártam Piroskáékhoz Alsokba, ahol mindig szeretettel fogadtak. Zsófinéném egyik unokája Lőrincz Sándorné, született Vindis Katalin, Pista bátyám egyik unokája Porcsa Miska (Michael) keresztapám lett. Mint ahogy a Cserepes Porcsa ágból keresztanyám lett (Gelencsérné) Buncsákné, született Cserepes Porcsa Erzsébet (Bózsi Bözsi néném) is.

Porcsa családok

2005 május 5-én halt meg édesanyám Kiss Józsefné született (Cserepes) Porcsa Erzsébet, rá két napra május 7-én (Bajszi) Porcsa István. Ezzel Porrogszentkirályon kihaltak a Porcsák. Porcsa vezetéknevű, sőt tudtommal oldalági leszármazott sem él Szentkirályon.

A még élő Porcsák tudomásom szerint

Buncsák Gusztávné szül. (Alsó Cserepes; Bózsi) Porcsa Erzsébet kb. 80-90 év körüli – Csurgón él (keresztanyám); Két fia, négy unokája és azok gyermekei és dédunokái élnek Csurgón illetve Balatonföldváron és Budapesten.

Vármos Józsefné (Alsó Cserepes) Porcsa Margit 70-80 év közötti – Csurgón;
Fia él még Csurgón.

(Porcsapali) Porcsa István?, József? 50 év körüli – Csurgón.
Tudomásom szerint legalább egy fia illetve talán unokái élnek a környéken

(Porcsajóska – Komorás -) Porcsa István 80 év körüli – Kaposváron;
Fia: Porcsa István 60 év körüli – Kaposváron. Unokája: Porcsa Katalin – Kaposváron laknak;

(Bajszi) Porcsa István gyermekei:
Porcsa Tamás 40-50 év körüli és talán gyermekei (személyesen nem ismerem) – Jutában;
Szereczné Porcsa Gabriella ? és talán gyermekei (személyesen nem ismerem)
– Kaposváron él;
(Bajszi) Porcsa József leánya : (tanítónő) 60 év körüli és talán gyermekei – valahol belső Somogyban vagy Kaposváron élnek;

Ágostonné (Szentpáli) Porcsa Ilona 50 év feletti valamint egy felnőtt lánya és talán gyermeke, egy középiskolás-korú leánya – Kaposváron élnek.

Porcsák élnek Dombóvár és környékén: Kundon. Magukat Porrogszentkirályról származtatják.
Forrás: Porcsa Rita (Dombóvár)

Ha valaki szeretné feldolgozni a Porcsa családok történetét, ami az írott dokumentumokon kívül az érintett családok emlékezetére épít, ez az utolsó pillanatban van. Kutatómunkára én sem vállalkozom. Nem beszélek idegen nyelveket. Nincsenek illúzióim, az emlékezet lyukas, nem mindig fedi a teljes igazságot. Ami miatt „tollat” ragadtam az, hogy édesanyám hagyatékát rendezve az előkerült dokumentumok: fényképek, egyéb iratok az utókor számára szemétté vállnak, kidobásra kerülnek.

A Porcsa nemzetség családjai valamennyien jómódú, szorgalmas, kitartó, törekvő emberek voltak. Természetesen, ahány ember annyiféle.

Az 1940-es évek végén a következő Porcsa családok laktak Porrogszentkirályon:

Bajszi Porcsák

Cserepes Porcsák (Alsó, Felső)

Porcsa Jóskáék ( Komorás? )

Csurgón:
Porcsa Pali.

Porrogszentpálon:
Szentpáli Porcsák

(Porcsajóska – Komorás) Porcsa István (80) szerint többen is voltak.

Jellemző, hogy az 1940-es évek végén a hat porrogszentkirályi polgári jellegű házból négy Porcsáké volt. A leggazdagabbak a Szentpáli Porcsák voltak 100 hold körüli földdel, cséplőgép tulajdonnal, polgári házzal. Öreg Pista bátyám megyei képviselőtestületi tagsággal.
Itt jegyzem meg, hogy a Szentpáli Porcsa és a Cserepes Porcsa családokban – érdekes módon – minden Mihály keresztnevű családtagot Pistának szólítottak, pedig nem volt második keresztnevük.

A szentkirály környéki Porcsa családokból az 1920-ban született (Szentpáli) Porcsa Mihály volt az, aki először szerzett diplomát. A mércét életével magasra tette. Tanároskodott Csurgón, Szombathelyen és Edmontonban.(1956 után menekülnie kellett.) Élete volt a színház. Gyerekkorától – az utolsó beteg éveket leszámítva – rendezett,  játszott, elsősorban fiatalokkal foglalkozva. Nyári szünetekben végigjárta az egész világot.

A Rákosi időszak szinte az összes család életében gyökeres fordulatot hozott. Házaikat kisajátították, egyesekét véglegesen elvették, vagyonukat „felajánlották” az államnak. Akiket nem telepítettek ki Hortobágyra, nem vittek el Recskre?, vagy Kistarcsára?, azok a faluból hosszabb, rövidebb időre elmenekültek, nagy részük végleg.

Elmélkedés a Porcsa családnév eredetéről

Édesanyám véleménye szerint a Porcsák talán a templomépítőkkel kerültek Szentkirályra.

(Szentpáli) Porcsa Mihály szerint, – aki a II. világháború idején, Kolozsváron szerzett magyar-német szakos diplomát – magyar nyelv professzora azt mondta, a Porcsa egy szép régi magyar név, ami a porocska szóból rövidüléssel keletkezett.

1972 nyarán Miska meghívott egy 18 napos ausztriai-olaszországi körútra. A vonaton egy olasz arisztokratával beszélgetve (Miska beszélt olaszul is) az illető azt kérdezte, hogy a milánói grófi Porcsa ágból származunk-e?

Porcsa (Porcia) városa:
https://www.google.com/…/data=!4m5!3m4…

Porcsa (Porcia) címer:
https://hu.wikibooks.org/…/C%C3…/Porcia_c%C3%ADmer

Porcia (Porcsa) herceg:
http://real-eod.mtak.hu/…/CsaladHely…

Amikor 2005 karácsonyán internet hozzáférésem lett, az egyik legelső tevékenységem az volt, hogy a keresőbe beírtam a Porcsa nevet.
Az internet elérés előtt úgy tudtam, hogy az országban csak Porrogszentkirály környékén éltek Porcsák.
Itt találkozta először a Dombóvár környéki ággal.
Itt tudtam meg, hogy a kadarkúti iparosok között is volt Porcsa.
http://www.radixindex.com/en/surname_index/surname/porcsa  

Itt találkoztam azzal, hogy Porcsa családnév, Porcsalma községnév a török porta-val rokon, esetleg orosz eredetű.

Itt találtam egyik oldalon, hogy a török időkben valahol a Balkánon tevékenykedett egy Porcsa nevű török hadvezér: Gázi Porcsa (1441 körül). Forrás: Zsarnó várának története
(Žrnov, Avala, Havala)(Evija Cselebi nyomán)
http://wikimapia.org/6118861/hu/Zsarn%C3%B3-v%C3%A1ra
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=788161061210717&id=188131494547013 

Volt olyan gondolatom is, hogy a török idők után talán a vend betelepülőkkel kerültek a Porcsák Szentkirályra, de erre az interneten nem találtam utalást.

PORCSA VÁR (Ausztriában, közel Szlovéniához):
https://www.google.com/…/data=!4m5!3m4!1s0x0…

Régi magyar családnevek névvégmutató szótára XIV – XVII század. Szerkesztette: Farkas Tamás ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Magyar Nyelvtudományi Társaság Budapest, 2009. szerint a Porcsa családnév első előfordulása 1548. A személyekkel való származási kapcsolatra utaló családnevek közé sorolja. Itt az apára utaló családi nevek alcsoportjába osztja. Ide tartoznak az egyházi, valamint a régi világi személynevekből alakult családnevek.
http://mek.oszk.hu/08900/08923/08923.pdf

Családom

A Porcsa család családfájának csak a koronáját látom, melynek ágai közel kerültek egymáshoz és néhol összenőttek.

Véleményem szerint a Szentkirály környéki Porcsák egy közös őstől származnak. A legkevesebbet a Porcsapali családról tudok, bár fiukat Csurgón tanítottam is. Azt viszont édesanyámtól tudom, hogy Szentkirályról származnak.

Családunk általam is dokumentumokkal igazolhatóan leszármazottja a Cserepes Porcsáknak és Szentpáli Porcsák szüleinek.

Porcsa dédanyám, nagyanyám, édesanyám szerint ági rokonságban vagyunk a Porcsa Jóskáék családjával is. A családi történet arról szólt, hogy azért nem tartják a rokoni kapcsolatot, mert valaki, valamikor valakit, valamelyik lakodalomban nem a rokonsági foknak megfelelő helyre ültetett. A rokonság igaz lehet azért is, mert a Szentpáliak szülei: Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalin, és Porcsa Jóskáék két nagy telke egymással szemben feküdt.

Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalinnak két háza volt Szentkirályon. Haláluk után az örökösök kb. 1906-ban kiadták a házakat. Az egyiket Friedmann Dávid, a másikat Weisz … bérelte. Mindkettő szatócsbolt lett. (A két családból csak Varsányi (Weisz) Miska bácsi és leszármazottai maradtak életben.) A két (átalakított) házban jelenleg özv. Kránitz Ferencné (Mándó Magdi) a másikban Gőbölös Jenőék laknak.

Bajszi Porcsa Józseffel és Istvánnal is harmadik unokatestvérek voltunk, vagyok mindkét oldalról anyai ágon. (Imrejankó Varga Erzsébet – Toldi Erzsébet)

Anyai, nagyapai ükapám Cserepes Porcsa János, ükanyám neve Biacs Erzsébet valamikor a 19. század első felében születtek. Ükanyám halt meg később 1895. január 2-án. Házuk valahol a mostani Lakatos ház és Sík dr. felesége által vásárolt (most épülő öregek háza) helyén állt. Ezen a telken épült déd nagybátyám (Alsó Cserepes Porcsa Ferenc) és dédapám (Felső Cserepes Mihály) háza. Ez utóbbi háznak a helyén építette 1928-ban a most átépítés alatt álló házat. Az építkezése során kiderül, hogy a telek helyén valamikor temető volt. Dédapám 1917-ben az I. Világháború frontján szerzett vesebetegségben hal meg.

Göbölös Jenő csurgóihögyi emeletes pincéje (Csurgó város pincéje mellett) és a hozzátartozó telek a családunk szőlőhegye volt. Gyerekkoromban még én is kapáltam….

…A szetkirályi templom csillárai még mindig őrzik ükapám Porcsa Mihály és felesége Lakatos Katalin emlékét.

 

Kiss Zoltán

 

Megjegyzés:

Amint írásom elején már közöltem, ezt a történetet 2011- ben lezártam. Természetesnek tartom, hogy a később keletkezett Szentkirályról, családomról szóló egyes történetek a későbbi írásokban megjelentek, vagy megjelennek.

Kapcsolódó képek, írások (facebook):

https://www.facebook.com/pkisszoltan/posts/pfbid0o9ArqNYdJ6yq2kEPkytTQeUV6kunee7hn9Cr865gvcibgotRyHk8P7H642WxtL6Pl

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. október 7.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Kiss Miklós lakodalmán: az alsoki sógor Kiss István, özv.Felső Cserepes Porcsa Mihályné nagymamánk, ifj Imrankó Varga János, Szentpáli Porcsa Sándorné, Kiss Margit, az alsoki (gyékényesi) Kiss Istvánné sz, Vjndis Piroska, ifj. Kiss István, Kiss Katalin

Rokonok

Az apai ág Zákánytelephez, míg az anyai ág Porrogszentkirályhoz köt.

Apám a foci révén került a csurgói érettségi (1927) után Nagyatádra egy  ügyvédi irodába, majd a taranyi jegyzőségre írnoknak.
Középcsatára lett az akkori atádi csapatnak. Emlékét az Ormai polgármester úr interneten is elérhető visszaemlékezése is őrzi.
Jól focizott. Középcsatárként jól használta gyorsaságát, testi erejét.
Megkérdeztem tőle, kihez hasonlítaná játékát? Bene Ferencet nevezte meg.
Sose láttam focizni. Anyám számára tabu volt a foci. Az utolsó, még Gyékényesből származó emlék szerint kificamodott bokával két játékostársa nyakába kapaszkodva érkezett haza. Szerintem ezen a napon focizott utoljára.  
A taranyi jegyzőségről jelentkezett a szombathelyi jegyzőképzőbe, melyet saját erőből elvégzett. Kisebb kitérők után került a porrogi jegyzőségre segédjegyzőnek. A főjegyző ekkor Petes nevezetű volt.
A főjegyző nyugdíjazása után megpályázta a főjegyzői állást. Pályázatát azonban nem terjesztették a képviselőtestület elé. Amikor ezt apám a szolgabírónak szóvá tette, a szolgabíró kihúzta íróasztala fiókját, az íróasztalra tette pisztolyát és ezt mondta neki: ha ennyire dehonesztáló ez az ön számára, lője főbe magát.
A szolgabíró döntését anyám még évtizedekig felemlegette: a szolgabíró nem akart „kezétcsókolomot” köszönni egy parasztlánynak.
 A főjegyző Szabó Ferenc lett.
Apám nevéhez két somogyi focipálya építése köthető: a szentkirályi temető melletti porrog-porrogszentkirályi és a Gyékényes falusi.
Építése idején a gyékényesi malom mellett állt a focipálya.
Apám munkája során ismerkedett meg a porrogszentkirályi községi bíró Porcsa Mihály leányával.
Nagyapám köztiszteletbe álló lakos volt Szentkirályon. Nem nagyon emlékszem rá. Öt éves voltam, amikor meghalt.
Nagyanyám szerint nagykorúságának elérésétől haláláig a település választott képviselő-testületi tagja volt. A kommün után neki is köszönhetően nem volt megtorlás Szentkirályon.
Nagyapám negyven kataszteri hold szántóföldön és hat hold körüli erdőn gazdálkodott. Gazdaságát folyamatosan fejlesztette. Fiatal korában lovakkal foglalkozott, később szimentáli fajtájú bikákat nevelt. Két állandó cseléd és azok (napszámosként) hozzátartozói segítették munkáját. Alkalmazottait családtagjainak tekintette. Az előszobában volt egy cseresznyefából készíttetett kihúzható asztal, mely az ő keresztelőjére készült. Ezt ülte körül a cselédség és a család. (Akkora volt az asztal, hogy kihúzva gyermekként pingpong-asztalnak használtuk. Amikor már nem lakott senki az épületben utoljára az ablakon át törtek be a betörők és ott lopták el az asztalt.)
Gyakran került az asztalra baromfi. Melynek húsosabb részeit az erősebb fizikai munkát végzők kapták.
Volt olyan, hogy a frontra induló bevonulót nagyanyám tarisznyázta fel. Itt látták gyermekei utoljára bevonuló édesapjukat.

Nagyanyám, drága nagyanyám, aki terhességébe belerokkant. Életét görbén élte le. Ő dagasztotta, sütötte a kenyeret. Hajnalban dagasztott „padláscsurogásig”. Délre kisült az egész héten fogyasztott kenyér. Elvégezte a házkörüli munkákat, segített az állatok etetésében, fejvékában vitte a früstököt, az ebédet a határban dolgozóknak. Kapálta a határban a kukoricát és szőlőt, egyelte a répát, mákot. Majd gyalogmunkás lett a kaposvári állami gazdaságban. Később a helyi tsz-ben mint téesz tag munkaegységért dolgozott.
Vonaton szállította szalmával bélelt, vászonnal levarrt nagy vesszővékákban az almát a piacra.
Főiskolás koromban Pécsre hetente hozta sporttáskában az almát és az anyám által sütött és dobozolt süteményt. Én, ha ráértem, vártam a vasút állomáson az esti húszasnál, vagy cipelte egyedül a kollégiumba a nekem készített táskában lévő csomagot.
Szobatársaim ismerték. A pakk az asztalra került. Másnap az üres táskát vittem, vagy vitte valamelyik szobatársam a piacra.
Családja az Imrejankó Varga Ferenc családja volt. Imrankó Jancsi bátyám és családja, amiben csak tudott segített bennünket. Szükségünk is volt rá.

Dédanyám leánykori neve Porcsa Erzsébet, dédapám Cserepes Porcsa Mihály. Két különböző Porcsa család gyermekei. Úgy gondolom, hogy dédanyám családja volt a gazdagabb. A Porcsa családok általában a módosabbak közé tartoztak Szentkirályon. Abból gondolom, hogy dédanyám édesapja volt a gazdagabb, mert ő ajándékozta az evangélikus templom csillárait. Tudomásom szerint az adományozás tényét a szentkirályi evangélikus matrikula is őrzi.
 
Porcsa Mihálynak és a porrogi származású korán elhalt Lakatos Katalinnak három gyermeke született. Mihály, Katalin és Erzsébet. Közülük Mihály és Katalin Porrogszentpálon alapított családot. Ahogy megítélem jó partit csináltak.
Katalin korai halála után gyermekét Zsófi nénémet dédanyám nevelte. Zsófi néném Gyékényesre ment férjhez Ritecz nevezetűhöz – ugyancsak jól.
Az 1928-ban épült családi házunk részben hitelből készült. A kezes Zsófi néném volt. A hiteleket nagyapám még a háború befejezése után is fizette.

Gyékényesen, amíg le nem bontották, az evangélikus templomban barokk oltár és padjai őrizték a Riteczek emlékét. Ugyan csak fájt a családnak, amikor eljutott a bontás híre hozzájuk.
Érdekes módon nem találhatók a gyékényesi filia honlapján Kapi Béláné (Marjai Böbi) visszaemlékezései sem. Pedig valaha ott voltak.

Dédanyám szülei a falu közepén laktak. Velük szemben lakott a Komorás Porcsa család, akiknek házát az 1950-es évek elején államosították. Ez lett a szentkirályi orvosi lakás és rendelő (Dr. Kocsmár József, Dr. Ratkai Imre, Dr. Jekisa Sándor.) Ma nem tudom, kik lakják. Komorás Porcsa Pista bácsi – feltételezem – feleségének házába költözött, a Fülöp féle házba, melyet átalakíttatott. Ma Ureczky Attila leánya és családja lakja.
Porcsa Mihály és felesége Lakatos Erzsébet telkén lévő két házat két zsidó családnak adták ki az örökösök. A zsidók mindkét házban szatócsboltot üzemeltettek. Deportálásuk után az egyik házat a ma is a házban lakó Kránicz Ferencné felmenői, a másikat Gőbölös Jenő szülei vették meg. Mind a kettőt átépítették, az utcafronton egy szobát építve hozzá. A Gőbölös Jenő féle ház kertje megmaradt, Alsókertként használtuk. Ekkor a kertben néhány almafa mellett szilvafák voltak. A kert végét szántónak használtunk. Még kenderre is emlékszem, melyet itt termesztettünk. A telek végéből – bizonyos időjárás viszonyok között – felsejlettek a horvát hegyek. A kertet később Gőbölös Jenő vette meg az egyik csugói-högyi szőlőnkkel együtt, amelyen egy borona alapra épült paticsfalú présház állt. A telken oltás szőlőt termeltünk. A hajlatban egy áthatolhatatlan gyepűvel, rajta kívül talán a negyvenes évekbe ültetett aranyparmin fajtájú almafákkal. A présház helyén Jenő egy emeletes présházat épített. Ez a szőlő valószínű Cserepes Porcsa örökség volt.
A legenda szerint valamelyik felmenőm jó viszonyt ápolt a betyárokkal. Gyakran éjszakázott a högyön. Az itt tanyázó betyárok nappal a szőlő végén lévő gyepűben húzódtak meg és hallgatták ki a kapáló asszonyokat, melyet másnap a papának elmeséltek.
Dédanyám határozott egyéniség volt. Dédapám halála után (talán előtte is) ő viselte, akarta viselni a kalapot a családban. Jól főzött. A főzést, amikor egybe költöztünk, édesanyám vette át a cukros süteményekkel együtt. Míg a kelt tészták és sós sütemények sütése édesanyámon kívül a két nagymamára hárult.

Az interneten valahol találtam egy régi térképet Porrogszentkirályról mely a Cserepes Porcsa házhelyet jelölte, melyen ma Lakatosné és szomszédjában családi házunk áll. Az a manzárdtetős ház, mely jelenleg a helyi háziorvos feleségének tulajdona, öregek otthonaként funkcionál.

Az eredeti házhelyen valamikor régen a második világháborút, talán még az első világháborút megelőzően is három Cserepes Porcsa család gazdálkodott. Cserepes Porcsa Mihály, Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családja.
Valamikor a telket ketté osztották. A jelenlegi állapotot figyelembe véve a mostani Lakatos féle házon, melynek még ma is két bejárata van Cserepes Porcsa Ferenc és Cserepes Porcsa János és családjaik osztoztak. Ők lettek az Alsók. A másik telken Cserepes Porcsa Mihályék laktak. Ők lettek a Felsők.
A Felsők – a rendelkezésemre álló anyakönyvek szerint – vitték magukkal özvegy Cserepes Porcsa Mihálné született Biacs Erzsébetet.  Arról nincsenek ismereteim, hogy az osztozkodás milyen körülmények között ment végbe. Arra emlékszem, hogy Jancsi bátyámékkal jó volt a kapcsolatunk, míg Ferkó bátyám második özvegy feleségét épp, hogy látásból ismertem. Ezért lepődtem meg azon, hogy a második házasságból származó (Vármosné) Cserepes Porcsa Margitot édesanyám határozott kérésére halotti torára meg kellett hívnom. Ferkó bátyámék válásának oka a kierőszakolt házasság volt. Ferkó bátyám és első felesége ugyanis első unokatestvérek voltak. Mi jó kapcsolatba voltunk az első feleséggel Bózsiék Ángyommal és Bózsi Bözsi nénémmel (sz. Alsó Cserepes Porcsa Erzsébettel). Bözsi néném keresztanyám, míg gyermekeiknek szüleim keresztszülei lettek. A kereszttestvéri kapcsolatot még ma is tartjuk.
Dédapámék a saját telkükön a meglévő istálló elé házat építettek. Ezt a házat – az érzésem szerin dédanyám hatására – nagyapám lebontatta, helyére épült a mai ház. A telek gazdasági épületekkel is bővült.

Kiss Zoltán

Kapcsolódó képek, írások (facebook):

https://www.facebook.com/pkisszoltan/posts/pfbid0o9ArqNYdJ6yq2kEPkytTQeUV6kunee7hn9Cr865gvcibgotRyHk8P7H642WxtL6Pl

Kapcsolódó cikkek:

https://www.nagybajom-figyelo.hu/nem-felejthetunk/

https://www.nagybajom-figyelo.hu/a-szabadsag-napja-2/

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.

SZENKERA
SZENKERÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

A térkép alatt lévő utalás Porrog-Szent-Király a 19, század végén készült kataszteri térképeihez vezet. Az 5-ös számú fénykép a belterületi ingatlanokat is mutatja.

 

Így talán senki sem írta le Porrogszentkirály nevét. Valaha a címben szereplő névvel találkoztam már így is: Porrog-Szent-Király.
Az írás címe azonban számomra mégis ismerősen hangzik.

A faluból és környékéről – az atádi kórház megnyitása előtt – a kórházi ellátásra szorulókat a nagykanizsai kórházba szállították.

A környéken a dombok högyekké magasztosultak (Szentmihályi-högy, Látó-högy, Zákányi-högy, Pápai-högy, Porrogi-högy, Csurgói-högy).
Horhosait Zrínyi vitézeinek lovai is koptatták.

Ez az írás nem tekinthető hitelesnek. Még a nevek esetében sem. Ezek csupán saját emlékek, melyek az idők folyamán torzulhattak.
A leírtak több mint egy évszázad családi és saját emlékeimet tartalmazzák.

Porrogszentkirállyal kapcsolatosan – hallomásom szerint – két könyv is keletkezett. Az egyik a Cser tanító úr által írt írás.
A másik Siflin Jancsi bátyám által mesélt történeteket tartalmazza. Leírja többek között Szent László király legendáját.
Valamikor én is olvastam.
A könyvből, ami családunkat érinti az igaz, hogy az első világháború idején dédapám és nagyapám is katona volt. Dédapám azonban nem a fronton, hanem a pécsi honvédkórházban a fronton szerzett vesebetegségben halt meg. A szentkirályi temetőben nyugszik.
Az említett könyv a rendszerváltozás első ciklusában jelent meg Barát Feri, Siflin Jancsi bátyám porrogi származású veje szentkirályi polgármestersége idején.
Jancsi bátyám régi történeteket mesélő, relikviákat gyűjtő, erdőjáró ember volt. Ügyesen dolgozott a fával. Talán még hordókat is készített.  Apám első temetői keresztjét is ő készítette. Hogy hivatalosan hogy hívták, Varga vagy Kardos már nem emlékszem.
A csurgói Wittné egy tanulmányban a szentkirályi tisztálkodási szokásokat jegyezte le. Az adatközlő Bózsiék ángyom (Alsó Cserepes Porcsa Ferencné) volt. Ángyom az adatszolgáltatáskor Wittné csurgói szomszédságában élt.
Wittnét a porrogszentpáli születésű Papp Imre tanár fertőzte meg a honismerettel. Papp Imre második munkahelye a porrogszenkirályi iskola volt. Innen került a csurgói 1. sz. iskolához, melynek telkén épült iskola ma Eötvös néven ismert. Valamikor ennek az iskolának az elődjében működött a prepa (tanítóképző), majd a polgári iskola.
Wittné írására az interneten leltem.
Papp Imre és felesége, Magdi írásait, gyűjtéseit minden bizonnyal a csurgói múzeum őrzi. A porrogi gyűjtéseket tanítóképzősként a porrogi Pintér Ilona (később Tóthné) szervezte. A gyűjtésben én is segédkeztem. Az anyag egy ideig szentkirályi házunk padlásán pihent.

Porrogszentkirály minden bizonnyal ősi magyar település, mely lakossága a török időkben megritkulhatott. Határában fekszik Kispápa, ami a török-járás idején elpusztult. Helyét a Pápai-högy őrzi. Feltételezésem szerint a szőlőjében Csokonai Vitéz Mihály valamelyik Kovács nevű tanítványa révén járhatott.
A török-járás után a „Szenkirált” és a környező települések népességét vend telepesekkel pótolták. Emléküket egyes tájszavak, vezeték és ragadványnevek is őrzik. Vend beszédre felmenőim még a legöregebbek sem emlékeztek. Arról viszont meséltek, hogy lovas-kocsival Toplicára jártak fürdeni.

A faluban tájnyelven beszéltek. A boltban elhangozhatott: „Halli. halli: aggyon cájgot!” (élesztőt), vagy családban, este: „Ögyél könyeret möggye, ha nem kő, mögöszöd hónap rögge!”
Számomra Kaposvár ma is Kapozsvár.
(Az idézetek nem Porroszentkirályra, hanem elsősorban a nyelvjárásra utalnak, amit Szentkirályon is beszéltek.)

Valamikor a következő Porrogszenkirályról szóló adalékot az interneten leltem. Most ide másolom:

„Porrogszentkirály. E néven még nem említtetik XVI. és XVII. századbeli egyházi jegyző­könyveinkben. 1550-ben Enyingi Török János, 1583. pedig a Zrinyi család birtoka volt. Zalanthay Pétert 1631. jún. 25. Csepregben Kis Bertalan püspök a somogymegyei Szent­királyra avatta fel. (Ordinatus in pagum Szent Király Comitatus Somogiensis.) Garázda életü lelkész volt. Nagybajomban Laskói Sándor proszenior s több lelkész és más hallgató jelenlétében a reformátusoknak esküdött fel. Kisbajomban volt ezután református lelkész, mint ilyen részt vett 1634. jún. 7. a kiskomáromi gyűlésen. De sok volt a panasz ellene. Mikor lerészegedett, összeveszett a polgárokkal és késhez is kapott. Nem lehetetlen, hogy Légrádi Gergely is, akit 1626. Újkéren avattak fel Somodi Gergellyel együtt, már ezen a Szentkirályon lelkészkedett. Ellenben Horváth Györgyöt 1645. és Miskolczy Mihályt 1648. már valószinüleg a vasmegyei Szentkirályra avatták fel. Musay püspök 1661. a somogyi Szentkirályt is az anyagyülekezetek közé sorolja.[1]

De a türelmi rendelet után 2 évre – 1783-ban – újra feléledt a környék és vele Csurgó evangélikussága is. Ebben nagy szerepe volt a szomszédos Porrogszentkirály erõs hitű lelkészének, Balliér Istvánnak, a késõbbi esperesnek. 1784-ben a csurgói evangélikusok már Porrogszentkirály fiókegyházaként vettek részt az ottani zsúptetõs, fatemplom építésében. Ezt követõen pedig – növekvõ lélekszámban – hosszú évtizedeken át csapatostul jártak Porrogszentkirályra istentiszteletre.

[1] Eht. Eml. 69. 72. 83. 148. Thury E. 283. 287. Somogy m. mon. 130.”

Kiss Zoltán

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2024. szeptember 28.

SZENKERA
SZENKIRÁL
SZENTKIRÁLY

Emlékezem, tehát vagyok

Nem ez az első írásom mely Porrogszentkirállyal foglalkozik. Van közöttük olyan, ami az interneten is olvasható.
Az írásaim megjelenését az életem eseményei befolyásolják.

 

Erdő, erdő, erdő …

Szeptember végén kaptam egy tértivevényes levelet melyben a Porrogszentkirályi Pápai-erdei Erdőhasznosító Erdőbirtokossági Társulat közgyűlésére invitálnak. Az aláírók közül a három szentkirályit személyesen is ismerem. A negyediket nem. A neve ismerősen cseng (Berzence), de soha sem találkoztunk. A negyedik – akit nem ismerek – felajánlja és küldi az általa már aláírt meghatalmazást, mely a társulat közgyűléseire szól, és arra vonatkozik, hogy tulajdoni részem arányában helyettem szavazhat. Nahát, elmehet az én tulajdoni részemmel.
Ez még csak hagyján, de tudomásom szerint ezt a megbízólevelet minden társulati tagnak elküldte. Konkrétan a porrogszentkirályiaknak is. Azoknak is, akik részt tudnak venni a közgyűlésen. A társulat elnöke 2024. szeptember 8-án hunyt el. Még örököse sem tud részt venni a közgyűlésen, mert a hagyatéki eljárás sem zajlódhatott le. Az igaz, hogy a meghívóban szabálytalanságra hivatkoznak.

Ha épek a kezeim és szabad mindkettő, akkor vajon a jobb fülemet melyik kezemmel vakarom meg?
Normális esetben a megbízó bízza meg a megbízottat – nem fordítva.
Elvi okokból –még akkor is, ha szavazatom gyakorlatilag nem ér semmit- a meghatalmazást nem neki adom, hanem rokonomnak, vagy valamelyik tősgyökeres szentkirályi ismerősömnek.

Harminckét évig voltam Porrogszentkirály állandó lakója, még akkor is, ha pár évig állandó lakhelyem nem Porrogszentkirály volt.
Szentkirály mindig kis község volt. Mindenki mindenkit ismert.
Szüleim arra tanítottak, hogy a településen mindenkinek előre köszönjek, mert ha én nem ismerem, ő biztosan tudja, hogy én ki vagyok. Anyai felmenőim évszázadokig szentkirályiak voltak. Apám –bár ezt soha nem mondták- amolyan „gyütt-mönt” volt. Felmenői berzenceiek, zákányiak voltak. Ő maga otthon érezte magát Zákányban, Gyékényesen és Szentkirályon is.
Ötven éve nem Szentkirályon élek. Egykori rokonaim legnagyobb része meghalt, ahogy egyre kevesebben vannak közvetlen ismerőseim is.
Mi köt Szentkirályhoz?
Az emlékeim, a temető, a még élő rokon család, a még mindig meglévő szentkirályi bútorok és a közbirtokossági tagság.

Anyai nagyapámnak annyi erdeje volt a környék erdeiben, hogy évente a kitermelt ritkításból fel tudta volna fűteni négyszobás, nagy légterű, betonfödémű házát. Igaz, ameddig volt, a konyhákat ágfával, sipróval fűtötték.
A nagy ház első kifestését a festő tűzifáért vállalta.
Első favágási élményem épp a Pápai-erdőhöz köt. Itt láttam először gyermekként favágást, ettem a rőzsén sütött szalonnát. Utolsó emlékem erdeinkről: késő este a petróleum lámpa fénye alatt a bükkösdi Vicsori erdőnkből szállított akácfát vártuk.
Nagyanyám – aki a szentkirályi tsz tagja volt – halála után a frissen tar-vágott erdőt a gyékényesi tsz elnöke a törvényes határidő után vissza akarta adni az örökös édesanyámnak.

A kisállomás és a falu közötti út csak jó időben és fagyottan volt jól járható. Főiskolából hazautazva éjszaka az erdő mellett lábbal tapogattam ki a gyalogutat.

Kiss Zoltán

NAGYBAJOMfigyelő:
2023. november 2.

Gondolkodom, tehát vagyok.

Kegyelet

Scripta manent

Emlékezem, tehát vagyok

 Úgy érzem, túl a nyolcvanon megoszthatom a következő gondolatokat.

Saját történelmem van, mely a tanultakból, a számomra fontos emberekből, halottakból, saját emlékeimből rakódott össze. Lehet, hogy ez – sőt szinte biztos – hogy nem esik egybe a hivatalos történelemmel, az egyének saját történeteivel, saját történelmével.
Ez a saját történelem sok mindent meghatároz az egyén életében.  A dolgokhoz való hozzáállását, de politikai nézeteit is.

Apám szüleinek családja: Kiss József, Kiss Józsefné született Loncsár Anna. Gyermekek: József, Anna, Margit, Géza és Gizella.
Nagyapám, talán nagyanyám is berzencei – nagyanyám vagy talán szentai -születésűek voltak. Nagyapám egy szegény berzencei földműves, egykori uradalmi cseléd (Kiss Vendel) második gyermeke a déli vasút építése után a vasútnál helyezkedett el. (Megjegyzem, az 1940-es évek elején a köztisztviselőknek bizonyítani kellett magyar származásukat (zsidó-törvény). Apám köztisztviselő – jegyző – volt. Beszerezte felmenői anyakönyvi kivonatait, melyek valamelyik fiókban megvannak. Bizonyos következtetéseket ezekből vontam le.)
Nagyapám a monarchia idején Zágrábban szolgált utazó vasutasként (fékező). Bejárta szinte az egész Magyarországot. Fiumétól Budapestig, Zágrábtól Brassóig. 1912-ben költöztek Zákánytelepre. Később vonatvezető lett. A vonatvezető nem egyezik a mozdonyvezetővel. Személyszállító vonatokon az első kocsiban teljesített szolgálatot. Felelt a menetrend betartásáért, a vonat rendjéért. Hozzá tartoztak a kalauzok (jegyvizsgálók) is.
Első lakásuk az a vasutas-laktanya volt, mely a zákányi és a gyékényesi állomás között állt. Ha jól emlékszem az egykori MÉK helyén. Az első világháború kitörésekor az utolsó géppel (mozdonnyal) mozdonyvezető társával a zágrábi állomás utolsó bevételét ők menekítették Gyékényesre.
A hivatalos munkahelyén kívül gazdálkodott is. Emlékszem rá, két kocsiba fogott tehenével a Dráva menti földecskéjén kaszált sást hozta haza, ahova a határ közelsége miatt csak engedéllyel léphetett. Volt egy kis szőlője is a Látóhegyen, melyre nagyanyám halála előtt egy kis épületet (pincét) építtetett. Ezt a szőlőt adta el Vince bácsi és osztotta el igazságosan az örökösök között. Feleségem kapott még Manci nénémtől egy gyűrűt.
Vince bácsi halála után megkaptuk Gizi néniék fényképeit. Ennyi a zákányi örökségünk.
Nagyanyám hivatalosan háztartásbeli volt. Főzött, nevelte öt gyermekét. Apám öt éves korában költöztek Zákánytelepre. Ekkor apám horvátul jobban beszélt, mint magyarul.
Felnőtt korára a következők maradtak meg emlékezetében. „Vlaska ulica devet deszet csetri á Zágreb. Opaznoevan szenagnuti; szoldát.” –  Ha jól idéztem. –
Nagyapám soha nem tanult meg horvátul. Apám szerint nagyanyámra a szomszédasszonyoktól ráragadt a konyha-horvát.

Apám gyermekként sokat dolgozott a Rózsa utcában felépített családi házukon.

Gizi nénémék először egy négy családos szolgálati lakásban laktak a vasút mögött. Majd építkeztek a Május 1. utcában, eladva azt a telket, melyet szülei vettek számára a Május 1. utcában a domb tetején. Ha jól emlékszem, akkor még egy „tornyos” ház állt a telek állomás felé eső részén. Télen ide jártunk szánkózni a dombos telken lecsúszva.
Dénes Vincéné Gizi néném a polgári iskola elvégzése után eladó volt a porrogi hangyaszövetkezeti botban.( Apám ekkor segédjegyző volt a porrogi községházán.) Majd nyugdíjazásáig a gyékényesi állomáson dolgozott személy-, később árú-pénztárosként.
Férje Dénes Vince vasúti tisztként a gyékényesi állomás gazdasági ügyeit vezette. Rovancsolni járt a vasútvonal menti állomásfőnökségekre.
A gyékényesi állomás mögött 1945 előtt egy országzászló állt. Az országzászló megszüntetése után a zászlót évtizedekig a Május 1 utcai lakásukon rejtegette.

Gyermektelenek lévén kivették részüket a falu fejlődésében. Nagynéném sokat tett a Zákánytelepi Takarékszövetkezet létrehozásáért. Gizi néni és Vince bácsi, akik bérma keresztszüleim voltak, köztiszteletben álltak munkahelyükön és a településen is.

Először Gizi néném halt meg. Vince bácsi temetésén a halálos csöndben a gyászolók között megszólalt egy hang: – szavaira pontosan nem emlékszem lényegét írom le a hallottaknak – Szégyen az, hogy a halottat és halott feleségét volt munkahelyük képviselői nem tisztelték meg azzal, hogy utolsó útjára elkísérik, pedig életükben mennyit tettek. Nem szólt senki, hogy itt vagyunk.

Gizi néni, drága Gizi néni.

Ő volt a család összetartója férjével Vince bácsival együtt.
Nem csak nagynéném volt, hanem keresztanyám és bérmakeresztanyám is.

Egy családi történet:
Vince bácsinak odatette a csirkecombot. Ő tiltakozott, nem akarta elfogadni. Tette át Gizi néninek. Végül Gizi néni kidobta az ablakon.

A főiskolai kollégiumból hazajövet (a két vonat között) be kellett mennem irodájába. Kolbásszal várt, Megetetett. Állítom, családja kolbászkészletét én ettem meg. Távozásom után bűzlött az irodája a kolbász szagtól.

Rajongott a gyerekekért. Nem lehetett gyerekük.

Emlékeim szerint hosszabb időre soha nem ment el. Egy kivételt azért tudok. Császárral született első gyermekem születése után egy hétre eljött hozzánk segíteni. Gábort babusgatta, segített pelenkázni, pelenkát mosni, a babát etetni.

Minden évben a Rózsa utcai családi házat, ahol Manci néni lakott , az Érdről hazautazó nővérével, Annus nénivel, kitakarították.

Az EMBERNEK, minden embernek vannak vérszerinti szülei, rokonai, felmenői.
Ez nem hitbéli-, jogi-, nem politikai-, még csak nem is biológiai kérdés, ez egyszerűen tény.

Írta:

Kiss Zoltán
a berzencei  temetőbe pihenő idősebb Kiss Vendel dédunokája,
a zákányfelepi temetőben eltemetett idősebb Kiss József unokája,
és a porrogszentkirályi temetőbe temetett Kiss József fia.

Kapcsolódó írások:

Feltámadunk (első rész)

Gyíkény – gyákány

FÉNYKÉPEK ÉS TÖRTÉNETEK

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2022. október 23.

A forradalom megemlékezői gyakran csak az októberi forradalom eseményeivel és az azt követő eseményekkel foglalkoznak.
Azonban minden történelmi eseménynek  megvannak a maga előzményei, melyek meghatározzák egyes emberek aktuális politikai megmozdulásokhoz való viszonyulását, nem csak a múltban, hanem a jelenben is. Ezért tartom alábbi írásomat a mai ünnep kapcsán is aktuálisnak.

 

INNEN-IDE

Emlékezem, tehát vagyok.

A Porcsa, Kiss hagyaték képeit nézegetve találkoztam a következő fényképpel, mely gondolatokat ébresztett bennem.
Ime a kép:

A kép egy szilvaszüreten készült.
Porrogszentkirály közepén az utca nyugati oldalán volt ük-szüleim portája (Porcsa Mihály és felesége sz. Lakatos Katalin). A telken két ház állt. Ezeket később Makárék – leszármazottjuk özv Kránicz Ferencné – és Gőbölösék vették meg. Ezeket a házakat két zsidó kereskedő bérelte az örökösöktől: Weiszék és Fridmannék. A házakhoz tartozó kerteket déd-mamámék művelték. Itt az „alsó kertben” készült a felvétel. A képen az egyik bérlő családdal déd-mamám, nagyapám, nagyanyám szedi a szilvát. A két zsidó család tagjai Varsányi (Weisz) Miska bácsi kivételével Auschwitzban „tűntek” el.
Az örökös családok közül a gyékényesiek Hortobágyra „kerültek”.  Kisebbik lányukat, mint „földbirtokos” lányt kicsapták a csurgói gimnáziumból. Abban a „megtiszteltetésben” részesült, hogy a gimnázium akkori igazgatója (Kincses) kísérte a gimnázium sugárúti kapujáig. A család másik idősebb része az unokával Putnokra menekült. A szentpáliakat Hortobágyra telepítették, fiatalabb nagybátyámat Recsken „őrizték”. Az idősebb fiuk Miska úszta meg, mert még a kitelepítések előtt Szombathelyre menekült, majd 1956-ban Kanadába emigrált.
Még családom járt legjobban. Nagyapám 1948-ban meghalt. Mamámat „szabotázsért” pár hónapra börtönbe zárták. (Az őszi vetésű gabonát – mivel télen kifagyott – kiszántatta és tavasszal vetette el tavaszi vetésű gabonával.) Déd-mamám, mamám ezek után rokonokhoz Ötvöskónyiba menekültek.

Innen visszaköltöztek Szentkirályra a ház agyaggal „sikált” füstös konyhájába a disznó ól mellé, ahol valamikor a disznóknak főzték kotlában a krumplit. Ez mégis csak jobb, mint Árkus-tanyán a trágyával teli birkahodály, a recski priccs, vagy Auschwitz gázkamrái.

Míg a nagy házba beköltöztek a katonák, akik a szobákban éjszaka szalmán feküdtek és napközben építették Titó ellen a déli védvonalat. (Amikor 1953 után visszaköltözhettünk a lakásba alig tudtuk a padlórésekben meghúzódó bolhákat kiirtani.) Aztán az istállókat elfoglalta a TSZ. Ekkor felszólították dédit és nagymamát, hogy költözzenek el a füstös konyhából is, mert a kulák és a TSZ marha nem lehet egy udvarban. Mi közben menekültünk. Az alsó tagozatot négy helyen végeztem el.

Nagybajom, 2022. május 22.

Kiss Zoltán

U.i.:
Ennek a történetnek látszólag semmi köze nincs Nagybajomhoz. Ha csak az nem, hogy az írója életének legnagyobb részét itt élte le.
Az egész országban meg van minden családnak a maga története. Itt Nagybajomban is. Ezek a történetek aztán befolyásolják az élethez való viszonyainkat.